2012. május 28., hétfő

Juhász / apósom emlékére


korabeli kép Tóth papáról


Hajnalban subáját hátára vetette,
zsíros kalapját fejre biggyesztette,
mamkája már kocogott serényen,
a gajmós botot nyújtotta kezébe,
amivel terelő kutyáknak utat mutatott,
kik értettek minden mozdulatot,
s zsigerből vigyáztak a
színből kiáradó birka-rengetegre,
gazdájuk és botja rezdülését lesve.
Ritkás erdő fövenyében - míg a nyáj legelt,
két hűséges társa éberen figyelt-
öreg juhász a botjára támaszkodott,
s mikor a pipából a dohány kifogyott,
tán szundikált is egyet.

Azért egész nap tétlen nem maradt,
mert a gyapjasokkal dolga is akadt,
gajmóját a lesántult birka
lábába akasztotta,
zsebéből előkerült másik
szerszáma a bicska.
Értette a módját, nem teketóriázott,
rögvest megkörmözte, vagy férget kivágott.
Megkönnyebbült jószág iramodott tova,
juhász meg a gajmóst subájára dobta,
s eldőlt a hűvösbe. Feje alatt a bot,
mélyen arcára húzta a kalapot.
Méhek zsongására, madarak dalára,
teli hasú birkák kérődző hangjára
egy szebb életről álmodott.

Tóth papa a nyájjal

2012. május 16., szerda

Noteszemből, néhány kedves emlék.



Osztályharc

Október 20-a délelőtt az ’56-os forradalom jegyében zajlott. Rövidített órákat tartottunk, hogy azután részt vegyünk az ünnepi megemlékezésen. Harmadikosaimmal rászántunk egy órát, hogy legyen fogalmuk róla, mit is ünnepelünk, mire készítettük a sok kis zászlót. Meséltem nekik az ő szintjükön forradalomról, szabadságharcról. Aztán a nagy készülődésben két fiú... hát összeakaszkodott a szünetben. Ennek következtében Petinek eleredt az orra vére. (egyébként is sűrűn)
Mire én az osztályba mentem, a lányok már takarították a parkettára lecsorgó vért, tüsténkedtek Peti körül. Ijedten kérdeztem: "Mi történt itt?"
Az egyik fiú: "Hát kitört a forradalom!"
Mire Kata: "Ez osztályharc volt!"

Énekórán

Az én kilenc éves gyerekekből álló, szuper osztályom próbára tette a humorérzékemet. Tudják már, hogy az énekóra a szívem csücske, ezért becsengetés után úgy várnak, hogy állva énekelik az eddig megismert dalokat. A múlt órán a Cickom, cickom címűt vettük. Biztos emlékeztek erre a kis gyerekdalra!
Na, megyek be az osztályba, ők meg két kezüket még nem létező két mellük alá téve, azt ütemre emelgetve így éneklik:
”Cickóm, cickóm, vagyon-e..."
Aztán megijedtek, most mi lesz. Mikor látták, hogy elnevetem magam, kitört a röhögés. Együtt hahotáztunk vagy öt percig, nem bírtuk abbahagyni... nekem még a könnyem is folyt. Tündériek voltak! Hát ebből a dalból nem kell feleltetni, úgyis nevetés lenne a vége.

Énekórán 2.

Ez a Cickom, cickom gyerekdalocska megint megtréfált! A 3. C-ben is én tanítom az éneket. Ma feleltek a gyerekek az eddig tanult dalokból. Többek között az említettből is. Szabolcs teljes átéléssel, magabiztosan énekelte. A dal egyik részlete így szól:
...A legények regimentje igen cifra,
benne forog Sándor Panka igen nyalka...

Szabolcs:
"...A legények regimentje igen cifra,
benne forog Sándor Panka igen nyalja.."

Mondanom sem kell, ez a felelet hahotába torkollott. A könnyünk folyt, annyit nevettünk! Ebben az osztályban is levesszük a számonkérendő dalok listájáról ezt a huncut kis nótát.


















2007.

Csíkosnadrág



Csíkosnadrág néven lett hírhedt Krisztián, már első osztályos korában. Bizonyára onnan a neve, hogy legtöbbször ebben a kirívóan csíkos ruhadarabban járt iskolába. A hírhedt jelzőt meg.... hát a rakoncátlan, túlmozgásos, és sokszor a szemtelenség határát súroló, sőt átlépő viselkedéséért, nagy szájáért kapta. Legalábbis a nevelői szobában így jellemezte, - mit jellemezte - naponta szidalmazta az elsős tanító néni. Sehogyan sem jöttek ki egymással, így kínlódták át a második évet is. Ha Csíkosnadrág szóba jött a nevelők között, csak szánakoztak kolléganőjükön, s titokban örültek, hogy nem az ő osztályukat rongálja.
Ámde Csíkosnadrág harmadikos lett! A többi nevelő boldogan fellélegzett, mikor kiderült, hogy én leszek az, aki megkapja ezt a gyereket. Bár az osztály összetétele sem túl biztató, na de Csíkosnadrággal!
Hát bizony év elején, úgy három hónapig ugyancsak megvívtuk egymással a csatát! De Csíkosnadrágból lassan-lassan Krisztián lett. Észrevette ugyanis, hogy engem ő komolyan érdekel. Hogy odafigyelek rá, és nem csak szidom, sőt, ha lehet dicséretet is kap. 
Ő ennek hogy tudott örülni!! Ilyenkor csak úgy csillogott a szeme! Ha panaszt hallottam rá, mindig időt szántam a tények kiderítésére, s többször rájöttem, az már mindenkinek természetes, hogy Krisztián a hibás. Akkor is, ha nem! Ezt mindig kitárgyaltuk az osztállyal, és a gyerek nagyon hálás volt az igazságért.
Negyedik osztályra már egészen jól kezelhető, hozzám bizalommal forduló lett.
Év végére meg -bizton állíthatom- nagyon megszerettük egymást. Bár alig bírt átevickélni ötödikbe, nagyon megígérte nekem, hogy igyekezni fog, és nem hallok majd róla rosszat.
De nem így lett. Igaz, a csíkos nevet nem cipelte már magával, de egyre többet lehetett hallani viselt dolgairól. A tanulás nem ment, tanáraival szemben sündisznó - tüskéket növesztett, szemtelen volt. Ha találkoztam vele, s kérdőn néztem rá, csak lesütötte a szemét, s azt mondta:
- Majd megpróbálok jó lenni. 
Ha alsós nevelőt küldtek helyettesíteni Krisztián osztályába, hát akkor sem bírt magával. Már tudták, csak azt kell mondani:
-       Krisztián! Megmondom az Ica néninek, hogy viselkedsz!
-       Nem volt tovább gond vele.
A gyerkőc bizony megbukott ötödikben, megbukott hatodikban.
Már újra hírhedt lett, s egyre nagyobbakra nőttek a sündisznó-tüskéi. Sok rosszat hallok róla...... nagyszájú, verekedős, erőszakos kamasszá vált.
A minap is átjött az alsós gyerekek épületébe, valamelyik kisebbel volt halaszthatatlan elszámolni valója. Már éppen a nyomaték kedvéért ütlegelni kezdte a (nem éppen ártatlan) negyedikest, amikor az ügyeletes nevelő közbelépett.
Ennek az lett az eredménye, hogy Krisztián az összes indulatával a tanító néni ellen fordult. Minősíthetetlen hangon szabályosan „leugatta”.
Így hallottam a nevelői szobában. Nagyon szomorú lettem.
Mit ad Isten, hazafelé a bolt előtt, ott áll a gyerek. Csak odamegyek hozzá!
- Csókolom Ica néni - mondja csendesen.
- Krisztián fiam, mit hallottam ma rólad! Nagyon szomorú vagyok.
- Hát....elszállt az agyam- mondja lehorgasztott fejjel.
- Nagyon megbántottad  Márti nénit.
- Tudom, és már bánom is.
Ekkor látom ám, hogy Márti néni is a boltban van. A fiú is  észreveszi, sietve elköszön... Figyelem, miért. Téblábol egy darabig... aztán odasomfordál  kolléganőmhöz.
Na és mit hallok!
- Tanár néni, szeretnék bocsánatot kérni! Nagyon csúnyán viselkedtem délelőtt. Máskor nem teszem!
Akkor mi cinkosan összemosolyogtunk a kiengesztelődött tanító nénivel.

2012. május 4., péntek

Minden ragyog!



Varga Eszter felvétele

 Bár az éjszaka
ijesztő jeleit küldte,
de a hajnal ma is
homloksimító, üde.
A nap vidáman
szórja szét önmagát,
messze űzte már
a büszke nyugati szél
a felhők garmadát.
Levélen, virágon
esőcsepp csillagok,
tisztára fürdött a természet,
minden ragyog, ragyog!

2012. máj. 4.