2018. június 17., vasárnap

Sült máj passzírozva




Kicsit kapkodok, hogy biztosan készen legyek. Mindig is igyekeztem, hogy déli harangszóra asztalon illatozzon az ebéd. Úgy általában szeretek konyházni. Ha nem pedagógus lettem volna, s ha nem kórházi nővér — ami úgy gondolom, nekem való hivatás lett volna — akkor talán a szakácsművészetben leltem volna meg az örömet.
Kikészítve sorakoznak előttem a kellékek, az alapanyagok.
Cukkini krémleveshez megfőttek a hozzávalók. Kéznél a mixer, hamarosan krém állagú, és a főzőtejszínes habarástól selymesen csillogó, lágy, így szeretem.
Csirkemájat sütök kevés olajon, csak úgy lisztbe forgatva, hirtelen, hogy finom, puha legyen.
Egyet külön tányérra szedek ki, ezt kés élével szinte csomómentesre kapargatom.
Omlik a máj, ahogy kell…. de kezemben megáll a kés, elmerengek…
Egy sok évvel ezelőtti kép tolakszik elém.

 Kisfiam ül a járókában, érdeklődve figyeli, mit csinálok. Neki készítem kapkodva az ebédet, mert már türelmetlen…
Valami főzeléket passzíroztam. Akkor még nem volt sem mixerem, sem turmixgépem, de megtette erre a célra a teaszűrő is, hát abba tuszkoltam bele a megfőtt zöldséget, s nyomkodtam át.
Mivel Marika védőnő tanácsait mindig meghallgattam, elég sűrűn volt nálunk máj akkortájt a konyhában. Ugyanis nagyon javasolta, hogy kisfiamnak azt adjak főzekékkel, abban sok a vastartalom. (Mellékesen megjegyezte, az anyukának sem ártana, mert eléggé sápadt.)
Éppen passzíroztam a finomra sütött, puha májat, amikor benyitott Anti papa, az édesapám.
Kérdőn nézett rám:
— Miért nyomorgatod össze azt a májat, lányom?
— Jaj, Apukám, tudod, hogy Lacikának nincsenek még használható fogacskái, neki készül. Belekeverem a híg főzelékbe, ez lesz az ebédje.
— Ó, hát persze! — kap a fejéhez, és fiatalos, de nagypapás lendülettel felkapja az éppen türelmét vesztett kisunokát.
De szép idők is voltak! — nyilall belém ott mélyen a lélek bugyrában, szomorkásan elmosolyodom. Életem legszebb időszaka, két gyermekem belém csimpaszkodós kora…

Egy sóhajjal visszazökkenek a jelenbe.
Folytatom a máj passzírozását, amikor vendég érkezik.
Mindkét nagyfiam már vendég a házunknál, hiszen felnőttek, családot alapítva máshol laknak. Szerencsémre nem messze, így sűrűn örülhetek nekik.
Most Laci jött, és az örömködés után kérdőn néz rám:
— Miért nyomorgatod össze azt a májat, anyu?
— Tudod fiam, Anti papának nincsenek már használható fogai, és ez neki készül. Belekeverem a krémlevesbe, hogy könnyen nyelhető legyen. Ez lesz az ebédje — mondom elcsukló hangon, csendesen.


2014. július 31.