Karácsony van. Nagykarácsony napja.
Nálunk tegnap jött össze a család, nagyon szép délutánt töltöttünk el együtt... ebéd, gyerekzsivaj, beszélgetés, ajándék osztás.
Ma a csend szinte harapható körülöttem. Jó a csend is, kell a csend a befelé forduláshoz, a gondolatok elrendezéséhez, a lélekvizsgálathoz.
Zember békésen szunyókál, ezt most már minden ebéd után megengedheti magának. Megérdemli. Sokat dolgozott egész életében értem, értünk, a családért.
Szeretem hallgatni mély szuszogását, és hálát adok Istennek, hogy őt adta társamul negyvennyolc éve. Összenőttünk már, elválaszthatatlanok vagyunk. Sok mindent megéltünk együtt, s ha újra kezdhetném, ma sem választanék másképp. Mellettem volt mindig és én mellette. Tudtunk örülni egymás sikerének, tudtunk osztozni a bajban, bánatban, és tudtunk megbocsátani is, ha valamelyikünk vétett.
Biztonságban vagyok mellette, csak így vagyok biztonságban, és így tudom elviselni szüleim elvesztését.
Míg anyukám öt éve, apukám az idén hagyott itt bennünket. Borzasztóan hiányoznak... azaz úgy érzem, mindig, minden pillanatban velem vannak. Kimegyek én sokat a temetőbe, de ott sem érzem közelebb őket magamhoz, mint itthon bármelyik pillanatban.
Az előbb fényképeket nézegettem. Kedvenc időtöltésem ez, szerencsére sok van belőlük. Kicsi korom óta rengeteg családi kép készült, ezt kezdetben bátyám Pajtás gépének köszönhettem, később persze haladtunk a korral. Párás még a szemüvegem, mert nem lehet ezt kibírni könnyek nélkül, mégis jó, hogy látom, mennyi együtt töltött év van mögöttünk. Látom szüleimet fiatalon, fiaimat, ahogy nőttek fel, kisunokáimat...és persze látom, hogyan változtunk meg a sok év alatt Zemberemmel.
Lélekben nem érzem magam öregnek, mégis tudom az eszemmel,az évek száma nem hazudik Nem könnyű ezt elfogadni, nem könnyű beletörődni. De bele kell-e egyáltalán törődni? Vajon igaz-e, hogy annyi éves vagy, ahánynak érzed magad?
Karácsony van, s nekem sok mindenért van okom hálára. Sok mindent meg kell köszönnöm a Teremtőnek.
Köszönöm, hogy szerető családban nőhettem fel, s köszönöm, hogy hatvan éves koromig gyerek lehettem, mert mindkét szülőm velem volt addig.
Köszönöm, hogy olyan testvérem van, aki egyben barátom is.
Köszönöm a mellém rendelt másik felem, aki kiegészít, mellettem áll és segít engem.
Köszönöm a fiaimat, akik unokákkal ajándékoztak meg bennünket.
Köszönöm, hogy megadatott, tanító lehettem, azt csinálhattam, amit mindig is szerettem volna.
Köszönöm a barátaimat, akik mellettem vannak, ha öröm vagy bánat ér. Köszönöm azt a barátságot is, ami időközben véget ért. Általa több lettem.
Köszönöm Istenem, hogy emberhez méltó életet élhettem!
S ha kérhetek is valamit, add meg Istenem, hogy szeretteim is egyszer majd elmondhassák ugyanezt: "Köszönöm, hogy emberhez méltó életet élhettem!"
