2012. december 28., péntek

Megjelent



Nagyon szép karácsonyom volt!

Túl a boldog családi együttléten, egy rég dédelgetett álmom is teljesült, átadhattam szeretteimnek a még szinte nyomda-meleg könyvet, ami Csendhangok címmel jelent meg.






A kötet első részében a már e-könyvként megjelent Ilonca kisregény található.

Így, aki jobban szereti a könyv illatot a számítógép barátságos duruzsolásánál, kezébe veheti, elolvashatja.

Édesanyám, Ilonca élettörténete a XX. század húszas éveiben kezdődik, és átíveli a századot.

Megírni nekem ezt fájdalmas gyönyörűség és kötelesség volt, édesanyám kért meg rá.

Felkutattuk bátyámmal a család korabeli képeit, melyekkel még hitelesebb, láthatóbb ez a nehéz-szép sors.



A 250 oldalas kötetben olvashatók még családi, iskolai történetek, életképek Kecel és környékéről, novellák és versek.

Mindaz és mind úgy, ahogy megéltem, megélem és látom a világot magam körül.

Kicsi gyermekkorom emlékei épp úgy megtalálhatóak benne, mint felnőttkorom megélt eseményei, a dolgos, keceli ember nehéz sorsa, vagy örömei.

Írásuk közben hol sírtam, hol meg a nevetéstől folyt a könnyem. Átéltem, átélem, lelkem szűrőjén átengedtem.

Bízom benne, hogy az olvasónak is telik annyi öröme benne, mint nekem telt.

                                                                    ~0~

Ajánlások a kötethez



A Csendhangok válogatás, mely összegyűjti az írónő
asszonylelkének finom rezdüléseit, családért, tanítványokért,
barátokért, természetért.
Őt olvasva megtelik a lelkünk azzal a melegséggel,
mellyel megjeleníti nehéz sorsú édesanyját, majd a vidék
változó, cseppet sem gondtalan, mégis vonzó, színes világát,
saját életének tükrében.
Szavait idézve: „virág-gyermekkorom rétjének szélére” – repíti,
viszi az olvasót magával – az elbeszéléseiben is lírai
visszatekintéseivel és vallomásaival folytatva – a múltból
jelenbe vivő szép életút megismerésére: 

„A tisztáknak minden tiszta” – prózáktól a lélekhang költeményekig.


 Pápay Aranka

     ~0~

Ruder Jana honlapján olvasható:  http://rojtok.hupont.hu/362/csendhangok-konyvajanlo

  ~0~

A kötet megrendelhető:







2012. december 19., szerda

Süssünk mézeskalácsot!







Több éve elmúlt már, mikor is olyan jó helyet találtam a karácsonyfa díszeknek, hogy évekig nem kerültek elő. Akkor szorult helyzetemben életemben először sütöttem mézeskalácsot, hogy valamelyest tompítsak Férjuram rosszalló tekintetén.

Ő a felelőse ugyanis a karácsonyfa feldíszítésének, mert akkor én már nagy sürgés-forgásban vagyok a konyhában.

Na szóval, akkor úgy gondoltam, csak azért is legyenek díszek a fán, igaz, nem a csili-vili gömbök, a jégcsap alakú égők, mert azok a Bermuda háromszögnek estek áldozatául.  (Férjuram elég gyakran emlegeti a Bermudát, ha valami eltűnik nálunk. És hajaj, egyre több minden eltűnik)



Mindezt csak bevezetőnek szántam, magyarázatnak arra, miért is vált szokásommá, és elengedhetetlenné a mézeskalács sütése.

Ma már megvannak az elveszett karácsonyfa díszek is, ám semmiért ki nem hagynám ezt az élményt!

Mert kéremszépen, ez alkotás! Úgy is mondhatnám, hogy művészet.

Pont ugyanaz a sürgető, kicsit feszült érzés hatalmasodik el rajtam karácsony közeledtével, mint mikor muszáj megírnom valamit.

Nos! Már éppen itt az ideje a  sütésnek. Megvásároltuk a mézet, finom aranysárga akácméz várakozik a polcon.

Sorakoznak a mézeskalács fűszeres zacskók. Ezt készen vásárolom, nekünk bevált.

Liszt, cukor, tojás, margarin mindig akad itthon.

Az a jó, hogy szakaszosan lehet a munkát elvégezni, napokra beosztva.

Az én jól bevált receptemet írom most le. Valahonnan kaptam, vagy találtam a neten, már nem tudom. Tény, hogy többféle receptet kipróbáltam az évek során, de családom tagjai, és főleg unokáim ezt szeretik legjobban. Ez nem az a puha mézes változat. Sütés után kemény, szép sima a teteje és nagyon jól ki  lehet díszíteni. Karácsonyfa dísznek kiváló, és ropogtatni sem utolsó dolog.

Én annyit készítek, hogy szinte egész évben rájárnak a kicsik (ha jól el tudom dugni magunk elől).

Szóval a recept, amit jó szívvel ajánlok mindenkinek:





Hozzávalók:

25 dkg cukor

25 dkg margarin

50 dkg méz

Ezeket egy lábasban összemelegítem. Nem forralom fel, csak legyen jó meleg, folyós.



1 kg lisztet, 2 mézeskalács-fűszerkeverékkel, 2 kk szódabikarbónával, 2 tojással, és a kihűlt masszával összegyúrom.

Nagy adag lesz, én ennek is a többszörösét készítem.

Erre a napra nem is jut több tennivaló, mert a masszát beteszem a hűtőbe és egy egész napig állni hagyom.



A következő reggel frissen ébredve, (két kávé után) kezdődik a nagy munka, a sütés!

Én úgy szoktam, hogy kiveszek egy jó maréknyi adagot a hűtőből, a többit ott hagyom.

Gyúródeszkán vékonyra nyújtom, és a kedvenc formákkal kiszaggatom. Sütőpapírral kibélelt tepsi(k)be rakom őket szép sorjában. 

Ilyenkor,  sütés előtt már kiélhetjük a kreativitásunkat, díszíthetünk kedvünkre!

Diót, zizit, mákot, színes cukorkákat tehetünk rá, nagyon jól mutat.

Én legtöbbször a tetejüket tojással megkenem, és zsupsz a sütőbe!

180 fokon, 5-6 perc alatt elkészülnek.

Így néznek ki:





Ha minden begyúrt anyag már kisült, akkor ismét pihenőre veszem a dolgot.

A harmadik művelethez hangulat kell! Karácsonyig megjön az is. Ha egyszer hozzákezdek  a díszítő hadművelethez, akkor képes vagyok egyfolytában éjfélig is „alkotni”.

Ezt szeretem a legjobban!

Ehhez tojásfehérje és porcukor kell, egy-két csepp citromlé vagy ecet jót tesz neki.

Egy fehérjét elkezdek kavargatni(nem felverni, csak főzőkanállal szép, nyugodtan, egyirányba, körben) és adagolom hozzá a porcukrot. Meglepően sokat felvesz.

Keverem, keverem, adagolom, adagolom mindaddig, amíg olyan állagú nem lesz, hogy a kanalat kiemelve belőle fonalat képez a massza. Na ekkor jó!

Előkapok egy kisméretű nejlonzacskót, belekanalazok annyit, hogy bekötve marokba tudjam fogni, kiharapok az egyik csücskéből egy picike darabkát, épp csak annyit, hogy vékony szálban tudjam nyomni belőle a fehér csíkot. Kényelmesen elhelyezkedem az asztalnál, és jöhet az alkotás!

Bal kézben a díszítésre szánt alak, jobb kezemben a zacskó és kedvemre díszítek.

Ha megtelt a mellettem lévő gyúródeszka kész termékkel, akkor beviszem a szobába, ott már az asztal fehér abrosszal takarva várja a száradni akaró gyönyörűségeket.

Másnapra a díszítés száraz, ilyenkor gyorsan el kell csomagolni mindet, és megfogadni, hogy csak karácsonykor vesszük elő! Különben kezdhetjük a munkát elölről!

Az enyéim ilyenek:








Ha kedvet kaptál, süsd meg te is!

Az idén segítségeim is voltak!













2012. december 6., csütörtök

Régimódi történet

Kép a netről



/életkép a múlt század elejéről/



Tegnap még verőfényes napsugarak küldték aludni az éjjel őrségben lévő csillagokat, ma hajnalban azonban már fényük sem látszik át a ködön. Sötét, borús az ég, szitál valami, tán csak a sűrű köd, de mintha hó is keveredett volna bele.

      Nehéz csend ül a tájon, s ha lett volna még levél a fákon, mozdulatlanságba merevedve talált volna rá a hajnal, szellő sem rebben.

      „Maradós lesz ez a nyirkos, csontig hatoló”— vakarja meg fejét Gábor.

      Ma is korán kelt, mint mindig, mióta az eszét tudja. Tanyasi ember hasára nem süt a nap se nyáron, se télen, a tanyasi embert a kakaskukorékolás ébren találja.

      Ma éjjel egyébként sem aludt jól, ha aludt egyáltalán valamennyit is. Sűrűn kinézett az istállóba, minden rendben van-e, mert egyetlen tehenük hasas, és lassacskán várható az ellés ideje. Ha jól számolja, igencsak itt a kétszáznyolcvanötödik nap. Figyelni kell a jószágra nagyon, s ha úgy látja, hogy szükséges, azonnal szaladni kell, persze időben, mert akkor tud segíteni az orvos. Józsi doktorral mindent megbeszélt már, de nagyon izgul. Nem volt még borjúellés náluk, ifjú asszonyával az első tehenet tartották.

      Iparkodik a hajnali ködben az istállóhoz, kezében a viharlámpával, de így is csak nagyon nehezen lát. Bogár, a fekete kutya ott fut a lába mellett. Látni nem látja, beleveszett színe a sötétségbe, de lihegését hallja, és szőre szinte súrolja a gazda lába szárát.

      „Eriggy már odébb!”— lök egyet rajta kicsit indulatosan, de mindjárt meg is bánja, mert szegény jószág ijedten vakkant fel.

      „Jólvanno” — simítja végig kérges tenyerét az azonnal megbékélt puli bundáján, viszonzásul a kis jószág megnyalja a kenyéradó kezet.

      Julcsa tehén elnehezedve áll a karámban, hatalmas, meleg szemei álmodozóan valahova a messzibe néznek. Nem evett már az este, inni is alig ivott, nyilván érezte, hamarosan történik valami. Valami, amit nem tud pontosan, hogy mi is az, de történnie kell, hiszen minden olyan furcsa körülötte. A gazda is, né, tegnap este gondosan lemosta a hátulját, tőgyét, hátsó lábait, és mennyit itt topog körülötte, de még Bogár sem ugrál fel a lába szárára, mint azelőtt mindig. Halkan járkál most, szinte tisztelettel kerülgeti. Friss, illatos alom van a patái alá szórva, jól esne belehemperedni, csak nem biztos benne, hogy fel is tudna állni, annyira súlyosnak érzi a testét. De, hogy itt a gazda, mégis csak meggondolja magát, már annyira húzza lefelé a szinte földig lógó hasa, a feszülő tőgye.

      Óvatosan — már amennyire lehet — lerogy a zizegő szalmára, jobb oldalára dőlve kissé megkönnyebbül. Jól esik a fekvés. Kicsit fészkelődik még, keresi a kényelmet, aztán megpihenni leteszi a fejét. Bogár odasettenkedik hozzá, tisztes távolban leül, jelezve, hogy „Itt vagyok ám, és vigyázok rád!”

      Gábor elérkezettnek látja az időt, lám jól mondta a napot Józsi doktor! Be is szalad a házba, hogy szóljon asszonyának, keljen, hátha szükség lesz a segítségére, ne adj'Isten, még orvosért is szaladni kell. Marika persze már talpon van, meleg teával várja emberét, sőt a tűz is ropog a sparheltban. Ügyes menyecske ő, igazi tanyára való.

      Nagy izgalommal igyekeznek vissza az istállóba. Julcsa addigra egyre idegesebben forgatja a fejét hátra a hasa felé, hánykolódik. Egyszer fel is állt, de mégis csak jobbnak látta ledőlni, mintha úgy könnyebbnek érezné ezt a furcsa állapotot.

      Az ellés jelei mostmár csalhatatlanul megmutatkoztak. Julcsa hasa két-három percenként megfeszül, és ilyenkor szinte présel minden izma. Marika jól tudja, ezek már a tolófájások, hamarosan meg kell jelennie a kis borjú patácskáinak. Ha ez így történik, nem kell senki más segítség, mert akkor nem farfekvéses a kis jövevény.

      Mindkettőjük homloka gyöngyözik, izzadnak az idegességtől és aggódástól. Bogár is nyugtalan, már egészen az istálló ajtajáig húzódott, füleit lesunyta, mert érzi, valami nagy feszültség van a levegőben.

      Gábor teljesen elérzékenyül, amikor megjelenik a két kis pata, és Julcsa addig présel, míg az alsó lábszáracskák is kinn vannak. Most kevés pihenő, ekkor elhatározzák, hogy segítenek a következő fájáskor, gyengéd erőszakkal húzzák, segítik kifelé a kis életet. Közben nyugtatgatják Julcsát, aki nem tiltakozik a jelenlétük ellen, s tán a segítséget is jó néven veszi. Néhány tolófájás, a magzat már szinte félig kinn van, és a következő nagy fájásnál kicsusszan a „csoda” Julcsából!

      Szinte élettelenül hever a puha almon a kisborjú, gyönyörű, egészséges jószág.

      Gábor és Marika az átélt izgalomtól és megkönnyebbüléstől meghatódva, könnyes szemmel ölelik meg egymást, sírva, nevetve nézik, ahogy emelgeti kis fejét a jövevény. Kerül puha ruha a legszükségesebbek megtörölgetéshez, gondos asszonykéz veszi kezelésbe az újszülöttet, a férfiember pedig Julcsával törődik, aki tudja Isten honnan, de ösztönösen teszi a dolgát, annak rendje és módja szerint megeszi a méhlepényt, majd elkezdi megtisztítani kisborját.

      Gyönyörű látvány, ahogy az anya meghitten, gyengéden végignyalogatja kicsinyét, ezt már megnyugodva, kéz a kézben nézi végig a gazdapár. Magukban hálát adnak Istennek a kis jövevényért, és bizakodva néznek a jövő elé, mely tele van újabb tervekkel.

      Mire fáradtan kilépnek az istállóból, egy vékony fénysugárnak mégis csak sikerült áttörnie a ködfalat. Rámosolyog az ifjú párra.

      Üzenet van ebben a mosolyban, erőt és reményt adó üzenet.