Keceli bor dicsérete

/János napi borszentelőre/

Ha jól megy a sorod,
asztalodon sok-sok étel
magát kelleti,
Adj hálát érte Istennek,
poharad borral töltsd teli,
borod pedig legyen keceli!

Mikor rossz napok járnak,
szívedet bánat terheli,
nehéznek érzed a kereszted,
és vigaszra szorulsz,
poharad borral töltsd teli,
borod pedig legyen keceli!

Ha tél idején ablakod
jeges szél veri,
s fázik tested, lelked,
Istenhez fohászkodj,
s poharad borral töltsd teli,
a borod pedig legyen keceli!

Ám de egyre ügyelj!
Poharad ne legyen
állandóan teli,
mert rútul megcsal!
Addig édeskedik,
magát addig kelleti,
míg rabja leszel neki,
hisz tüzes nedű
a homokon termett,
keceli!

Ünnep legyen a pillanat,
ha bortól párállik poharad!
Fogyaszd alázattal
Isten ajándékát,
s adj érte hálát!

Ha poharad borral töltöd teli,
akkor az legyen keceli!

Karácsonyi gondolatok

Karácsony van. Nagykarácsony napja.
Nálunk tegnap jött össze a család, nagyon szép délutánt töltöttünk el együtt... ebéd, gyerekzsivaj, beszélgetés, ajándék osztás.
Ma a  csend szinte harapható körülöttem. Jó a csend is, kell a csend a befelé forduláshoz, a gondolatok elrendezéséhez, a lélekvizsgálathoz.
Zember békésen szunyókál, ezt most már minden ebéd után megengedheti magának. Megérdemli. Sokat dolgozott egész életében értem, értünk, a családért.
Szeretem hallgatni mély szuszogását, és hálát adok Istennek, hogy őt adta társamul negyvennyolc éve. Összenőttünk már, elválaszthatatlanok vagyunk. Sok mindent megéltünk együtt, s ha újra kezdhetném, ma sem választanék másképp. Mellettem volt mindig és én mellette. Tudtunk örülni egymás sikerének, tudtunk osztozni a bajban, bánatban, és tudtunk megbocsátani is, ha valamelyikünk vétett.
Biztonságban vagyok mellette, csak így vagyok biztonságban, és így tudom elviselni szüleim elvesztését.
Míg anyukám öt éve, apukám az idén hagyott itt bennünket. Borzasztóan hiányoznak... azaz úgy érzem, mindig, minden pillanatban velem vannak.  Kimegyek én sokat a temetőbe, de ott sem érzem közelebb őket magamhoz, mint itthon bármelyik pillanatban.
Az előbb fényképeket nézegettem. Kedvenc időtöltésem ez, szerencsére sok van belőlük. Kicsi korom óta rengeteg családi kép készült, ezt kezdetben bátyám Pajtás gépének köszönhettem, később persze haladtunk a korral. Párás még a szemüvegem, mert nem lehet ezt kibírni könnyek nélkül, mégis jó, hogy látom, mennyi együtt töltött év van mögöttünk. Látom szüleimet fiatalon,  fiaimat, ahogy nőttek fel, kisunokáimat...és persze látom, hogyan változtunk meg a sok év alatt Zemberemmel.
Lélekben nem érzem magam öregnek, mégis tudom az eszemmel,az évek száma nem hazudik Nem könnyű ezt elfogadni, nem könnyű beletörődni. De bele kell-e egyáltalán törődni? Vajon igaz-e, hogy annyi éves vagy, ahánynak érzed magad?
Karácsony van, s nekem sok mindenért van okom hálára. Sok mindent meg kell köszönnöm  a Teremtőnek.
Köszönöm, hogy szerető családban nőhettem fel, s köszönöm, hogy hatvan éves koromig gyerek lehettem, mert mindkét szülőm velem volt addig.
Köszönöm, hogy olyan testvérem van, aki egyben barátom is.
Köszönöm a mellém rendelt másik felem, aki kiegészít, mellettem áll és segít engem.
Köszönöm a fiaimat, akik unokákkal ajándékoztak meg bennünket.
Köszönöm, hogy megadatott, tanító lehettem, azt csinálhattam, amit mindig is szerettem volna.
Köszönöm a barátaimat, akik mellettem vannak, ha öröm vagy bánat ér. Köszönöm azt a barátságot is, ami időközben véget ért. Általa több lettem.
Köszönöm Istenem, hogy emberhez méltó életet élhettem!
S ha kérhetek is valamit, add meg Istenem, hogy szeretteim is egyszer majd  elmondhassák ugyanezt: "Köszönöm, hogy emberhez méltó életet élhettem!"

Ajándékot hozott a postás

Csodálatos ajándékot hozott ma a postás!

Erzsébet Weninger- Erzsikétől, a Montázs Magazin főszerkesztőjétől érkezett.

Egy 2016-os naptár, melyben minden hónap oldala a magazin egy szerkesztőjét mutatja be.
Enyém a MÁJUS, mivel akkor születtem.
Nagyon szépen köszönöm, s kívánok sikeres esztendőt a 

Montázs Magazinnak és Szerkesztőinek!

 

A bemutatkozás jól olvasható, a májusi versecske itt kevésbé. Így idemásolom.

 Minden ragyog

 Bár az éjszaka

ijesztő jeleit küldte,

de a hajnal ma is

homloksimító, üde.

A Nap vidáman

szórja szét önmagát,

messze űzte már

a büszke nyugati szél

a felhők garmadát.

Levélen, virágon

esőcsepp csillagok,

tisztára fürdött a természet,

minden ragyog, ragyog!

 

F. Ica

/2012. máj.4./

Bogárzó Kecel

Főzős műsort néztem

Régebben szerettem nézni a Paprika Tv adásait. Aztán valahogy abbamaradt.
Ma délben megcsúszott ebéd, s míg a sütő dolgozott, addig bekapcsoltam a tv-t.
 Pár kattintás, és eljutottam a főzőcskézősig.  Celeb világban nem vagyok otthon, így csak az aktuális műsor végén lefutó nevekből sejtem, kik „alkottak”.
Kismama és társa juhtúrós puliszkát készített. 
Egy l sózott vízhez tettek fél kg kukoricadarát, ami, ahogy mondták, pár perc után besűrűsödik, és már kész is a puliszka.
Megjegyezném, én úgy tanultam az erdélyi háziasszonyoktól, hogy a puliszka főzése türelmet, kitartást igényel. Mert elég sokáig kell kevergetni a sós vízben rotyogó kukoricadarát, hogy igazán finom, puhára főtt legyen.
No, Kismama társa rövid idő után levette a tűzről, majd olajozott deszkán kinyújtotta.
 Kismama, kezében a linzer kiszúróval simogatta a kihűlt kinyújtott puliszkát. Most jött el az ő ideje, akarom mondani komoly munkája, mert a tepsi nagyságú nyújtott alapanyagból ki kellett szaggatnia két virágmintás, és egy holdacska mintás darabot. Nyilván nem többet, mert tette mindezt úgy, hogy egy pillanatig sem jutott eszébe a helykihasználás fontossága. Egyet kiszúrt a bal oldalon, másikat úgy közepe körül, a  holdacskát pedig a jobb széle felé közelítve.
Eszembe jutott, technika órán hányszor figyelmeztettem a gyerekeket, milyen fontos, hogy amit kivágunk, azok a minták nagyon közel legyenek egymáshoz, így sok felesleges darab nem esik le.
Kismama talán ilyenről még nem hallott.
No de, a munka közben időnként hol egyik, hol másik, hol pedig mindkét kezével felnyúlt  a hajához, s hátradobta az arcába lógó fürtöket. Huh! Majd esmét a puliszkához nyúlt.
Tehát, egy puliszka kivág, egy hajhoz nyúlás,  í tak dalse… 
Majd adott volna nekem anyukám, ha a hajamhoz piszkálódok, miközben a tésztával, vagy akár a puliszkával dolgozom!  Na jól van, nem én eszek mindebből.
Megy tovább a főzős műsor, most Lázár séf (őt ismerem) készül főzni, egy csinos nővel. Első mozzanat, hogy viccesen-ügyesen kibújtatja segítségét a „melles kötényből” ,(így neveztük anno) mert mégis csak szebb látvány , ha kilátszik a dekoltázs. Ami igaz, igaz! Elég a kötény alul (ha már kell egyáltalán)
Csinos nő haja is szép, hosszú, amely vállain lágyan omlik előre.  A főzésben segítés minden mozzanatánál hátra kell azt lebbenteni, hol egyik, hol másik oldalon.
Itt úgy gondoltam, nem is érdekel tovább, hogyan oktatja Lázár a csinos hölgyet a mixer használatáról, és az sem érdekel, mit készítenek.
Nagyanyám és anyukám főzéskor kontyba szigorított haja (sőt, olykor kis-kendővel hátrakötve) jutott eszembe. Nagy szégyen volt, ha az ételbe ne adj’ Isten, véletlenül belekerült egy hajszál! S nyúlkálni sem volt szabad sem hajhoz, sem máshoz, ha puszta kézzel érintettük a készítés közben az ételt.
Én így tanultam, és erre szeretném megtanítani kislány unokámat is.

Tuda Kartesz

Lassan – lassan már barátom,
jövet-menet annyit látom,
szemlélődik optimistán,
feledve, hogy nincs a listán.
Lehet tél, nyár, jég vagy vihar,
nem töri meg, bármily cudar.
Igaz, kicsit megtépázva,
kifakulva és átázva,
mégis bátran néz előre,
kimenőre, bejövőre.
Kibérelte ő a helyet,
honnan első ember lehet.
Bár már elment az a hintó,
Tuda Kartesz kemény fickó,
nem adja fel olyan hamar,
célja van, hisz tenni akar.
Három évet kell még bírni,
s nem kell új plakátot írni,
tud ő addig csendben várni,
akar ismét ringbe szállni.
Városunkért majd akkor tesz,
ha az a szék az övé lesz!
Hogy lehetne most is tenni?
Önzetlenül segíteni?
Hiszen tudna, ha akarna,
na de ingyen?
Nem oly’ balga!

Versek a hadifogolytáborból/ az eredeti írás szkennelve

A Montázs Magazinban megjelent cikkem arról, hogy édesapám a II. Világháborúban Dániában volt hadifogoly. Onnan hozott egy kiskönyvecskét, ami a táborban született versekkel van tele.
Nem tudni, ki írta, talán egymáséról másolgatták a hadifoglyok.
Legépeltem, mert az eredeti kézírás nehezen olvasható.

A cikket itt találod: http://www.montazsmagazin.hu/tothne-filus-ica-versek-a-hadifogolytaborbol/

De a hitelesség okán kiegészítéseként ideteszem a kiskönyv eredeti, kézzel írott szövegét, szkennelve. Hátha valakit így is érdekelne.

Talán csak a gyerekek...

Talán csak a gyerekek

őrzik tisztán az ünnepet.

Vasárnaplós ruhán kokárda,

kezükben papírzászlók lengenek,

nyitott szívvel, vidáman

fogadják az ünnepet.

Mára fújják a Nemzeti dalt,

tudják, mily nagyot akart

tenni akkor a nemzet ifjúsága,

kik hitték, az életük sem drága

áldozni hazáért

Talán csak a gyerekek

őrzik tisztán az ünnepet.

Előre néznek emelt fejjel,

nem gondolnak félelemmel

a masírozókra,

a megváltó-krisztuskodókra,

az igazság-osztogatókra,

a húsos fazékért marakodókra,

Értelmük őszintén nyílik a jóra.

Talán csak a gyerekek

őrzik tisztán az ünnepet.

Lelkes hittel kiáltják:

„Esküszünk,

hogy rabok tovább nem leszünk”

-mint egykor Petőfi Sándor-

arcuk nem szégyentől,

de lelkesedéstől lángol...

Talán csak a gyerekek

őrzik tisztán az ünnepet.

Jan. 29-e/ temetünk

Ma helyezzük örök nyugalomba Édesapámat.
Elment hát ő is, Édesanyám után négy évvel.
Most már örökre együtt, s mi örökre árvák vagyunk....