déjà vu

Ruzsa Dániel felvétele

Minap kószáltam a réten

tarka kis virágok között,

lábam alatt dőlt selymes fű,

lelkembe béke költözött.

Mintha függöny ereszkedne,

pára lepte el a tájat,

s belefacsart a lelkembe...

láttam két kicsi lábat.

Bukdácsoló kisgyerek én,

futok visongva, nevetve,

virágtól - virágig csábít,

csalogat egy csalfa lepke.
Lábam alatt dől selyem fű,
esteledik, és a tájra,

mintha függöny ereszkedne,

szétterül a hűvös pára.

Hangot hallok, megfordulok,
kicsi ajtónk sarkig tárva,

édesanyám széttárt karja

sarkall most a szaladásra...

Álom ez már, elmúlt világ.

Nem hív, nem csal tarka lepke,

nyitott ajtó üresen áll,

anyám hangja messze, messze...

Csendembe takarlak

csendembe takarlak lágyan   
ordas zajoktól védelek
szivárvány-masnit kötök rá

mögé pingálok kék eget
szememmel simogatom le  
homlokodról a gondráncot        
mosolyommal varázsolok         
bús éjen neked holdtáncot         
két karommal fonlak körbe   
világ baja ellen óvlak          
vészesen fogyó valónkban     
ne legyen rosszabb a holnap        
dallamokkal bújok beléd
gondod űzöm énekemmel
 én vagyok a belső zenéd    
 neked élő életemmel        

Tercsinek szeretettel

 

 fájdalom

egyenes tartással áll
félig hunyt szemmel
konok elszántsággal
viseli sorsát
mérhetetlen fájdalom
szorítja torkát
könny nem oldja
azt nem lehet kisírni
ami benne feszül
üvölteni kéne
bele a világba
akkora erővel
hogy a föld
beleremegjen
de ő csak áll
egyenes tartással
félig hunyt szemmel
konok elszántsággal
ki kell bírni
KI KELL BÍRNI!
miatta
hogy büszke legyen rá
hadnagy fia
akit most temet a
megrendült tömeg

MÉRLEG

Sok a veszteségem mostanában,
mit elkönyvelni nincs hová...
Nem lehet behozni
jobb gazdálkodással,
nyereséggel.
Semmivel nem pótolható.

A hiány örökre hiány marad.

Én már csak...

Én már csak úgy vagyok,

becsülök mindent, mi kis jó.

Redőnyön beszűrődő hajnali fény…

Kávéillat, ropogó tűz, pár szem dió …

Nem vágyom nagy örömökre,

csak olyan mindennapokra,

mikor nem történik nagy baj,

ami visszavonhatatlan örökre.




http://www.youtube.com/watch?v=8NRQeN6cKM4&feature=share

/Reményik Sándor: Csendes csodák /

Fáj-vers

Fáj-utakon gyakran ösvényt vágok,

szél süvítés hóesés között,

dércsipkékből gyűjtöttem virágot,

fagyott-könnycsepp masnival kötött.

Fáj-utaknak állomása hantod,

égi csended burka rám terül,

elsiratom mély titokba' tartott

hiányod, mit vonszolok belül.

Jégpáncél ölelte fáj-virágok,

gyászszalagokat cibál a szél,

magányosan, kifosztottan állok,

hallgatom, mit fagyott rög mesél.

Könnycsepp gördül dermedt rózsaszálra,
fáj-szorítás enged, csendesül...
fejfán vacog mécses láng magánya,
kék égen fehér galamb repül. 

2011. febr.

Eső, eső

Eső, eső

Szinte észrevétlen borult

fölénk a sötét felhő,

hosszú, száraz tavasz után

végre megeredt az eső.

Előbb csak kellette magát tétován,

épp, hogy fényes lett a tető,

majd nekibátorodva hullott szaporán,

szomjas homokra, tikkadt növényekre.

Eső, eső,

Permetező.

Szinte észrevétlen borult

fölénk a sötét felhő,

előbb csak mutatta magát tétován…

bizalmatlanság, homlokon redő,

majd félreértett szavakból gyúrt

jégeső záporozott,

nyomában fagyos levegő.

Eső, eső,

könnyező

csendelő.

2012. jún. 12.

Allegória

üres búzakalász
fenn hordja fejét,
lenézve
föld felé
alázattal
hajoló
társát,
ki magot érlel
csöndben,
szerényen,
nem törődve azzal,
a másik hogyan
táncol a fényben,
önelégülten...
mert
tele búzakalász
alázattal hajol
a földre
míg
üres búzakalász
fenn hordja fejét.

2008. jún.

Nekünk már örök

Hűs szellő
a tó felől
körülölel,
elringat,
simogat,
régvolt vágyakat
hoz el,
s szégyenlősen
hívogat.
Felötlik bennem
sok megfakult,
megráncosodott
emlék,
melyet rég
betakart már
a feledés pora,
hova már csak
álmaim repítenek,
de még bennem élnek,
s kérnek olykor helyet...
Igen
az örömök
veled
megcsendesedtek
de a körök...körök..
nekünk már örök..
Megfáradt, bágyadt mosolyommal,
s egy csésze forró kávéval
újra csak feléd jövök.

2008.

Bevackolódtam

Csend van
köröttem...
Elhalkult a nyár
harsány kiáltása.
Csend van
köröttem...
Bevackolódtam
sötét csigaházba.
Jó lesz ez így,
meglásd...
Ne remélj már
lelkem,
felejtsd el a
tavaszt!
Halk őszi dalt
súg a szél a
kertben.

2008. szept.

Háromszéki temetőben

Ablakunkban
egyik gyertya
Józsikáért
lobban nálunk,
s képzeletben
messze járunk...

Háromszéki
temetőben,
Esztelneken,
már fagyot lehel a szél...
ellobban a gyertyafény...
fájdalomtól
megtört arcú
kicsi asszony
ott siratja
gyermekét,
és örömtelen
életét.

Ablakunkban
egyik gyertya
Józsikáért
lobban nálunk,
s képzeletben
messze járunk...

2008. nov.

Nem bánt

Leszakadt
a földre a felhő,
sötét van.
Az utca kihalt.
Földig hajolnak a fák,
nyögik a vihart.
Egyedül vagyok.
Félek.
Ijesztő kísértetek
a sejtelmes
fények.

Leszakadt
a földre a felhő.
Valaki azt mondta,
"nem bánt az eső".
Már nem hiszek neki.
Bőröm alá bújó
jeges szél ellen
jól jönne egy
meleg dzseki.

2008. okt.

Nem dalol

Hangos volt már az ég

a nyitnikék daltól,

nyíló hóvirágunk

féltettük a fagytól.

Arcunkat fürdettük

lágy tavaszi fényben,

kikelet illat szállt

simogató szélben.

Szívünket kitártuk

ébredő varázsnak,

hittünk a természet

újuló szavának.

De történt valami...

hirtelen változott,

lelkünket dermesztő

jéghideget hozott.

Nem dalol a madár,

északi szél zúg csak,

némán fájlalgatjuk

csendes magányunkat.

Ha nem ölel

Ha nem ölel körül
becézgető szó,
megszürkül a világ...
Nem szűzi fehér a hó,
lágy szellő bársonyát nem érzed,
a tavaszi bimbó is fakó,
nem bódít akác illata.

Ha nem ölel körül
becézgető szó,
bántóan éles a napsugár,
esti csend sem simogató már,
rideg jégcsapba zárt fájdalom
váj árkot fáradt arcodon,

Ha nem ölel körül
becézgető szó.

2009. febr.

Bolondos tavaszi

saját kép

bolondos szellőcske
beletúr hajamba'
bolondos kacagás
bujkál a szavamba'

bujkál a szavamba
bolondos vidámság
lelkemet átjárja
bolondos boldogság

bolondos boldogság
reménnyel hiteget
bolondos gyerekként
megőrzöm hitemet

megőrzöm hitemet
bolondos  gyerekként
bolondos kedvemben
dalolni szeretnék.

2009. márc.

Könnyű álom

Hajnali fény játszik,

felkacag pillámon.

Nem, még nem szeretném.....

Csukott szemem mögött

dédelgetem álmom,

el ne fusson,

meg ne szökjön.

Idézni próbálom,

mesélem magamnak,

memorizálom,

kispárnám csücskébe

zárom.

Minden hiába!

Ha kinyitom szemem,

elillan hajnali harmattal.

Sehol nem találom.

 2009. ápr. 13.

Ma van

Ma van a születésnapom,
örömködni illenék...
csak lehangolt, szomorú
ne lennék.
Mit is ünnepeljek?
Ötvenkilencet.
Nem kevés. 
Sok barátom ennyit sem,
és hányan még a felét sem.
Ha visszanézek, 
van mire,
és talán elég lesz 
töltekezni, élni belőle 
pár évre.
Mert előre nézni
egy ideje már nem merek.
Bár nagy bajok még
elkerültek,
de reggelenként optimistán 
nem mindig kelek.
Nagyon múlik az idő.
Pedig én még gyerek vagyok! 
Gyerek!
Hisz szüleimmel együtt lehetek...
és társam is van,
ki fogja kezem,
az eljövendő nehéz években 
itt vagyok neki,
ő meg nekem.

Ma van a születésnapom
örömködni illenék...
csak lehangolt, szomorú
ne lennék.
2009. máj. 8.

Ha

ha nyűgös vagyok
mert fáj a fejem
ha undok vagyok
és nehéz velem
ha a hangom olykor
felemelem
kérlek
ne haragudj rám
beszélj szelíden hozzám
fogd a kezem

2009. okt. 7.

Csendesebb a hajnal

csendesebb a hajnal

mint úgy általában

benn rekedt a dallam

lelkemnek zugában

lelkemnek zugában

mardosó félelem

tavaszi varázsba

jön-e a tél velem

jön-e a tél velem

mi hideg szelével

görgeti éveim

fogyó reményével

fogyó reményével

hiú ábrándjával

hogy újra jön kikelet

pacsirta dalával.

2008. márc.

Kikeletre várva

Susogó lombok közt,

Duna-parti telken,

megnyugvást találok,

lecsendesül lelkem.

Éledő természet,

tavasz illatok,

sok bánatot hozó

tél után itt vagyok!

Bimbózó virágok,

zöldülő levelek,

akarom újuljak,

frissüljek veletek!

A komor tél után

hatalmas őserő

ösztönöz titeket:

újra kezdhető!

Tőletek tanulom,

sosincs minden veszve.

bár fáj még a szívem,

de vár kikeletre.

2008. márc. 18.