Keceli bor dicsérete

/János napi borszentelőre/

Ha jól megy a sorod,
asztalodon sok-sok étel
magát kelleti,
Adj hálát érte Istennek,
poharad borral töltsd teli,
borod pedig legyen keceli!

Mikor rossz napok járnak,
szívedet bánat terheli,
nehéznek érzed a kereszted,
és vigaszra szorulsz,
poharad borral töltsd teli,
borod pedig legyen keceli!

Ha tél idején ablakod
jeges szél veri,
s fázik tested, lelked,
Istenhez fohászkodj,
s poharad borral töltsd teli,
a borod pedig legyen keceli!

Ám de egyre ügyelj!
Poharad ne legyen
állandóan teli,
mert rútul megcsal!
Addig édeskedik,
magát addig kelleti,
míg rabja leszel neki,
hisz tüzes nedű
a homokon termett,
keceli!

Ünnep legyen a pillanat,
ha bortól párállik poharad!
Fogyaszd alázattal
Isten ajándékát,
s adj érte hálát!

Ha poharad borral töltöd teli,
akkor az legyen keceli!

Nekem itt az otthonom

Nekem itt az otthonom,

hol az utcákat rovom.

Próbáltam én elmenni,

de nem tudtam megtenni.

Itt éltek az eleim,

itt élnek szüleim.

Itt él a nagy családom,

itt a sok jó barátom.

Itt voltam én kisgyerek,

és öreg is itt leszek.

Itt ért el a szerelem,

ide való kedvesem.

Itt lehettem tanító,

sok gyereket okító.

Az elsők már anyukák,

szorgos, dolgos apukák.

Bánatom és örömöm

e városnak köszönöm.

Az életem itt lenni.

Szívem, lelkem keceli

/majd tíz éve írtam, most is így érzem../

Kecel, 2005.

Keceli tavaszi

Sudár jegenyefán

szél úrfival játszó

levelek susognak

újuló reményről.

***

Menyasszony ruhába

öltözött gyümölcsfák

bogár-nászra várnak

édes nektárjukkal.

***

Hajló szőlővessző

fájdalmában sűrű

könnycseppjeit sírja

szomjazó homokra.

***

Bogárzó vizében

hajladozó nád közt

vadkacsa pár fészkel

tojásait féltve.

Elmúlott a rezgő nyárfa… /Pávás jegenye emlékére/

A Pávás tanyán 2013-ban kidőlt fehérnyárfa

Elmúlott a rezgő nyárfa,
lehullott a levele…

Pávás tanya udvarán
milyen büszkén álltam,
messziről jött vándort
árnyékomba vártam.


Ágaim közt tubák
hajnal-imát búgtak,
lombomba cibálva
szélviharok zúgtak.

Voltam a tanúja
bánatnak, örömnek,
gyermekszületésnek,
és halálhörgésnek.

Akácvirágzáskor
mindig megcsodáltak,
poharat koccintva
törzsem köré álltak,
s megfáradt estéken
nekem dőltek hátak.

Ha kihunyt a mécses,
petróleumlámpa,
vigyázta álmukat
lombom susogása.

De jött egy borzalom,
vad viharos éjjel,
soha nem gondoltam
Ekkora veszéllyel!

Tombolt őrült orkán,
eszelősen hörgött,
Belém mart, szorított,
majd a földre döntött.

Gyökerim szakadtak,
ágaim reccsentek,
törzsem élettelen
dőlt el enyészetnek.

Szolgáltam sok évet…
tudom, most már vége,
de van rá reményem,
nem múlok el végleg.

Kicsi hajtásaim
tövemnél erednek,
folytatási lesznek
az én életemnek.

Erőmet átadom,
új életre kelnek,
büszke ezüstnyárként
majd rám emlékeznek.

Tanyának gazdái
rájuk is vigyáznak,
susogó lombjukban
tán engem is látnak.

Elmúlott a rezgő nyárfa,
lehullott a levele…

               ~O~
Manyikának és Imrének szeretettel...

Pávás tanya  akácvirágzáskor......messzebbről

Veszendőben a tisztesség / keceli sirám

Veszendőben a tisztesség

/keceli sirám/

Veszendőben a tisztesség,

hiába a „Dicsértessék!”

Bogárzó is kiszáradt már,

betongyűrűben csak mocsár.

Susogó nád, madárfészek

helyett  fekál bűzét érzed.

Szent Mihálynak nincsen lova,

hamis a baba mosolya,

kifordítják a kabátot,

fenyegetnek volt barátot.

Tisztességben őszült tanár

képviselő asszony ma már,

gyűlölködik, öklét rázza,

sérelmeit magyarázza.

Gondoskodás felső fokon,

Jani barát Bácsborsodon,

siránkozhat Kecel honon…

Hiába a sok „pártollak”,

jóérzések megváltoznak.

„Ki a hunyó, nem én voltam,

Én semmiről nem is tudtam.”

Persona non grata immár

Arany János és Szabó Pál,

múltunk vesztjük új nevekkel,

régi érték nekik nem kell!

Párt-érdekek dirigálnak,

Köz-érdekek derogálnak,

Kecel tévén öreg néni

halasi szentmisét nézi,

de akkor is megmutatták

Minden úgy lett, ’hogy akarták…

Veszendőben a tisztesség

Hiába a „Dicsértessék!”

  2013. 11. 05.



Itt kell megjegyeznem, a vers megírása óta történtek változások. 
Jani barát hazakerült, otthonában biztonságban érzi magát. 
Sokan támogatták, támogatják, Isten áldjon meg minden segítőt!

2014.  jan. 1.

Csodára várok

Bogárzó partján szárad a fű...
nádasban csak macska vadászik,                                                        
a tikkasztó csendben
vastagon megül a por a tájon,
minden reménytelennek látszik.
Játszi sikló helyett
száraz sirokkó bujkál
gyékény között,
meghajlásra kényszeríti
büszke buzogányát,
ki nem látja már a víztükörben
karcsú hasonmását,
helyette lázas seb feketéllik,
iszaptenger az.
Ontja bűzölgő melegét,
a nemrég még élő tetemeket bontja
vissza a természetnek.
Itt ideje van az enyészetnek.
Pacsirta éneke helyett
a magasban holló károg.

Kiégett avar ropog talpam alatt...
elnehezült léptekkel járok.
Száraz torokkal, hang nélkül
keserűen kiáltok:
"Uram! Hova lettek lepkék,
kis remény-virágok?"
Fáradt tekintetem égnek szegezem,
csodára várok....


2009. jún. 26.

Minden ragyog!

Varga Eszter felvétele

 Bár az éjszaka

ijesztő jeleit küldte,

de a hajnal ma is

homloksimító, üde.

A nap vidáman

szórja szét önmagát,

messze űzte már

a büszke nyugati szél

a felhők garmadát.

Levélen, virágon

esőcsepp csillagok,

tisztára fürdött a természet,

minden ragyog, ragyog!

2012. máj. 4.

Zúgó viharban

Zúgó viharban
millió síró nádszál
hajlik, nem hasad.

Zúgó viharban
őrként álló jegenye
nem hajlik, hasad.

Zúgó viharban
nádasba bújó madár
védett helyen ül.

Zúgó viharban
jegenye ágai közt
villámcsapás öl.

2008. szept.

Koccints a parasztra

saját kép

Csillogó rozé az asztalon
hideg-párás pohárban
kelleti magát.
Szívesen látott vendég
élvezettel  szagolja
remek illatát,
kortyolva ízleli zamatát.
 Milyen fenséges - szól elismerően,
a gazda büszke:  saját termésem .
S feledi a nehéz munkás nyarat,
a sok izzadságot, forró napsugarat,
feledi tenyerén a sok vérző
hólyagot,
hogy egész évben rettegve várta a
holnapot.

Csillogó rozé az asztalon
hideg-párás pohárban
magát kelleti.
Ha iszod, koccints
a parasztra,
ki ezt gonddal, verejtékkel
megtermeli!

Jeges csend

/Bogárzó folyócska mellett/

jégbeton fedelű
kicsi folyócskában
életek alszanak
meleg iszap-ágyban.

csalóka napsugár
kacsint tükörjégre
hiába tündököl
hideg még a fénye.

vadkacsa-had gubbaszt
üres beggyel reszket
csak a sziszegő szél
töri meg a csendet.

Árvalányhaj

Bolyhos cérnaszál vagy
szélben lengedező
dísze a határnak

nem vagy színes-ékes
fehér gyapjúfonál
illatod sincs, mézes

árván hajladozol
méheket, lepkéket
nektárral nem vonzol

sívó homokbucka
hajlékod szegényes
füves árok partja

*

Vajon honnan jöttél?
Ide, hogy jutottál?
Tündérlány hajából
talán kihullottál?

Csomókban, elszórtan,
szerényen, csendesen,
társakkal magányban
árválkodsz kedvesen.

Tövednél gyík lapul
kis árnyat keresve,
nyúlsereg szaladgál
a vadászt feledve.

Pacsirta énekét
naphosszat hallgatod,
elhajolsz, tompítod,
ha őzpata dobog.

Ó, de leszednélek,
csokorba kötnélek
csodás dísze lennél
szobám szegletének.

Mesélnél a télben
szélsusogó nyárról
kékellő felhőről,
meleg napsugárról.

Otthonom

Nekem itt az otthonom,

hol az utcákat rovom.

Próbáltam én elmenni,

de nem tudtam megtenni.

Itt éltek az eleim,

és itt élnek szüleim.

Itt él a nagy családom,

itt a sok jó barátom.

Itt voltam én kisgyerek,

és öreg is itt leszek.

Itt ért el a szerelem,

ide való kedvesem.

Itt lehettem tanító,

sok gyereket okító.

Az elsők már anyukák,

szorgos, dolgos apukák.

Bánatom és örömöm

e városnak köszönöm.

Az életem itt lenni.

Szívem, lelkem keceli!

Ősz van

Zizzen a nádas,

reccsen az ág,

békahad zengi

őszi dalát.

Pókfonalakkal

telve a táj,

hűvös a hajnal

dér a határ.

Sárguló fűszál

rozsda levél,

szárnyal a szélben

s porba leér.

Álmos az erdő

lassul a vad,

száraz avarban

nyúl se szalad..

Károg a varjú

rög tetején,

táncol a tájon

északi szél.

2007. szept.

Vihar

Mint ijesztő,
ormótlan hegyek,
tódulnak fekete
fellegek.

Az előbb még nap tüze
perzselte a tájat,
izzó levegőtől
ájult ember, állat.

Most fergeteg szélvihar
csavarja a fákat,
örvénylő homokhegy
zúdul, porlik, árad.

Égi szelep nyílik,
ömlik már a zápor,
de sejlik a szivárvány
ott valahol, távol.

Kép: Varga Eszter

Parasztkesergő

Alig pirkadatkor

pacsirta hangjára

felébred a paraszt,

Indul a határba.

Nem lovas szekéren,

vízen és kenyéren,

mint tette az apja,

meg az öregapja.

Traktorát izzítja,

tárcsáját akasztja,

kacsoló-gép rendbe’,

irány a szőlőbe.

Ám ott csak feje fő,

hiába a sok tő,

megint nincs termése,

tavasz – fagy elvitte.

Hát, most sem lesz haszon,

s kiadás egy vagyon

olajra, permetre,

gépek részletére.

És az ő munkája?

Már nem is számolja!

Napcserzett az arca,

bánatránc takarja.

Megvívja a harcát

égi elemekkel,

eurós kvótával,

födi „istenekkel”.

Bízva a jövőbe’

sóhajt: majd jövőre

talán fagy kerüli,

Isten megsegíti!

mint egykor az apját,

őt is ez élteti.

Csendhangok

Szénaillatú

Meleg, esti fuvallat

Emléket idéz.

*

Réti cigányok

Csend hangjain zenélnek

Szürkülő mezőn.

*

Esti szél húrja

Őszről suttog a nád közt

Kevés az időm.

Tavaszi fagy

Ismét odasújtott

a természet ökle,

megint meggebedhetsz,

nem jutsz egyről többre.

Ég felé emeled

könnybarázdált arcod,

Isten ellen nem megy

megvívni a harcod.

Hiába sok munka,

izzadság, törekvés…

fagybüntetés vitte,

idén sem lesz termés.

Fekete tőkéken

fekete levelek,

virághozó fürtök

feketén lengenek.

A tegnapi remény

szertefoszlott mára,

kérges parasztkezek

kulcsoltak imára.

2007.

Bogárzó part mellett

Kép: Varga Eszter

Bogárzó-part mellett

keskeny út kanyarog,

arra barangolok,

ha lelkem kavarog.

Susogó nád hangja

dombérozó szélben

szinte gyógyír, balzsam,

nyugtatónak érzem.

Náderdő húrjain

muzsikáló dallam,

mintha lenne hárfa,

oly szépen szól, halkan.

Lehet ködös ősz, tél,

vagy tavaszi este,

lelkem csendesíti

lágy, nyugtató zene.

2008. 03.

Harangszó

Varga Eszter: Templom Kecel

  

déli harangszó 

úrdicsérő hangjára

keresztet vetve

halk fohászt rebegve

pihen a vándor

viharfelhőkbe

hasító harangkongás

istenhez szóló

félőn imádkozó

kegyelem kérés.

lélekharang szól

fájdalmas síró hangon

elmúlást kongó

soha nem szűnő

bánat valahol.

úrfelmutatás
"Íme hitünk szent titka"
örök újulás

lélek tisztulás

megbocsáttatás

2007. okt.

Aratás utáni kesergő

Nagyon nehéz év ez

megint a parasztnak,

zsíros földeken is

Keveset aratnak!

Hát akkor a homok,

mi mindig mostoha?

Nem ad az jó termést

az életben soha.

Hogyan is teremne

ilyen esztendőben!

Hej, izzadság, munka,

megint veszendőbe..

Szárazság gyötörte

élet szökkent szárba,

alig-alig volt szem

idén a kalászba’.

De aratni csak kell.

Világnak csúfjára

nem maradhat talpon

paraszt gabonája!

Ám, ha megszámolná,

nem kap annyit érte,

mit a gépnek fizet.

Mikor lesz jobb végre?

Mikor múlik el már

a hét szűk esztendő?

Talán majd jövőre,

hogyha lesz több eső.

Így bízik a paraszt

minden évben újra.

Talán majd jövőre…

S csak az igát húzza.

2007. nyara