2014. október 27., hétfő

"Mert vétkesek közt..." / Naplójegyzet, okt.27. hétfő

Tudom, hogy nem lenne szabad, hogy nem helyes, amit most érzek.
Talán elmondani sem kellene...
Kicsit meghasonlottam az utóbbi időben. Egész eddigi életemben mást gondoltam emberekről, eseményekről, mint akik és amik most hangot kaptak,  és tanácstalan vagyok, vajon felül tud-e emelkedni hitem az elkeseredésemen.
Hitem az emberek egyenlőségében, jóságában...
Tanító vagyok, mert mint szoktam mondani, ez nem múlik el a nyugdíjba vonulással. A negyven év alatt nagyon sok kis tanítványom volt Kecelen, magyar is, cigány is, székely gyerek, székely cigány gyerek, délvidéki, és onnan cigánygyerek. ((bár nekem ők is magyarok)
Egyetlen tanítványom ( egyik nyáron vettünk át egy év anyagát) nem volt magyar gyerek. Kínából jöttek, itt élnek Kecelen.
Nekem mind gyerek volt! A palotából és a putriból jövő is.
Valamikor az én tanáraim azt tanították nekem, hogy az emberek azok EMBEREK, csupán abban különböznek, hogy vannak jó és rossz emberek. Én is ezt vallom, ezt szerettem volna továbbítani tanítványaimnak.
Faji, vallási és pártbéli hovatartozás szerinti megítélést minden idegszálammal elítélek.
Botrány van nálunk, nagy botrány, bár lassan eltakarja az elhallgatás jótékony homálya.
Én nem titkoltam választások előtt, hogy nem szavazok a polgármester úrra. Nem tudtam megbocsátani neki, hogy jó katona módjára végrehajtotta azt a párt utasítást, hogy einstandolni kell a médiát.

Elmondom, mit gondoltam volt tanítványomról, s annak ellenére, hogy kedveltem, miért is nem mellette döntöttem.
Tehetséges zenésznek, érzékeny művész embernek tartottam, aki nem való politikusnak, mert nem elég dörzsölt, nem elég "minden hájjal megkent", s nem elég vastag a bőr azon a bizonyos helyen. Jobban örültem volna, ha zenészként lehetek büszke rá... ez az igazság.
Megválasztották, nem nagy többséggel, de mégis.
Azt gondolom, ezt el kell fogadni, bár nem rohantam elsők közt gratulálni, mint tették azok, akik egyébként ellene voltak nem csak a szavazások idején, de az utóbbi években is kendőzetlen módon kinyilvánították nem éppen kedvező véleményüket róla. Gondoltam, talán okul abból, hogy régi csapatából nem kérnek a keceliek, s ezen elgondolkodik, talán rájön, hogy nem mindig járt a helyes úton.

Ám de jött a "derült égből villámcsapás" egy két évvel ezelőtti hangfelvétel képében.
Amikor Zemberrel elolvastuk az első cikket, ami meglengette a hírt, és ami részleteket közölt írásban ebből a felvételből, mindketten azon a véleményen voltunk:
 "Na ez már sok! Ilyet nem szabad tenni, így besározni egy embert csak azért, mert ő győzött! Ezt ő NEM MONDHATTA, ő így NEM BESZÉL, így NEM GONDOLKODHAT!
Mi nem ilyennek ismerjük. S különben is, ha ez nem rágalom lenne, akkor a hangfelvétel is felkerülne az internetre!

De felkerült.
Első meghallgatás reakciója a hitetlenkedés, a másodikba már szinte belebetegedtem.
Csalódottságom mérhetetlen.
A keceliek véleménye megoszlik. Vannak, akiknek most lett igazán hiteles a polgármester, aki ugyan első ijedtségében megígérte, de nem mondott le a mai napig. Buzdítják is maradásra névvel és álnévvel egyaránt a Facebookon, s gondolom a valóságban is.
Szerintük el csak az ítélhető, aki mindezt közreadta, ő a mocskos áruló, aki ezzel a tettével egész Kecelt besározta, rossz hírét keltette.
Vannak, akik elhatárolódnak az ilyen emberi megnyilvánulástól, s halovány hangot is adnak ennek, az egyre hangosabb előbbiek között.

Vannak, akik mélységesen elítélik a felvett beszélgetés tartalmát, a szélsőséges megnyilvánulást, a mosdatlan, minősíthetetlen stílust, de hallgatnak, esetleg baráti körben mondanak véleményt. Mert sosem lehet tudni... mert félnek, s ezt most már meg is értem. Aki ilyenre képes, az ....

Láttam, indított a Facebook-on valaki egy oldalt, "Keceli időközi választás 2014" megnevezéssel.
Azon túl, hogy elsietett ez, hiszen van Kecelnek polgármestere, és valószínű, nem áll szándékában lemondani, más baj is van az oldallal.
Valaki név nélkül indította,  személyére vonatkozó kérdésekre sem vállalja nevét, nem vállalja fel saját véleményét.
De nyilván azt várja a keceliektől, hogy ők azért menjenek oda, mondjanak hiteles névvel véleményt. 
Nem furcsa ez? Add a véleményed, add a neved, de én a háttérben maradok? 

Én már fentebb kifejtettem a saját véleményem. Nevem van hozzá, vállalom ezt.
Ha nem lennék elég hiteles, segítségül hívok két nagyszerű embert, kérlek, gondolkozzatok el ezeken az idézeteken:
Egyiket Ugronné Marika oldalán találtam, s örültem, hogy bár sok mindenben nem értünk egyet, ebben igen!
Böjte Csaba gondolatait idézte, s idézem én is:

"A büntetés nélkül társait elítélő, megszóló, kigúnyoló ember, a társadalmunk ebolája, mely biztosan szétrágja, megöli közösségeinket, ha nem védekezünk ellene! Régebb azt mondták, hogy egy tisztességes polgár, egy úriember, nem beszélve keresztényről, nem engedhet meg magának bármilyen stílust, mert aki nem tud vigyázni a modorára, az nem való tisztességes emberek közösségébe, azzal nem ülünk le egy asztalhoz!
Jó lenne megtanulni ezt őseinktől!
Szeretettel, Csaba t."
S amiért mindezt leírtam ezzel a Babits idézettel támasztom alá. Kérlek, kik olvassátok, ezen kicsit gondolkozzatok el!

" mert vétkesek közt cinkos aki néma.
Atyjafiáért számot ad a testvér:"
/Jónás könyve/

2014. október 24., péntek

Olvasgatok mindenfélét...


Ha van egy kis időm,olvasgatok mindenfélét, ami elém kerül. 
Cikkeket, és azok hozzászólásait...



Vannak másokat kioktatók, másokat leszólók, akik ettől magukat nyilván többnek érzik...

Olvasok megalázó helyzetekről, ahol az szégyelli magát, akinek éppen nem kellene.

Olvastam közmunkás biológia tanárról, akinek a kis irodista lányka szerint testhez álló munkát tudnak adni, mehet a parkba kertészkedni.

A vele dolgozó nők lenézik, leszólják, mi több, még panaszt is tesznek rá, mert beszélgetés közben néhány tévhitet próbált megmagyarázni nekik tanárunk. 
Mert hát a tanárember már csak olyan, hogy a vérében van a magyarázhatnék, a kapirgáló munkatársak ezt zaklatásnak vették. 
 Kiutálták maguk közül.


Erről eszembe jutott egy régi emlékem. 
Úgy jó harminc évvel ezelőtt  egyik pesti kórházban el kellett töltenem egy hetet . A szoba négy ágyas, abban három pesti nő, és a negyedikben én húztam meg magam falusi kívülállóként. Szobatársaim figyelemre sem méltattak. Nagyon öntudatosak voltak. 
Rejtvényt fejtettek, hárman együtt több-kevesebb sikerrel. Egy-egy megoldásnál igen csak  kevés volt a nagy egó, s nekem ki-kikívánkozott a helyes megoldás, de hallgattam.
 Amikor a DNS-t kellett volna teljes nevén beírni, csak kicsúszott a számon.
 Reakció: Nagyot nevettek, majd egyikük szinte fuldokolva a nevetéstől így:
"Na ne röhögtess, honnan a fenéből tudnád!"

2014. október 22., szerda

Verő László-díj




"Verő László 2006. június 3-án alapította az internetes Héttorony Irodalmi Magazint, de sajnos, csak egy évig ülhetett a szerkesztői székben, 2007 óta már fentről nézi, olvassa a Toronyban megjelenő írásokat. Remélem, legtöbbször mosolyogva, megelégedetten bólint: Igen, ez is, és az is remek írás.

Verő László




„A portál elnevezése: Héttorony - németül Siebenbürgennek nevezik Erdélyt. A Lektor névválasztásával is a magyar kultúra egyetemességére akarta felhívni a figyelmet. Szellemi öröksége közkincs. Hála az őt követő mai lelkes szerkesztőknek, hogy ezt a nemes, tartásos irányvonalat követik ma is.” – Bárányi Ildikó



Az irodalmi magazin alapítójának emlékére, minden évben líra és próza kategóriában Verő László-díj (emlékérem és oklevél) kerül átadásra.



Ebben az évben Verő László özvegye, Léna látta vendégül otthonában, kertjében a Héttorony alkotóit, így varázslatos hangulata volt a díjak átadásának. A Lektort is közöttünk érezhettük, talán beszállt a pingpongozók közé is, vagy csak egy pohár finom bor mellett üldögélt, s hallgatott bennünket…

Próza kategóriában - bár csodaszép verseket is ír -, Fitó Ica, líra kategóriában Bátai Tibor vehette át az emlékplakettet és az oklevelet."
H. Pulai Éva 





Nagy öröm számomra, hogy az idén próza kategóriában én kaptam ezt a megtisztelő díjat.
Sokat jelentett nekem, hogy Verő László özvegye Léna asszony otthonában vehettem át az emlékérmet az oklevéllel.
Kecel az otthonom, verseimnek, prózáimnak témája az itt élő emberek nehéz sorsa, öröme - bánata, küzdelmes múltja, és ma sem könnyebb jelene.
Írásaimmal szeretnék hozzájárulni ahhoz, hogy a keceli homokon élő ember évszázados, küzdelmes sorsa, kitartása és szívóssága legyen példa és adjon erőt gyermekeinknek, unokáinknak.

Ez az elismerés mindenképpen visszajelzés arra, hogy amit és ahogy írok, azt nem csak barátaim és ismerőseim olvassák szívesen, de talán-talán jó úton járok, és valami irodalmi értékkel is bír.

 Kis meglepetéssel készültünk a találkozóra Bátai Tiborral:



További képek a találkozóról itt: