2014. augusztus 27., szerda

hétfő/ aug. 25.

Jól elszaladtak a napok felettünk megint!
Vasárnap és hétfőn rengeteg dolgunk volt!
 Zember szombaton megvásárolt négy nagy fej káposztát, hozzá kellő mennyiségű paprikát, valamint almapaprikát, zöldparadicsomot, ezek is elkészítésre sorakoztak..
Én egy kis bevásárló körútra indultam délelőtt, elsősorban azért, mert a savanyúság levének összekeveréséhez hiányzott az egyik összetevő, mégpedig a timsó, amit patikában szoktam beszerezni. Meg is ijedtem, mert szombat lévén nem voltam benne biztos, hogy lesz-e nyitva a kettőből valamelyik.
Szerencsém volt, a Rákóczi utcai segített szorongatott helyzetemen.
Ám, ha már úton voltam, benéztem a Fejes boltba egy kis macskafinomságért. Bár azt nem kaptam, vettem viszont gyönyörűséges, nagy csomag csirke far-hátat!
"Jól van, nem kell mosolyogni rajta, igen is gyönyörűséges, és nagyon olcsó is! Gyenge, fiatal, szép tisztára pucolt levesnek való."- mondtam Zembernek, mert mintha kissé kinevetett volna, amiért úgy örültem a zsákmánynak.
"Nagy különbség van ám aközött, hogy azért veszed meg, mert csak ezt tudod megvenni, vagy azért mert szereted!"
Én ugyanis tényleg szeretem a leves is, ami ebből készül és a csontos husit is, amiről bőven tudtam lefejteni, és beletenni apukámnak készülő turmixba. Igenis finom volt! Igazi, vasárnapi húsleves, amiből még mára is jutott!
Igaz, mellé elővettem a fagyóból az utolsó kacsát, ami nem tömött állapotban került levágásra. Hatalmas, egy éves gádzsér,  éppen alkalmas a húsoskáposztába!
Ezt vasárnap délelőtt megfőztem, nem mondom, vendégségre is elég lett volna, akkora adag sikeredett, de még mindig megbirkóztunk vele. Itt a vasárnap, hétfő, és kedden Tónikáméknak is ezt hagyom ebédre, tudom, nekik is a kedvencük. Ugyanis hazajönnek erre a napra apukánkhoz, nem hagyhatjuk őt egyedül.
Főzés közben és után, mennek az előkészületek a savanyításhoz.
Ha még nem gyúlt volna össze kellő alapanyag a sok télire eltevéshez, Borbényiné Kláriék meghozták a megbeszélt harminc kg érett szilvát, ami odasorakozott a zöldbab, káposzta, a kétféle paprika, zöldparadicsom mellé, vasárnapi-hétfői tennivalónak. A hordós savanyúságba kell még gyenge sárgarépa, ezt a kertünkből szedtük fel, Zember dolga volt a konyhakészre tisztítása.
Talán a Jóisten megbocsátja nekünk, hogy szinte az egész vasárnapot (és a mai nap nagy részét is) ezek kamrába, hűtőbe terelésére fordítottuk.
Ma aztán olyan hat óra felé fellélegeztünk, kész a szilva zacskózása, zöldbab száraz dunsztban, újabb húsz literes edény sorakozik a pincekamrában, benne a káposztával töltött paprika, s egy másik ugyanekkora az almaparika, zöldparadicsom, sárgarépa bedobóssal.
Ezzel vége lett volna a teendőinknek, ha nem kellene valami elemózsiát készíteni a holnapi kirándulásra!
Utazunk ugyanis! Régi-régi vágyam és egyben tartozásom teljesül holnap, mert eljutok végre Csengődy József tanár bácsim, ált. iskolás osztályfőnököm sírjához Pannonhalmára.
(erről majd szerdán bővebben)
Na szóval, az útipakk! Az nem úgy van ám nálunk, hogy összedobok pár szendvicset és elleszünk rajta!
Praktikus, és finomsági okokból megsütöm a Kovácsné Gyöngyvértől sok éve megtanult "Virslis kifli" -ket.
KisGyöngyvér kápráztatott el anno bennünket névnapján anyukája csoda-keltjével,  olyankor a nevelői szobát megülte a CSEND, (ami elég ritka vendég volt ott)  akkora egyetértésben faltuk befelé a még meleg kifliket!
Azóta sokat készítem, főleg utazásra. Ilyenkor persze nem szórom meg szezámmaggal, mert az szétszóródna a buszban, bárhogy vigyázunk is.
 A harminc darabos adagból húsz készül virslivel, tízet sós túróval töltök meg, hogy desszert is legyen. Így fel tudom használni az éppen elkészült túrómat, ami két liter házi-tej felöntéséből készült. Tehát desszert is lesz holnap!!

Kilenc óra felé már ki is sültek, hát persze, hogy meg kellett kóstolni, bár ilyenkor este ezt már nem szabadna, főleg nem melegen, s főleg meg kellett volna állni egy darabnál.
Akkor talán aludni is bírtam volna éjjel.
Mert úgy jártam, mint a gyerekek kirándulás előtt, csak forgolódtam az ágyban.
Azt azért nem tudom, a  kellemes izgalomtól-e, vagy a több darabos bekóstolástól!










2014. augusztus 24., vasárnap

Szombat / aug. 24.

Édesapám ma nagyon együttműködő volt fürdetésnél, borotválásnál.
Érdekes, hogy ha szükség van rá, mi mindent megtanul az emberlánya!
Végre kitapasztaltam, melyik borotva az, amivel simára tudom varázsolni apukám arcát, gyakorlatot is szereztem már a borotválásban. Eleinte habos és vizes volt minden körülöttünk, ma már rutinból megy.
A múlt héten kaptam egy fürdető krémet, azt mondta a doktornő, hogy az idős bőr már nem viseli jól a kozmetikai készítményeket, ez irritálja apukámat. Most ezzel fürödtünk, bár a krém mindent akart, csak oldódni nem, a meleg víz felszínén kis fehér darabkák úszkáltak. Ahogy tudtam, próbáltam szétnyomogatni kézzel, szivaccsal. Remélem, a hatás a várható lesz. Ugyancsak patikai készítmény a testápoló, aminek semmi illata, de nagyon jól felszívódik az idős bőrön, ezzel kapcsolatos tapasztalatom igen pozitív.
Fürdés után megszeretgettem, megpuszilgattam, és úgy elaludt, mint egy kisgyerek.
Amúgy is, már sok mindenben úgy vagyunk, ahogy anyukám ápolásakor írtam:
" Én vagyok az anya, és én vagyok a gyermek"
Hálát adok Istennek, hogy lehetőségem van, és módomban állt és áll visszaadni mindazt a gondoskodást, szeretetet, amit egész életemben kaptam szüleimtől.
Most édesapám felé fordul minden figyelmem. Köszönetül még a morgolódását is elfogadom, hát még a mosolyát!!


2014. augusztus 23., szombat

Péntek / aug. 23.



Azzal kezdeném, ami valamiért elmaradt, hogy leírjam, de amit nagyon fontosnak vélek.

20-án, amikor a templomi koncertre mentem, Zember tett egy sétát a szokásos Bogárzó-parti kis-úton, a hídig. Mellettünk csak két ház van, aztán lakatlan terület, egyik oldalon magasodik  egy fal, valaha jobb napokon egy átlátható kerítés volt, azon túl a fürdő területe, mindig vidám strandolókkal. Ma már csend honol a magánkézre juttatott hatalmas területen. Másik oldalon a (sajnos betonteknőbe szorított) kis patakocska. Csendes hely egy jó kis sétára.
Na, szóval Zember éppen hazafelé sétált már, amikor Huszár Anita két kis gyönyörűsége, az ikrek (tőlünk két házzal odébb) kiszaladtak, egy-egy kis nejlonzacskóval a kezükben, és Zember felé nyújtották.
"Laci bácsi, Laci bácsi, ajándék!" - mondták nagy örömmel. Pár szem linzer sütemény volt mindkettőben.
Persze, hogy elfogadta Zember a kedvességet! Még lelkére kötötték, hogy egyik csomag Ica nénié ám, és vidáman visszaszaladtak házuk udvarára.

Örül a lelkem, hogy Anita ilyen jó szülő, bizony,  sokan példát vehetnének róla. Azt, hogy nem csak kapni, de adni is boldogság, már ilyen kisgyermek korban kell megtanulni, megtapasztalni, a szülő segítségével, irányításával.
Amikor panaszkodunk a csak magára gondoló, követelőző, önző fiatalságra, talán el kellene gondolkodnunk, megtettünk-e mindent azért, hogy ne így legyen...
Kicsi dolog, de pl. pár szál virág az óvó- vagy tanító néninek, csak úgy a kertből, minden különleges alkalom nélkül, komoly nevelési lehetőség, és sorolhatnám a számtalan, semmibe nem kerülő alkalmakat.. amikor megéli az a csöppség, milyen jó érzés adni!
Természetesen viszonozni fogjuk a kedvességet, és ez nekünk is öröm lesz!






2014. augusztus 22., péntek

Csütörtök / aug. 22.

Ezek a napok a spájzolás jegyében telnek.
Tegnap paradicsomot főztem be, ma a Zember kedvence, a káposztával töltött paprika készítése volt a fő program.
Mivel egyszerre nem kis mennyiséget készítettünk, így Zember is tevékenyen részt vett a munkálatokban.
Lereszelte az öt szép fej káposztát, a pár évvel ezelőtt vásárolt, de csak keveset használt káposztagyalun, nagyon finom vékonyra.
Megmértük, hét és fél kg lett, erre szórtam öt kanál sót, egy csomag egész-borsot és egy csomag egész köményt, alaposan összekevertem, majd állni hagytuk.
Ebéd és a nyugdíjasoknak kijáró pihenő után Zember kicsumázta a paprikákat, éppen ötven darabot, én megtöltöttem a kicsavart káposztával. Teljesen véletlen, hogy így éppen tele lett egy húsz literes műanyag edény, ezután csak a már tegnap elkészített savanyúságlével nyakon öntöttük, s mehetett a helyére.
A jól végzett munka után megjutalmaztuk magunkat egy kis jégkrémmel!
Mert megérdemeljük!

2014. augusztus 20., szerda

Szerda / aug. 20.

Ünnep, ünnep!
Mióta eszem tudom,  augusztus 20-a István király nevével és az új kenyérrel, később a pesti tűzijátékkal (is) kapcsolódott össze. Nem volt sok alkalmam, mindössze kettő, hogy ott toporoghattam sokad-magammal a  Duna parton, s élőben gyönyörködhettem a fények játékában.
A fővárostól 130 km-re lakóknak nehezen elérhető program ez, mint oly sok más, ami a fővárosban van.
De sebaj, a vidéki élet már csak ilyen, és tán nem is cserélnénk fel egyik nagyvárosira sem, pláne nem irigyeljük sok esetben a fővárosiakat!

Délelőtt Andi a két kis unokánkkal és Zsuzsi volt nálunk! Jókat csevegtünk, közben megszépültek Andi körmei, én ebédet főztem, jégkrémeztünk, szóval klassz volt!

Este ünnepi programként elmentem a templomba,  Continental Singers magyarországi csoportja koncertjére.
20-25  fiatal, harminc éven aluliakból álló kórus műsora igazán méltó befejezése 20-ának.
Azon kívül, hogy nagyon jól énekeltek, nekem nagy élmény volt a rendezvény ökumenikussága.
Együtt ültünk a római katolikus templomban a helyi pünkösdi közösséggel, Tamás atya és Városi Ferenc lelkipásztor, mindketten köszöntötték az egybegyűlteket,  hitük erejével kívánták, áradjon ránk is a remény, és  Jézus szeretete fonja be életünket.
 Hiszen Akihez fohászkodunk, Aki reményt ad nekünk életünk nehéz szakaszaiban, akiben bízhatunk, és Aki nem hagy soha cserben, az egy és ugyanaz a személy!- mutatott Városi Ferenc a keresztre feszített Krisztusra.
 21-én  a Continentak Singers Soltvadkerten, a Baptista Imaházban folytatja küldetését.
Bizonyára ott is nagysikerű előadásuk lesz!

Itt ízelítőt kaphatsz műsorukból!





2014. augusztus 19., kedd

Kedd /aug. 19.

A tegnap, bár hivatalosan a nevem napja, de mi már előre megünnepeltük, így szorgos-munkás napra sikeredett.
Zember leszedte a paradicsomot, már ami megérett.
Az idén nagy reményekkel vágtunk bele a paradicsom termesztésébe. Kitanultuk a netről a hogyanját, tavasszal sok-sok csalánt szedtünk, majd hatalmas bográcsban megfőztük permet-alaplének.
A legtöbb palántát magunk neveltük, gondosan megválogatva a fajtát. Jól is sikerült. Szépen növekedtek, a fa fajtájúaknak komoly támrendszert eszkábált Zember, nevetve emlegettük, hogy az idén létráról szedjük a paradicsomot.
Sajnos nem így sikerült, bár szép termés mutatkozott, mert az első virágzás jól bekötött, meg is érett. De valami bajság csak elkapta, hiába a gondos kezelés, permetezés, szinte megszáradnak a tövek.
Azért egy befőzésem már volt, a mostani szedés nagyobb mennyiség, és egy még várható, Talán negyven liter levet tudok készíteni.
Az sem elhanyagolható, hogy az első megért szem óta rengeteget megeszünk, csak úgy magában is... itt kínálja magát egy tálban az asztalon állandóan. 

Én tegnap a zöldbabot szabadítottam meg hüvelyeitől, most szedtem először. Nem a fagyóba tettem, hanem befőztem, üvegekben vár a felhasználásig. Nagyon egyszerű, nagyon jó receptem van, ezt még fejből is tudom (ami nálam ritka :) .
3 kg összevágott zöldbab
3 l víz
2 kanál só
sós vízben főzöm 8-10 percig,
bele vagy egy kanál ecet (20 %-os), vagy mokkás kanálnyi citromsav
gázt lezárva belekeverek jó késhegynyi tartósítót ( szalicil v. nártiumbenzoát)
forrón üvegekbe töltöm, és szárazdunszt
Mindössze ennyi, és nagyon finom, ropogós marad, és nem terheli a fagyasztót.

Ma délelőtt sok elintézendő dolog miatt ment el fölöttem az idő. Gyógyszeríratás, konzultálás apukám állapotáról a doktornővel, sorállás a patikában, bolti bevásárlás, OTP-s ügyek.
Hú, már nagyon mehetnékem volt hazafelé, nem szeretem apukámat sokáig magára hagyni, kissé morcosan ki a Spárból, rohanás a kocsihoz. Beültem, akkor köszönt rám egy kedves ismerősöm.
Ám nem egyszerűen köszönt, de olyan kedvesen, mosolyogva közeledett, hogy automatikusan lehúztam a kocsi ablakát, és gondolkodás nélkül kiszóltam neki:
 "Annyira szeretem, hogy mindig mosolyogsz!"
Erre ő: "Ugye? A napokban olvastam arról, hogy a világ jobbá lesz, ha mosolyogsz!"
Elszállt belőlem a feszültség, visszamosolyogtam szívből, és mosolyogva tettem meg az utat hazáig.
Milyen igaz, amit olvasott kedves ismerősöm, aki nem kis keresztet hordoz életében, és mégis mosolyt áraszt  maga körül. Legszívesebben megöleltem volna.
Legközelebb meg is teszem!






2014. augusztus 17., vasárnap

Vasárnap / aug. 17.





Minden kezdetben
ott rejlik a vég,
minden örömöd
fájdalommá ég.

Minden szép napban
ott lappang a baj,
minden mosolyod
fájdalmat takar.

Minden napsütés
sötétséget hoz,
minden szerelem
fájdalmat okoz.

Minden elmúlik
majd egy bús napon,
egyszer megszűnik
minden fájdalom.



 
Sok éve már, hogy írtam ezt a verset, de az igazsága mélységét mostanság nagyon tapasztalom .



Augusztus 17-e nagyon jeles nap családom életében. Sokáig, hatvan éves koromig örömnap,
négy éve aztán együtt  van jelen öröm és  fájdalom.
Ezen a napon  született édesanyám, és kisebbik fiacskám, Zoli.
Édesanyámat már csak gondolatban ölelhetem át. Nemrég értem haza a temetőből, ahol beszélgettem Vele. Vagyis én beszéltem, és hiszem, hogy ő hallgatta. Bár nem kell ahhoz oda sem kimenni, hogy érezzem, velem, velünk van minden pillanatban, minden mozdulatban, minden gondolatban, mégis odahúz a szívem. Rendezgetem a vágott virágokat, mécsest gyújtok és folyamatosan beszélek Hozzá.  Elmondom, hogy édesapánk mostanában nagyon keveset eszik, és lassan rajtam kívül már senkit nem ismer meg. Ha jó napjai vannak, akkor bátyámat és Zuramat felismeri, ilyenkor nagyon örülünk! Sokat, nagyon sokat alszik, de hála Istennek fájdalmakról nem panaszkodik. Ételt és folyadékot csak keveset tudok beleimádkozni, a gyógyszert, aminek beszedése mindig  fontos és pontos rend szerint történt, mostanság alig fogadja el.
Elmondom azt is, hogy vannak az unokái, akiket nagyon szeretett. Mesélek a dédunokákról. Milyen boldog volt mindegyik megszületésekor!
Elmondom, hogy tegnap együtt voltunk mind, úgy ahogy  régen nála. Tőle tanultam, mennyire fontos összetartani a családot, és mennyire fontosak az ünnepek.
Nagyon hiányzik, és mindig kérem, jöjjön éjjel álmomban, látogasson meg. Sokat is álmodom arról, hogy újra együtt vagyunk, ezt nagyon szeretem.

A másik születésnapos, a kisebbik fiam, Zoli.
Azon a nyáron, 1975-ben nagyon boldog kismama voltam. Nyár elején államvizsgáztam, már elég nagy pocakkal. Végre elérkezett az az idő, amikor végzettség szerint is pedagógus lettem.
Innentől csak a leendő kisbabámra, és az éppen első osztályba készülő Laci fiacskámra fordíthattam minden időm, figyelmem.
Azon a napon, 17-én vasárnap volt, és éppen Ilona köszöntő vendégeinkkel cseverésztünk, amikor kisbabám jelezte, hogy úgy gondolja, itt az idő a megérkezésre. Ennek egyre sűrűsödő fájdalom jelei voltak, úgy hogy nem sokat teketóriáztunk, fogtuk a már összekészített cókmókot, és vendégestől begyalogoltunk a Szülőotthonba. Ma már mosolygok ezen a díszes kíséreten, de tényleg így volt!
Hunyadi Józsiék segítették vinni a pakkot, én igyekeztem kilépni minél szaporábban, Lacika és Zember aggódó tekintettel figyeltek. Nem volt kocsink akkor még, hát szegény emberlánya így is eljut, ahova szükséges. Közben üzentünk édesanyámnak is, hogy tudjon róla, szül a lánya.
Ahogy beértünk, Tus doktor úr máris a szülőszobára irányított. Egyre sűrűsödtek a fájások, amikor Farkas Margit néni, aki anyukámék szomszédjában lakott, és takarított a Szülőotthonban, bejött hozzám, csendben a fülembe súgta:
- Icu! Ki bírsz még jönni a folyosóra? Itt van édesanyád, meg kéne nyugtatni, annyira aggódik!
Hát én fogtam magam, lekászálódtam az ágyról, magamra erőltettem a nyugodt mosolyt és kimentem, megnyugtatni, hogy nem halni, csak szülni készülök! Ó, mindig ilyen aggódó volt a drága, nem hagyhattam, hogy agyonidegeskedje magát.
Aztán visszavonszoltam magam, felmásztam az ágyra, és annak rendje-módja szerint hamarosan meg is érkezett a második fiacskám! Nem voltam meglepve, nem is számítottunk kislányra, annyira természetes volt, hogy nekünk csak fiunk lehet. Akkor még nem tudatták a kismamával a baba nemét, csak születésekor derült ki. Lánynévvel talán nem is nagyon készültünk.
Nincs annál nagyobb boldogság, mint a kisbaba születése, ha szerető családba érkezik, ahol már nagyon várják.

Régen volt, sok víz lefolyt azóta a Bogárzón...

Zoli fiamnak, édesanyámnak ( bárhol is legyen) boldog születésnapot kívánok!

















2014. augusztus 16., szombat

Szombat / aug. 16.


A napokban nagyon sok teendőm volt, mert vendégségre készültem.
 Ilona névnapon nálunk, mióta eszem tudom, mindig nagy családi összejövetel volt, hiszen édesanyánk is, én is Ilonák vagyunk. Ilyenkor a házunk megtelt az összehívott családdal, keresztkomákkal.
Egészen kislány koromban Gangel keresztanyámék, később Gubik keresztanyámék jártak hozzánk. De erre majd 18-án szeretnék emlékezni.
Én ezt a családi hagyományt viszem tovább, most a mi udvarunk telik meg vendégekkel. Nyár lévén ugyanis a diófa alatti kiülő tökéletes hely egy jóízű estebédnek, egy még jobb ízű beszélgetésnek.
Erre készülve voltam én nagyon elfoglalt, szakácsnői mivoltomban. Bár már egyszerűsödött a vendégváró lakoma, ám így is megadja a munkát.
Azelőtt ebédre vártam mindenkit, erre készülve kiélhettem főzési, sütési szenvedélyemet, ami után nem csak a konyha hevert romokban, de én is, az ünnepelt.  Egyszer majd erre is rátérek.
Mostanában módosítottunk, már nem ebédre, hanem kora délutánra hívjuk a családot, kerti parti, vagy , ha előkelő akarok lenni, garden party címszó alatt. Ilyenkorra hűvösebb van kissé, és részemről kevesebb előkészületet igényel. Azért így is volt mit trappolnom, de ki nem hagynám semmiért!
Zuram szerint ilyenkor teljesen felvillanyozódva cikázok a lakásban, hogy végre süthetek, főzhetek kedvemre! ..és tényleg.
Vendégeink a két fiam, Laci és Zoli családja, valamint bátyám és kedvese Margó, bátyám lánya Mónika, annak családja. Az asztalt körbeülve így tizennégyen vagyunk, Toncsika hiányzik, ő anyukájával Németországban van.
Előkészületeim már pénteken megkezdődtek.
Megsütöttem a piskótákat. Egyikből pudingos-túrós szelet lesz, főleg Andi, és Zsuzsa menyem, meg Zoli kedvéért, akik a túróst csak édesen szeretik.. Ezt most sütöm először.
A másik, Lackó legnagyobb unokám kedvéért sült.

Lackó már ritka vendég a házunknál, mert a Nemzetvédelmi Egyetemen készül védeni a hazát, s ott kevesebb a szabad-felhasználású idő, mint más egyetemeken.
Érdekes, hogy az én családomban milyen gyakori volt az ún. egyenruhás foglalkozás vagy hivatás. Filus nagyapám valaha lovas-postás volt, (erről már csak elbeszélésekből tudok) apukám, nagybátyám vasutasokén egyenruhások, bátyám katonazenészként, Laci fiam rendőrként.
És Lackó úgy döntött, a katonai hivatást választja életcélnak, amire persze büszke vagyok, mint nagyi, de amitől ott belül borzasztóan féltem, szintén, mint nagyi.
Tavaly így nyáron, amikor már tudott volt, hogy felvették, tisztavatásra készülő fiatalokkal beszélgettek a rádióban. Csak úgy háttérrádióztam a diófa alatt főzés közben, így sikerült meghallgatnom. No, hát én végigsírtam azt a műsort úgy istenigazából, persze tehettem, éppen nem volt senki a közelemben. Ritkán sírok mások előtt, még Zember előtt is próbálom titkolni sírási hajlamaimat. Persze nem sikerül, de felét sem látja annak, amennyit sírok. Örömben, bánatban... De mi Filusok ilyenek vagyunk! (ennek leírásakor is folyik a könnyem :) )
Pár napra rá Lackó elszaladt hozzánk búcsúzkodni, indult a "nagy útra", s én persze, hogy vidáman fogadtam! Nevetve mesélte, képzeljem csak, a másik mama azt mondta, végigsírt egy műsort, amiben leendő tisztek beszéltek. Nagy lélegzet, és mosolyogtam vele ezen, s el nem árultam volna, hogy én is. (jó siratókórust alkotnánk)
Na, szóval Lackó kedvéért somlói galuska is lesz, ezt mindig készítek neki, és persze annyit, hogy mindenkinek jusson belőle. Ezért kétféle változat kell, mert a másik Lackó- Mónika unokahúgom párja- dióallergiás, lesz tehát anélkül is.
Sós ropogóst Zuram szerzi be, ráakadtam ugyanis Kiskunhalason egy boltra, ahol különlegesen finom, könnyű és ropogós stanglikat árulnak, így megszegve a hagyományt, hogy mindent én készítek, ott vásárolja meg, úgy is van útja arra.
Túrós burekkal lepem meg a sós-túrós kedvelőket, de azt már ma délelőtt dugtam sütőbe, hogy friss legyen.
Pénteki munka volt még a húsok beszerzése, és más bevásárlás, ez Zuram feladta volt. Enyém az előkészítésük, bepácolásuk. Parázson sülnek, a sütés Laci fiam reszortja lesz.

Bátyámtól kapott, nagy busát meg kell pucolni, ezt Zuram csinálja a hátsó kerti diófa alatt, olyan szintre, hogy pikkely nélküli, tiszta állapotban várton engem. Bontani, feldarabolni, ízesíteni az én munkám. Ezt most fejtől-farokig kirántom, így jócskán többletmunkát ad a nagyon sűrű beirdalás, feldarabolás előtt.

Sózás, és be a hűtőbe.

Tarja szintén bepácolva kerül be a hűtőbe, a csirke felső combot kicsontozom, bőrét bevagdosom,  majd az is  pácba kerül, s remélem én nem leszek pácba, mikor eszik mindezt, vagyis fontos, hogy a pác jól ízesítsen.
Én magam készítem a pácot, nem használok boltit. Valamikor erdélyi barátainktól, Ibolyától és Jóskától tanultam, amikor kinn voltuk náluk Esztelneken. Régi szép idők, majd erről is egyszer...
Jócskán - foghagymát átnyomok a passzírozón, összekeverem mustárral, nem kevés borssal, étolajjal, kevés pirospaprikával. (a mennyiség a hússereg mennyiségétől függ), és ezzel kenem át a már besózott húsokat. Tulajdonképpen tarjára, csirkére ugyanezt kenem, és egy éjszakára be a hűtőbe.
A csirkeszárnyakat (amik Nikike és Zolika kedvencei) csak konyhakészre pucoltam és felaprítottam, ezeket kirántom.
Pénteken készítettem még el a krumplisalátát, ehhez is magam kavartam a majonézt, nagyon jó állagú lett, most először a kézi mixert használtam, és nem a habverővel szerencsétlenkedtem, azzal tovább is tart, és nem is sikerül olyan kemény állagúra..
Ezek voltak hát a pénteki előkészületek.
Ma délelőtt összedobtam a burekot, s a somlói krémjét is ma főztem meg, állítottam össze.  Kettő tálka dióval, egy anélkül a spejzban hűsölget olyan szintre, hogy mehessen a hűtőbe.

Amikor a húsok kirántásához szükséges serpenyőket szedegettem le a polcról, na akkor történt a baj!
A nagy kapkodásomban ugyanis magamra rántottam az egyik somlóival teli tálat, de úgy, hogy abban nem sok maradt, viszont rajtam annál inkább! Folyt lefelé mindkét lábam szárán az ebben az állapotában már trutyivá minősült barna izé, aki olvassa, el tudja képzelni, mihez lehet hasonlítani. Ott álltam talpig csokis finomságba burkolva, de nem volt egyáltalán guszta, szerintem Zuramnak sem lett volna kedve mindezt lenyalogatni rólam :) Még szerencse is, hogy nem volt a közelemben, véletlenül lencsevégre kapott volna! Igaz, ketten még nagyobbat nevethettünk volna rajta, de így sem tartottam vissza magam. Az első meghökkenés után kitört belőlem a kacaj, és megpróbáltam óriáslépésekkel megközelíteni a fürdőszobát, mert már a papucsomról is folyt lefelé, nyomot hagyva, amerre billegek. Be a kádba, és letusoltam magamról a csúfos véget ért, az éppen diónélküli somlóit. Átöltözés, munka folytat...
Ilyen balesetem másik már nem volt, szerencsére
.
Vendégeink jól érezték magukat, Laci ügyesen megparázsolta a húsokat.
Jóízű, jókedvű délutánt töltöttünk együtt,  Isten adjon nekünk még még sok-sok ilyen napot!


A képek itt tekinthetők meg

2014. augusztus 14., csütörtök

Csütörtök / aug. 14.

Végre, spejz-takarítós napom van!
Erre ki kell várni a megfelelő hangulatot, nem lehet ezt csak úgy ukmukfukk, gondolok egyet és megcsinálom!
Már reggel úgy kell ébredni, és valami legyőzhetetlen késztetést érezni rá, másképp nem megy.
Valami kis előzménye volt ennek a hangulatnak, mert pár napja Zember berakott a kazánházba egy plusz polcot, hátha enyhítene a zsúfoltságon, ami ott leledzik. Spejzként, vagy kiskamraként funkcionál ugyanis, mióta nem használjuk sem a vegyes tüzelésű, sem a gázkazánt, ami így csak foglalja a helyet a sok mittoménmitől. Mert kitehetnénk az ajtóra kívülről  a "Megtelt" táblát" nyugodtan.
Na most, ha már van új polcozat is, meg kedv is, hát nekiláttam. Így legalább fellelem rejtett kincseimet, amik több éve eltett befőttek, szörpök, savanyúságok, paradicsomlevek. és lekvárok.
Meg is állapítottam, milyen jó, hogy többszöri unszolásomra sem hozott Zember a piacról sárgabarackot, hogy lekvárt főzzek, mert igen szép készletem van még belőle erre a télre!
Meggyesünk már pár éve nincs, de meggybefőttek és dzsemek még felidézik a régi, szép időket, amikor még ötvenhat fáról kellett szedni a finom, édes meggyet.
Bár nem sok örömünk volt benne, mert akkor sem kellett a kutyának sem, pont, mint az idén. Több volt a ráfordított költség, mint a bevétel. S mivel olyan olcsón vásárolták fel, hát nem sajnáltam feldolgozni dzsemnek, befőttnek, szörpnek. Ezekből még találtam megbújva a polcokon, szerencsére mind, mind egészséges!
Az új pocozatot felöltöztettem, vettem békebeli polcdíszítő csíkokat a szélükre, igazán tetszetősek.
Ide kerültek először is a rejtett kincsek, majd az idei befőzések eredményei.
A régi polcokat szép sorjában letakarítottam, kiürülésük sorrendjében, és szintén új ruhába öltöztettem őket.
Itt lett helyük a tartalék liszteknek, cukroknak, tésztáknak..és egyéb, más konyhára szükséges dolgoknak. Kicsit gyűjtögető típusok vagyunk, legyen mindenből elég.
A felszabadult helyekre a főzőfülkém melletti spejzból, ami szintén kiérdemelné a "Megtelt" táblát" a ritkán használandó edényekből válogattam,  így egy kicsit az is levegősebb lett. Ez a spejz edényekkel van dugig, selejteznem kellene már, de nem visz rá a lélek. A sokféle serpenyő mind kell, mert mindegyikben más-mást szeretek sütni.  Sorakoznak ott teflonos, krómozott és kerámiabevonatúak, régiek és újak.
Én rájöttem, hogy az agyonhasznált teflonbevonatúban finomabbra sül a hal, a krómozott, magasabb oldalúban a rántott csirke puhábbra készül,  az ütött-kopott kétfülű teflonos éppen megfelelő méretű egy kétszemélyes tojásrántottának, egy hosszú nyelű serpenyőben a palacsinta készül, a kerámia bevonatúba alig kell olaj a bundás-kenyérhez, a menyemtől legutóbb kapott hatalmas krómozott serpenyőben isteni párolt zöldség készül... hát egyiket sem selejtezhetem ki!
És akkor még hol vannak a különböző méretű lábasok, fazekak, födők, teafőzők és tepsik....
Hát csoda, hogy zsúfoltság van?
Már ebédidő közelgett, ideje megmelegíteni a Toldi Miklós lovának is szegényes lenne ebédünket, ami nem más, mint káposztaleves, de nem akármilyen ám! Abban minden van, mármint ami a zöldségeket illeti. A káposztán kívül zöldség, sárgarépa, zeller, lestyán és zöldség-zöld, zöldbab, karalábé, gomba, hagyma, paradicsom, zöldpaprika. De egy csepp zsiradék, egy szem tészta sincs benne, mert mi most ezzel próbálunk fogyózni. Sűrűre főzött, így jól lehet lakni vele. Alig kalória, csak nem szabad utána mást enni.
Ez fontos szabály, amit persze ma is megszegtem. Én nagyon, Zuram kicsit.
Történt ugyanis, hogy a spejzban az edények között alattomosan megbújt egy szál szárazkolbász!
"No, nézd már!"-mondoma Zuramnak, ajándékot kaptam az ügyességemért!
Hát persze, hogy a leves után meg kellett kóstolni, biztosan jó-e. Olyan gyönyörű piros a színe, olyan frenetikus az illata, ki bírná kiállni, hogy ne csipegessen belőle, ha mégoly keményre száradt is!
Gyerekkorom íze! Dávid papánál nyáron már kisujjnyi keskenyre száradt a télen levágott disznó kolbásza, és ha jók voltunk bátyámmal, kaphattunk belőle kis darabkákat. Kicsöpögött annak már addigra a lelke is a melegben, a fogainkat próbára tette, de olyan finomat! Nem adtuk volna akármilyen csokiért oda, pedig az is ritkaság volt mifelénk!
A spejzban talált kolbász-szálacska, nagyon hasonlít erre. Elő egy szelet kenyeret, hozzá az amúgy is asztalon lévő paradicsom, ...és kóstolgattam.  Zuram levágott kis darabot belőle, ő sem maradjon ki a kóstolásból, de ő kenyér nélkül, hát mégis csak fogyózás van! Nekem észrevétlenül elfogyott a nagy szelet kenyerem, másik is kellett, és többször is megnéztem a késsel, tényleg olyan kemény-e.. szelegettem belőle.
Az utolsó öt cm azért megmaradt, már csak a tisztesség kedvéért is, ne mondhassa rám senki, hogy képes vagyok  egy szál szárazkolbászt elnasizni.
Most mérges vagyok magamra, egyrészt, mert megint nem voltam mértékletes, másrészt pedig elment a kedvem a további spejztakarítástól!
Bár, ha  tudnám, hogy  találnék másik szál kolbászt.....  !  :)




2014. augusztus 12., kedd

Kedd / aug. 12.

Szép napra ébredtünk ma is, Istennek hála! Elsuttogtam magamban háromszor, amit bátyámtól tanultam.
"Krisztusi fehér fényt kérek, magamra és a családomra!"
Azt mondja, őt ez megnyugtatja, segíti. Ha így van, én is mondogatom, ártani nem árthat, és talán meghallják kérésem valahol....
Tegnap a facén egyik ismerősöm feltette a kérdést:
"Tényleg ide jutott a világ? Senki nem akar, nem tud örülni?"
Én meg ezt írtam oda:
" Én tudok örülni! 
Örülök, hogy ép kezem, lábam, örülök, hogy látok és hallok. Örülök, hogy ma még tudottan nincs visszafordíthatatlan betegségem. Örülök minden napnak, ami baj nélkül múlik el fölöttem. Örülök, hogy nem vagyok egyedül, van társam, vannak barátaim. 
Ebben a korban sok embernek már ennyi sem jut.
 Aminek nem örülök, az nagyon hosszú lista lenne, jórészt tőlünk objektív okok miatt."

...és ezt teljes őszinteséggel írtam. 

Most pl. örülök, hogy nyugodt éjszakánk volt, örömmel töltött el félálmomban a hálószobába beszivárgó, frissen főzött kávé illata.
Behallatszott Zember neszezése, készülődése borotválkozáshoz. Szeretem, hogy ezt minden nap megteszi, nincs az a kapkodós reggel, hogy elmaradjon.

Szeretem nap lesz, mert hazajönnek Tónikámék! Apukánál a virágoskertben edzenek kicsit, nagyon kigazosodott a sok esőtől. 

Délután egy órakor intettünk búcsút Bátyámnak és  Margónak. Kész apukám kertje, gaztalanított állapotban, nagyon üde, nagyon szép. Hogy örülne ennek édesanyánk! 
Apukánk sajnos nem örült sem a bátyáméknak, sem a kertnek, mert mostanában egyre többet alszik, átaludta a délelőttöt is. Hamarosan megyek és felkeltem, mert enni kell, ha bármily' keveset is, és egy kis folyadékot is muszáj beleerőltetni. Ezért kissé morcos szokott lenni,  sőt mondhatnám, hogy nagyon mérges, de neki ezt is szabad! 
Mint ahogy szabad bort innia, és szabadna akármit megennie, amit megkíván. Ezekből az étel nem érdekli, de vörösbor mindig van az asztalon, és kis ásványvizes fröccsöt még haragvó állapotában is elfogad.

Tónikámékkal kicsit üldögéltünk a diófa alatt, kávéztunk, jégkrémeztünk, meghánytuk-vetettük a világ dolgait, szidtunk jobbra, szidtunk balra, majd áttértünk szép családi emlékekre, most éppen Orcsik papa viselt dolgaira, jót nevettünk rajta, magunkon.

Mikor elmentek, és be akartam zárni a kaput, akkor kiderült, hogy Tónikám megint eltüntette a mobil zárunkat, ugyanis ő nyitotta ki reggel, tehát csak ő tüntethette el.  Zuram szerint csak mi vagyunk erre képesek, a két tesó, ugyanis Tónikám éppen olyan eltüntető művész, mint én! Ha valamit valahova leteszünk, az biztos, hogy egy ideig nincs meg! Tónikám nyaralásunkkor, házpásztorként is eltüntetett egy kapuzárat, azóta sem találjuk! 
Szerencsére,  Zuram ismer bennünket, tudja, mire számíthat, hát van pár db. arra az esetre, ha netán a mi kezünkbe kerülne :)

2014. augusztus 11., hétfő

Hétfő / aug. 11.

Rosszul aludtam éjjel, talán a Jane Eyre esti film borzolta fel kedélyeimet. Pedig olvastam is és láttam is már, és mégis...

Így csak fél hétkor ébredeztem, de onnantól, mint egy tűzről pattant menyecskéhez illik, gyorsan összekaptam magam és irány a betervezett munka.
Először is apukámnak vittem a reggelit, ezt a tevékenységet csak a kávé elfogyasztása előzheti meg, amivel nem nagyon cicózok, bele a tej és lehajtom. Vagyis... nem, nem mondok igazat, mert egy régen történt kedves emlék miatt mindig megadom a módját.

Történt ugyanis fiatal pedagógus koromban, hogy nyáron rendszeresen vittük a gyerekeket a Balatonmáriára, az akkor még iskolánk tulajdonát képező táborba, egy hetes nyaralásra.
A busz és a sofőr állandó volt, Lecsó, a gyerekeknek (Lecsó bácsi), akinek rendes nevét még ma sem tudják sokan, ugyanúgy hozzátartozott a nyaraláshoz, mint a telken álló faházak.
Udvarhelyi házaspárral, Pistával és Icával táboroztattuk, valamit Zember is velünk volt, mint pártoló tag, aki gyermekszerető lévén nagy segítség volt nekünk. Szép emlékek fűződnek ezekhez a nyarakhoz!.
Akkortájt sok évig a Gengl házaspár, Marika néni és Béla bácsi voltak a gondnokok. A szó legszorosabb értelmében gondnokok, mert az ő szemüket, figyelmüket semmi el nem kerülte. Ha valamit nem találtak rendben, azonnal szóltak gyereknek, pedagógusnak egyaránt. Akkora volt a gondnokolás, hogy bevallom, nagy megkönnyebbülés volt az elválás a fordulónapon, bár Marika néni ilyenkor mindig bocsánatot kért, ha véletlen valakit megsértett, vagy nem úgy szólt, ahogy kellett volna.
Mi persze mindig megbocsátottunk, látva, hogy Marika néni szinte könnyezve integet a lassan hazainduló busz után az elmaradhatatlan fehér zsebkendővel kezében.
Na szóval a kávé...
Marika néniék nagyon korán keltek, s mire mi ébresztőt csaptunk, az udvar már friss volt a locsolástól, fürdő kitakarítva, és nekünk felnőtteknek kávét is főzött a konyhán.
Természetesen mi is jóval korábban ébredtünk és keltünk, mint ahogy a gyereknek kellett. Addigra, már munkára készen álltunk.
Egyik reggel aztán kicsit meghunytam, és igen-igen kapkodnom kellett. Leszaladtam hát a konyhára meginni a kávét, csak úgy a pultra támaszkodva. Sietősen fel akartam hörpinteni, mint az alkoholista a kocsmában az első felest, de Marika néni szigorú tekintettel rám szólt:
"Jegyezze meg, édes Icukám, hogy egy úrinő mindig ülve kávézik!"
Mondanom sem kell, azonnal lehuppantam az első utamba eső székre, s félszegen pislogtam, mint a gyerek, aki rossz fát tett a tűzre. Nem mintha valaha egy percig is úrinőnek tartottam volna magam, de a szigorú, ellenállást nem tűrő hang a székhez szegezett.
Innentől szállóigévé vált  a  megjegyzés, s nevetve mondogatjuk egymásnak:
" Jegyezd meg kérlek szépen, egy úrinő ülve kávézik!"

Ma délelőtt paradicsomot főztem be. Odáig jutottam, hogy mosás, aprítás, felfőzés, passzírozás.
Volt nekem valamikor tekerős passzírozóm, de valahogy mindig nagyon szerettem volna egy hagyományosat, ami anyukámék kamrájában már muzeális tárgyként nevelte-növelte magán évről-évre a rozsdát. Az a teknőszerű szűrő, amiben hengergetni kell a megfőtt paradicsomon azt az izét, és nagy edénybe csorog a lé. Egyszer aztán a szabadkai piacon addig nézegettem, addig kerülgettem, míg Zuram megvette végre a csilivili eszközt, ami persze nem a legkorszerűbb, de amikor ezzel dolgozom, Pongrácz nagymamám mozdulatai vannak előttem... vagy benne a sejtjeimben, mintha ősidők óta erre állna rá a kezem! Szeretek vele bíbelődni.

Jól belenyúlt a délutánba, mire elkészültem. Pedig nem sok lett, mindössze tíz liter, na de milyen tíz liter! Saját kertből, saját termesztésű, szép és egészséges paradicsomból, jó sűrű lé! Télen majd inni és főzni elsőrendű lesz! Néhány ilyen napot tervezek még, mert ennyivel nem mehetünk neki a zord időnek.
Volt év, hogy több, mint száz liter sorakozott az üvegekben és az is elfogyott! Nem is teszem messzire a befőzéshez szükséges edényeket, passzírozót. Így legalább biztosan megtalálom legközelebb! :)

A temetőben is jártam, mert tegnap nem vittem friss vágott virágot anyukám sírjára.
Éppen véget ért a szerencsétlen balesetben meghalt fiatalember, Robi temetése. Nagy-nagy tragédia. Nem is tudok elképzelni annál nagyobb fájdalmat, mint mikor szülő temeti gyermekét.
Nyugodjon békében, Isten adjon megnyugvást szüleinek!


2014. augusztus 10., vasárnap

Vasárnap / aug. 10.


Ha reggel, akkor Spar! Már csak a jégkrém mián is, igazából kíváncsiak vagyunk, a meghirdetett akciós ugyan ma kapható lesz-e.
Most Zember próbált szerencsét, de hiába is próbált, mert ma sem volt kapható. Jó kis akció ez, az árcédula alatt harmadik napja nincs áru, pedig az újságban meghirdették.
Most itt állunk jégkrémtelenül, kétségbeesetten. Na jó, azért vigasztalódunk, mert a dinnye viszont hatalmas, amit a piacról hozott.  Óriási kopasz barackot is vásárolt, ami inkább a szemnek, mint az ízlelőbimbóknak, mert kissé fanyar, azt hiszem, a hagyományos őszibarackkal jobban jártunk volna.

Ma Kalocsára vagyunk hivatalosak bátyámékhoz, halászlére! A húsz kg-os ponty egy része kerül a főzőedénybe, - amit a Tisza-tóból fogott ki a múlt héten - és Tónit ismerve, igen finom ebédet készít belőle!

Már dörgött Kalocsa felé, amikor elindultunk itthonról. Úgy Halom tájékán aztán hatalmas esőbe futottunk bele, és ez egész Kalocsáig tartott. A Lidl-be és Tesco-ba is beszaladtunk, a szó szoros értelmében, mert esernyőnk nem lévén zuhogott a nyakunkba a meleg égi áldás. Tényleg meleg volt, a levegő is fojtóan párás, egyáltalán nem fáztunk, sőt kellemes volt.

Kissé ázott ürgeként csengettünk fel a harmadikra, szerencsére gyorsan kaptunk benyitási lehetőséget. Innen már csak a halászlé illat nyomába kellett erednünk, mert belengte az egész lépcsőházat.
Margókát felköszöntöttük születésnapján, nem mondom, hanyadikon, de azt elárulom, hogy innentől kezdve ingyen utazik! hehe
Mónikáék is hamarosan megérkeztek, és asztalra került végre a zsákmány. Hát nem mondom, van bizodalma Bratyómnak az étvágyunkhoz, mert akkora lábas halászlét főzött, amit csak Lackó, a férfiak közt legfiatalabb bírt az asztalra emelni. Ezt megmutatom!



Naná, hogy tésztával ettük,  igazi halászlé tésztával, bajai módra!
Ettük, csak ettük, még mindig ettük! Dugig laktunk vele, nagyon finomra sikerült.
Csakhogy Margó rántott ki márnát, azt sem lehetett kihagyni, már hogy lehetett volna! Azt csak úgy szép lassan elnassoltuk, folyamatosan, kitartóan és sokáig! Kicsit szűk lett a szoknyám dereka :)
Asztalra került még a desszert is, elfelejtettem, milyen szelet a neve, de az a lényeg, hogy abból sem volt elég egy szelet. Most meg szidom magam, megint a torkosság bűnébe estem, édes Istenem!
De hát a bűnökből már csak ez jut nekem, majdcsak megbocsátást nyer :)

Most már itthon pilledünk. Kellene futni vagy legalább gyalogolni, esetleg biciklizni valamennyit.
Kellene, ha nem lennénk annyira jóllakva. Gondolom, még sem lenne egészséges, teli hassal megerőltetni magunkat! Vagy mégis?

Elfelejtettem elmondani, hogy hazafelé beevett a fene, azaz a kíváncsiság bennünket  a kalocsai Sparba, megnézni, hogy ott ugyan kapható-e a Kecelen napok óta nemlévő jégkrém. Naná, hogy kapható, s mivel okos embernek télen-nyáron van esze (ezt Zember szokta mondani) előre  felkészültünk erre az eshetőségre. Vittünk ugyanis magunkkal hűtőtáskát, ha netán...mégis. (Ez is a Zember ötlete volt)  Milyen okosan !!!
A jégkrém ugyanis ott mosolygott az árcédula alatt, alig hittünk a szemünknek! Naná, hogy jól bevásároltunk.
Van itt akciós, kérem szépen, kapható is, csak az elosztás nem igazságos. De ezt megszokhattuk már az élet más területén is, mert mindig az elosztással van a baj.
Kinek több, kinek kevesebb....
Sajnos tény, hogy a többségnek kevesebb :(



2014. augusztus 9., szombat

Szombat/ aug. 9.


Ma már fél hétkor már kocsiba vágtam magam, mentem a Spar-ba szerencsét próbálni.
Ugyanis akciós, pálcikás jégkrémet kínálnak a szórólapok, ezzel szerettem volna a fagyasztóm hús-zöldség tartalmát színesíteni, na meg a édesíteni a mindennapjainkat.
Már tegnap is szerettem volna, ha lett volna. Na, ez mára is igaz, mert akció ide vagy oda, nem elfogyott délutánra, (mint hittem tegnap) hanem már reggel sincs. Tehát nincs.
Na nem baj, nem adom fel, holnap is megpróbálom. Már kíváncsi vagyok!

Ha már így útnak eredtem, akkor irány a Fejes Bolt, ott szoktam beszerezni két húsevő cicámnak a napi betevő lépet vagy vesét. Itt sem volt szerencsém, vagy ... ahogy vesszük, mert májat azt kaptam, nagyon szépet. Igaz, nem cicahús áron. De, hát nagyon szeretik, és még mindig olcsóbb, mint a nyolcszáz forint körüli táp, amit ráadásul meg sem esznek! Pedig milyen gyönyörű macska-önetetőt készítettem nekik a kerámiaszakkörön!



Persze a húst ebbe nem tuszkolom bele, azt ki kell adagolni, mert nem tudják, mi az elég!
A fekete cica a tálkájából eszik, mondanám, hogy neki volt gyerekszobája, ami nem igaz, mert sokáig csak ház körüli macs volt, anyukája, aki ki tudja, hol szolgálja gazdiját, ideszülte hozzánk három testvérével együtt. Aztán itt is felejtette, és addig siránkoztak az udvaron, míg megszántam őket, és elkezdtem etetni. Innentől aztán azonnal jogos otthonuknak tartották a Tóth házat, és négy szólamban követelték az ennivalót.
Ahogy eladósorba kerültek, háromnak találtam is gazdát, de a kis fekete cicának, aki vékonyka kis csúfság, ráadásul egy szeme van csak, meg sem próbáltam. Gondoltam, ellesz itt a ház körül.
Szóval ez a cica tud tisztességesen enni a tálkából.
Nem úgy, mint a benti cicám, aki szintén nem nagy ágyból való! A Duna partján kéretőzött be bátyámékhoz, vagyis ott lopkodta Sziszike(kiskutyus) ennivalóját, mígnem sógornőm megszánta és adott neki is. Ám télen nem költözhetett velük Kalocsára a panelbe, s hogy ne hagyjuk sorsára, mi fogadtuk örökbe.
Zember azt mondta, rendben, de a kiscicák sorsa, gondja az enyém... mert hát Cirmi lánycica, s mint tudjuk, a macska elég szapora fajta! Mit tehettem, magamra vállaltam, bedugtuk egy kis dobozkába, így autóztunk az új otthonába.
Laci fiam, amikor meglátta a girhes kis jószágot, akinek a bordái majd kiszúrták a bőrét, ezt mondta:
-"Hú, anyu, dugd el ezt a cicát, mert még feljelentenek állatkínzásért!"
Szóval úgy is nézett ki, mint akit kínoznak és éheztetnek. De csak egy ideig! Mert elég hamar kivakarodott.
Gondos nevelésnek lett alávetve, macskaalom a WC előtérben, étel a főzőfülkében.
Valahogy ösztönösen intelligens cica, soha, egyetlen egyszer sem kellett takarítanom utána. Sőt, itt tartózkodása második hetében már kikérezkedett dolgát végezni, így egy idő után be is szüntettük a macskaalmot, mert cicánk még éjjel is felébresztett diszkréten, ha a szükség úgy hozta.
Felvettem a kapcsolatot az állatorvossal, megműttettem, így letudtam a leendő kiscica-gondot.
Legalább nyolc éve már ennek...
Amikor a négy kis jöttment idekerült, igen gyanakodva figyelte őket, felsőbbrendűsége tudatában, nem is keveredett velük! Ő ugyanis szabadon járkálhatott ki-be a lakába, míg a négyek csak az udvart vehették birtokba.
Most, hogy már csak ketten vannak, a fiú, ( Kormi, a  fekete- félszemű), és a kényen-kedven nevelt Foltos,(unokáim adták nekik a nevet) most sem férnek össze. Elviselik egymást, de nincs bratyizás, viszont olykor olykor összepofozkodnak.
Ahogy említettem már, Kormi tud tisztességesen enni, Foltos nem hajlandó a tálkából egyenesen a szájába venni a husit, ő előbb kirángatja a betonra, majd onnan falja be. Egy idő után úgy döntöttem, megkönnyítem neki a dolgot, egyenesen a frissen leslagolt betonra terítek neki! Megtanítottam velük, hogy egyik sem nyúlhat a másik adagjához, ha az övé már elfogyott. Így az ügyesebb (Kormi) leül a kiürült tálkája mellé, onnan nézi Foltost, aki komótosan fogyasztja el a neki szánt mennyiséget.

Ott tartottam, hogy vettem a Fejes boltban nagyon szép májat a cicáknak. Itthon mindjárt hozzá is fogtam a felaprításhoz, mert a két mihaszna már nagyon követelőzött.
"Olyan guszta ez a máj, hogy vétek mindet nekik adni". gondoltam magamban, és két-két szépséges szeletet félretettem nekünk az ebédhez. Beleforgattam borsos lisztbe, hirtelen kisütöttem, és  gazdagon megszórtam fokhagymával.
Jó lesz ez a diétás levesünk mellé... mert hogy fogyózunk... vagyis fogyózgatunk, illetve szándékunk van fogyózni. De mindig közbejön valami, mit ma is!
 Eszegetnénk a káposztalevesünket, ami persze nem csak káposzta, mert van abban zöldség, répa, borsó, gomba, paradicsom.... vagyis igazi vitaminbomba, és semmi zsír. Éppen megfelel egy jó kis diétának. Már, ha nem lenne mellé más, jelen esetben az illatozó sült máj, aminek elkészítéséért Zemberem egyáltalán nem neheztelt!
Sőt, eszegetésük közben elégedettem mondogatta:
" De jó, hogy vannak macskáink, tartsuk is meg őket!"
Valamint a szokásos "Köszönöm az ebédet"- mondásomra ezt:
"Köszönd a macskáknak!"
Jót nevettünk. Lehet, hogy oda a mai kalórialeadás, de  finomat ettünk és jókedvűen!
Hát kell ennél több?

Ma még az történt, hogy Anna barátnőmtől kaptam egy gyönyörű, nagy cserép rózsaszín  leandert, nekem a nyílók, csak fehérek. Kis fiatalkákat is kaptam Szandaszőlősről, Marikától,de azok színüket még nem mutatták meg. Anna hatalmas gyönyörűségét alig tudtuk betuszkolni kocsim hátuljába, de csak sikerült!
 Most ismerkedik a mi udvarunkkal, kicsit szédült még, de a legtöbb virág már az eget és nem a földet nézi.




2014. augusztus 7., csütörtök

Mától naplót írok

Aug. 8.

Ma először szedtünk nagyobb mennyiségű paradicsomot, ez már befőzésre lesz!
Télen szeretjük iszogatni, és sok ételbe is használom. Tavalyról még két üveggel maradt, természetesen semmi baja nincs!

Még egy fontos dolog történt, készítettem ordát.
Vagyis először felöntöttem az aludttejet túrónak, majd a lecsöpögő savóból, netes útmutatás alapján nyertem jó két dl ordát. Bár azt is mondhatnám, hogy ricottát, mert egyes receptek szerint a kettő ugyanaz.
A ricotta olyan előkelő név, nem?

Én nem tudom, az igazi, erdélyi orda milyen, de amit az előbb ettem, csak úgy zsömlére kenve, friss paradicsommal, az nagyon finom!
A francba, nem kellett volna vacsoráznom! Na már mindegy :)

 2014. aug. 7.


Régi elhatározásom, hogy naplót írok. Csak úgy magamnak, magunknak.
Annyira szaladnak a napok felettünk, nem győzzük kapkodni a fejünket!
Talán, ha a fontosabb, és érdekesebb dolgokat lejegyzem, kissé meglassúdik. Ki tudja...
Hát akkor kezdem!


                                                            ~o~   ~o~




Ma délelőtt, végre mozgolódhattunk a kertben. Én petrezselymet és sárgarépát gazoltam, ( kapálásról szó sem lehet, olyan vizes a föld) Zember forgatott és céklát vetett. Azt olvastuk ugyanis, hogy másodvetésnek még mehet.
Borzasztó párás és meleg a levegő, izzadtunk.
Egyszer csak megszólal Zember:
- Piszok nehéz ennek a reformkonyhás élelmiszernek a megtermelése!
A disznókkal kevesebb dolog volt!