Beigli – Inci receptje

 

Hozzátevő-valók: 60 dkg liszt, 25 dkg Ráma, 2 tojás sárgája, 2 dkg élesztő, 1, 2 ek. cukor, csipike só, tejföl/ nagy poharas/

Meló vele: a lisztet, élesztőt, sót, cukrot, összekavarcolni, belefele a Rámát, szépséges simára a két tenyered között morzsolgatni, amíg egységessé válik, aztán a 2 sárga tojást, meg annyi tejfölt, hogy ruganyos tésztát kapj- majdnem kell az egész nagy pohárral, de légy óvatos!-   alaposan összegyurmázod.
Kb. 1.20 kg az egész, négy felé testvériesen elosztod, gömböckéket gyúrsz belőlük, aztán hidegre teszed.

Eközben gondolsz egy nagyot és nekilátsz a töltelék készítéséhez.
Mondjuk: 40 dkg dió, ízlés szerint cukor, vaníliás cukor: forró tejben megizéled, tehetsz bele baracklekvárt is, hagyod teljesen kihűlni, a vékonyra kinyújtott tésztára fölkencézed, mehet bele mazsola, vagy meggy, oszt akkó’ lazán! föltekered. Azért lazán, mert állás és sütés közben megdagad az élesztőtől, és így nem reped szét.
Megkened tojással, tepsibe és hűvösre rakod, oszt másnap reggel sütöd, ha este készítetted. Ha meg reggel készíted, akkó’ este sütöd.
Forró sütőbe dugás előtt villával megszurkálod, újra megkened tojással. Kész is!

 Amikor még nem unod, ugyanannyi mákkal ugyanazt teszel, mint a dióval:))))))
Jó vastag lesz, és „diabetikus”, semmi nem kell mellé csak étvágy jaaaaaa, meg jófajta félédes fehérborovicska:))))

 

Essék szó ismét a Puskin utcáról!

Essék szó ismét a Puskin utcáról!
Az elhíresült, bár valójában inkább humoros jelzésnek szánt utca-átúszás után ismét történt egy fontos esemény a mi kis utcánkban, itt a Bogárzó mentén. Huszár Anita nagyszerű ötlettel állt elő, és mi többiek, mindezt örömmel támogattuk.
Az apropót az adta, hogy Franci néni az ősz folyamán Kecskemétre, lánya közelébe költözik. Már készülődik, csomagol, árulja a házát.
Anita javaslatára összefogtunk, és a megbeszéltek szerint aug. 23-án meglátogattuk őt,
Nem búcsúzkodni mentünk, inkább csak egy jóízű esti beszélgetésre.
Ki-ki a maga módján járult hozzá az utca-találkozó sikeréhez.
A három kisiskolás gyerek, Anita, Dusán és Zami lerajzolták Franci néni házát, s a rajz alatt mindannyian aláírtuk a kedves ajándékot. Laminálva időálló, kedves emlék lesz.
Mindannyian vittünk valamit: édes, sós süteményeket, ropogtatni valókat, üdítőket, murcit, sört.  Janiék hozták az asztalt, a padokat.
Este hatkor gyülekeztünk Anitáék előtt, ott a „jelenléti ív” (kupica pálinka )  aláírása után együtt indultunk a meglepetés-találkozóra.
Franci néni háza előtt csendben lecuccoltunk, s vártuk, hogy Gizike kihívja őt az utcára.
Nagy volt a meglepetés! De nagy volt az öröm is! Franci néni nekünk, mi pedig annak örültünk, hogy jó kedvünk rá is ráragadt.
Átadtuk a háza rajzát, és egy közösen vásárolt cserép virágot.
Fesztelen, vidám beszélgetés indult, közben megkóstolgattuk az asztalra tett finomságokat, ittunk a 90 éves Franci néni egészségére.
Elmondta, hogy az ő házuk 1955-ben, az utcában a második ház volt, Hunyadi Julka néniéké után.  Felelevenítettük a fiatalkori éveiket, felsoroltuk, kik laktak még anno a nem hosszú utcában.
A hirtelen zivatarral jött eső sem vetett véget a találkozónak, gyorsan bemenekítettük a fedett teraszra a süteményeket, és a „sok jó elfér kis helyen is” alapon mind behúzódtunk oda, folytattuk a beszélgetést.
Sok szó esik manapság arról, mennyire elzárkóznak az emberek egymástól, még a szomszédok sem barátkoznak már.
Én nagyon örülök annak, és büszke vagyok rá, hogy nálunk, ebben a kis zsákszerű utcában az emberek nyitottak egymásra, hogy a fiatalok kezdeményezik az együttlétet, és érzékenyen, figyelmesen fordulnak  az idősebb generáció felé. Hogy úgy nevelik gyerekeiket is, bevonva pl. ebbe a találkozóba is a rajz készítésével, hogy ez a nyitottság nekik is természetes legyen majd felnőtt korukban.
Anitáéknak köszönjük a szervezést, a lebonyolítás irányítását, az ügyes sütögető asszonyoknak - élükön Gizikével – a sok finomságot. ( én sem mentem üres kézzel)
Mindannyian, kik ott voltunk, többek lettünk, feltöltődtünk, sokat kaptunk ezen az utca-találkozón.
 
Segítse a Jóisten Franci nénit, adjon neki még sok-szép évet, egészséget, jó barátokat új lakóhelyén!


 

Sült máj passzírozva

Kicsit kapkodok, hogy biztosan készen legyek. Mindig is igyekeztem, hogy déli harangszóra asztalon illatozzon az ebéd. Úgy általában szeretek konyházni. Ha nem pedagógus lettem volna, s ha nem kórházi nővér — ami úgy gondolom, nekem való hivatás lett volna — akkor talán a szakácsművészetben leltem volna meg az örömet.
Kikészítve sorakoznak előttem a kellékek, az alapanyagok.
Cukkini krémleveshez megfőttek a hozzávalók. Kéznél a mixer, hamarosan krém állagú, és a főzőtejszínes habarástól selymesen csillogó, lágy, így szeretem.
Csirkemájat sütök kevés olajon, csak úgy lisztbe forgatva, hirtelen, hogy finom, puha legyen.
Egyet külön tányérra szedek ki, ezt kés élével szinte csomómentesre kapargatom.
Omlik a máj, ahogy kell…. de kezemben megáll a kés, elmerengek…
Egy sok évvel ezelőtti kép tolakszik elém.

 Kisfiam ül a járókában, érdeklődve figyeli, mit csinálok. Neki készítem kapkodva az ebédet, mert már türelmetlen…
Valami főzeléket passzíroztam. Akkor még nem volt sem mixerem, sem turmixgépem, de megtette erre a célra a teaszűrő is, hát abba tuszkoltam bele a megfőtt zöldséget, s nyomkodtam át.
Mivel Marika védőnő tanácsait mindig meghallgattam, elég sűrűn volt nálunk máj akkortájt a konyhában. Ugyanis nagyon javasolta, hogy kisfiamnak azt adjak főzekékkel, abban sok a vastartalom. (Mellékesen megjegyezte, az anyukának sem ártana, mert eléggé sápadt.)
Éppen passzíroztam a finomra sütött, puha májat, amikor benyitott Anti papa, az édesapám.
Kérdőn nézett rám:
— Miért nyomorgatod össze azt a májat, lányom?
— Jaj, Apukám, tudod, hogy Lacikának nincsenek még használható fogacskái, neki készül. Belekeverem a híg főzelékbe, ez lesz az ebédje.
— Ó, hát persze! — kap a fejéhez, és fiatalos, de nagypapás lendülettel felkapja az éppen türelmét vesztett kisunokát.
De szép idők is voltak! — nyilall belém ott mélyen a lélek bugyrában, szomorkásan elmosolyodom. Életem legszebb időszaka, két gyermekem belém csimpaszkodós kora…

Egy sóhajjal visszazökkenek a jelenbe.
Folytatom a máj passzírozását, amikor vendég érkezik.
Mindkét nagyfiam már vendég a házunknál, hiszen felnőttek, családot alapítva máshol laknak. Szerencsémre nem messze, így sűrűn örülhetek nekik.
Most Laci jött, és az örömködés után kérdőn néz rám:
— Miért nyomorgatod össze azt a májat, anyu?
— Tudod fiam, Anti papának nincsenek már használható fogai, és ez neki készül. Belekeverem a krémlevesbe, hogy könnyen nyelhető legyen. Ez lesz az ebédje — mondom elcsukló hangon, csendesen.

2014. július 31.

 

Május/2.

14-én, hétfőn regenerálódtunk, pihentünk. Főzni nem kellett, maradt elég vasárnapról.

15-én, kedden reggel azzal a reménnyel ébredtem, hogy talán még nem késtem le a bodzaszörp készítést.
Délelőtt kimentem kedvenc beszerző helyemre, a vasútállomás mellé. Ott szoktam bodzavirágot szedni, kellőképp védett helyen vannak a bokrok. Éppen csak, hogy még tudtam szedni, mert a többség már elvirágzott. De hajladoztam, nyújtózkodtam, így szép lassan megtelt a karkosaram. Igaz, a sínek valamikori pince oldalán kicsúszott a lábam alól a nedves fűtől síkos talaj, huppantam egy jót, miközben nyújtózkodtam egy szép példányért. De az enyém lett!

A vasút... hát igen, itt minden évben nosztalgiázom egy sort, aminek az a vége, hogy elszomorodom.
Látom magam kislányként, ahogy apuka vagy anyuka kezét szorongatom. Várjuk a pöfögő, szikrákat magasba köpködő gőzöst, indulunk Budapestre. Apuka vasutas, és mi sokat utazunk vonattal. Ha venni kellet cipőt, ruhát, bármit, irány Pest, az Úttörő Áruház, vagy a Skála, de végig a Rákóczi úton  szebbnél szebb kirakatokban gyönyörködtünk.
Hol van az már... és hol van a vonat, ami elviszi a kecelieket Kiskőrösre, hogy ott átszállva a fővárosba utazhassanak! A valaha szép Vasútállomást eszi az enyészet.

Eh, vissza a jelenbe!  Kosaram telve illatozó bodzatányérokkal, már csak be kell ugranom a Spárba citromért. Cukor, citromsav van otthon, készülhet a szörp!
Ahogy hazaértem, jót nevettünk Zemberrel, mert gyűjtögetés közben a hajam tele lett a már könnyen hulló kis fehér virágocskákkal. Jót gondolhattak rólam, akik láttak!
Bekevertem két adagot, 10 kg cukrot  használtam fel hozzá, ez a mennyiség elég ebből, mert teszek még el mentaszörpöt is.

16-án minden más eseményt elhomályosított az az öröm, amit egy meghívó érkezése okozott! Ismét megyek a Parlamentbe!

17-18-án a szörpök üvegekbe, majd a polcra kerülnek.
Telefon Kiskunhalasra a Tüdőgyógyászatra, időpontot kell kérnem vizsgálatra, hosszú ideje el nem múló köhögési rohamaim okán. Nem is egyszerű ez! Felhívom a kórházat, ők kapcsolják a tüdő osztályt. Ott közli valaki, hogy 2-től 3-ig  foglalkoznak időpont kiadásával. Én két napig hívom őket, de nem veszik fel. Pénteken 2 után megint a központtal próbálkozom, ők ismét kapcsolják az osztályt. Ott megint csak nem veszik fel! A központ erre: " Persze, mert csak egyig vannak ott."
 Hát ezért nem vették fel napok óta. Ismételt próbálkozás már csak pünkösd után kedden lehetséges.

19-én Nyíregyházára utaztunk, Állatkert nézőbe, különvonattal.  Erről sokat lehetne írni, röviden csak annyit, nagyon fárasztó, de szép napunk volt.  Az Állatkert igazán állatbarát, ezt állapítottuk meg. Hatalmas területen, tágas kifutókban, jól ellátott, egészséges állatokat láttunk, földrészenként csoportosítva. A fókashow mindent vitt, nagyon-nagyon tetszett.
Hét órát töltöttünk ott,bejártunk, megnéztünk mindent, amit csak lehetett. Szó se róla, elfáradtunk, s mint egy vert hadsereg vánszorogtunk a vonatmegállóhoz. De megérte, nagy élmény volt!

20-21-én ünnepeltünk, pihentünk, regenerálódtunk.

Május/1

Május hónap a családi összejövetelek ideje. Születésnaposok négyen is vagyunk, és egy névnapos is ebben a hónapban ünnepel.

Elsején Mónika unokahúgomat köszöntöttük a Szelidi-tónál, bátyámék nyaralójában. 

Hatodikán Zolika kisunokám elsőáldozása adott okot a nagy családi összejövetelre.

8-án, születésnapomon a Vadkerti-tónál, kettesben ünnepeltünk Zemberrel. Már korán reggel megindultunk tó körüli sétánkra. Kényelmesen, meg-megállva cirka két és fél órát gyalogoltunk. Számítottunk sok szúnyogra, de csak időnként rohamoztak meg bennünket, többnyire békén hagytak.

Sima, szélmentes volt a tó vízfelülete, a nádas sem suhogott. Ami a csenden átszűrődött, az zene füleinknek. Madárfütty, békakuruttyolás, egy-egy nagyobb vad törtetése a tó náddal benőtt részén… nyugalom, béke. Ide nem hallatszik a világ zaja, az acsarkodók egymásnak feszülése, a hamis próféták kinyilatkoztatásai, itt a természet törvényei uralkodnak.

A nádasból itt-ott vadkacsa úszott ki a nyílt vízre, majd lebukott, és méterekkel odébb bukkant fel újra, nyilván már nem üres beggyel.  Máshol a kacsamama egész fészekalja családdal indult reggeli úszásra. Gémek szorgoskodtak, hattyúk halásztak.

Mi pedig élvezettel lestük meg mindezt a csodát, s amit lehetett, le is fotóztunk.
A kisházhoz visszatérve rácson megsütöttük a húst, krumplit, hagymát, és pótoltuk a sétán elégetett kalóriát.

9-én a Szelidi-tóhoz vártak bennünket bátyámék. Szokás szerint frissen sült hallal fogadtak, aztán összevágtuk a nyárra szükséges bogács alá való fát. Jóízű beszélgetés, gyönyörködés a suhogó nádassal benőtt tó partján, babgulyás…  szép nap volt ez is.

10-e piacos és családi nap, mint minden csütörtök.

11-én Vadkerti-tavi program. Laci fiamék felajánlkoztak fűnyírásra. Mi már korán átmentünk, és Zuram megtette az előkészületeket a szabadtéri hússütéshez.  Ehhez a malachusit már előző nap bepácoltam, az ő reszortja a készre sütés. Módja van ennek, már alaposan kitapasztalta. Lassan, kis tűz fölött, hosszú ideig süti, így lesz finom, szaftos, és puha, a bőre pedig ropogós. A fűnyírásért ez a fizetség, na meg madártej, amit itthonról már jól behűtve vittem.  Hát… nem maradtunk éhesek, az biztos!

12-én délelőtt itthon süteményeket sütöttem, majd  Zoli fiamék ebéd meghívásának tettünk eleget.
 

13-n, vasárnap pedig mi láttuk vendégül az egész családot a tónál, születésnapi apropóból.  Tizenhatan jöttünk össze, négyen sajnos nem lehettek jelen.
Halászlé, fokhagymás sült amur és saslik került az asztalokra.  Desszert diós torta, csoki torta és karamellás sütemény egy tepsivel. Mind én készítettem, s ahogy a fogyasztásból láttam, jól sikerültek.

Nagyon szeretem ezeket a családi összejöveteleket, s hálás vagyok jó sorsomnak, hogy mindezt megélhetem.

Képek a tó körül:

Rezümé Fitó Ica Csendhangok című kötetéről - Maróti György/2013.

Gondosan csomagolt, tapintásra is kellemes kötetet kaptam minap a postámmal: Fitó Ica Csendhangok című könyvét. (A gondos csomagolás, a jól érinthetőség Ica ízlését dicséri persze, de hát ez elvárható egy Tanító nénitől, ugyan kitől tanulhatnának a Gyerekek jó ízlést, ha nem Tőle? Ez a része hát a dolognak egészen természetes.)
Mit szokott az ember elsőre megnézni egy új, épp most kézbevett kötet esetében?
Hát a címet, a borító hátoldalát, a bevezető ajánlásokat, és – ha van – az előszót.
Valóban, találtam egy szép, lírai curriculum vitaet a hátoldalon, de ezt nem kellett nekem túl mélységben olvasni, elég jól ismerem Icát, már amennyire ember embertársát egyáltalán ismerheti: az elmúlt évek néhány jelentős - olykor tragikus - életfordulatáról rendre beszámolt nekem.
A bevezető ajánlásokat átfutottam, jószerivel előre meg tudtam volna jósolni, mi lesz bennük, és nem is csalódtam.
Aztán jó időre leakadtam a címnél: Csendhangok.
Nem határozott formában, de valamire nagyon emlékeztetett ez a szép cím, hát ezen tökölődtem egy ideig.
Mire?
Mire is?
Persze! Bármely szép, impresszionista kötet címe lehetne ez, jutott eszembe aztán, és evvel – gondoltam dölyfösen – már meg is ragadtam Fitó Ica írásművészetének lényegét.
Ica különös hangulatú író-költő: fantáziáját soha nem szabadítja rá olvasójára, tematikailag földjáró alkotó, mondhatnám, realista. A trükk ott van, hogy valósághű írásait olyan költőiséggel szövi át, költői képei, metaforái oly egyedien „icásak”, ábrázolásai annyira a pillanat megragadásának bűvöletébe vonnak mindenkit, hogy ettől impresszionisták.
Mintha a valóságot mindig valami kontúrokat, erős vonalakat elmosó tejüvegen, vagy mondjuk esőfüggönyön keresztül szemlélné, és úgy vetné papírra.
Három szóban: szépek, igazak és jók ezek az írások, vagyis a klasszikus művészetesztétika minden követelményének eleget tesznek.
Na jó, persze, bizonyítanom illik az állítást, miszerint Ica versei (mellesleg prózája is), a realizmus és az impresszió késpengéjén táncolnak. Habár: nincs ám akkora különbség, mint ahogy a vájtfülűek gondolni vélik, de rajta pajtikám, bizonyítsad!
Szavamra, találomra ütöm föl e szép Kötetet, és amit találok, azt elemzem: persze, úgy, hogy igazam legyen.
Másként hogy lenne igazam?
A sorsfelütötte vers címe: Bogárzó-part mellett
Jól van sors, legyen, remek verset választottál!

Bogárzó-part mellett
keskeny út kanyarog,
arra barangolok,
ha lelkem kavarog.

Susogó nád hangja
dombérozó szélben,
szinte gyógyír, balzsam,
nyugtatónak érzem.

Náderdő húrjain
muzsikáló dallam,
mintha lenne hárfa,
oly szépen szól, halkan.

Lehet ködös ősz, tél,
vagy tavaszi este,
lelkem csendesíti
lágy, nyugtató zene.

(Mellesleg még annyit: Ica aztán máskor  leírta ezt a folyócskát télben, „Jeges csendben” is.)
A vers – mint sejthető – a tájversek ciklusba tartozik, a Keceli pillanatok címet viselőbe.
Mert - hogy el ne feledjem - a gondos Fitó Ica nem csak gondosan csomagol, gondosan alkot, de gondosan szerkeszt is, írásait ciklusokba rendezi, és már maguknak e ciklusoknak a címénél is érdemes elgondolkodva megállni. (Ady köteteivel vagyok így, aki köztudottan a legtudatosabb kötetszerkesztő volt.)

Barangol, susog, muzsikál ez a vers, mely, ahogy az a tizenkilencedik századtól szinte kötelező, valójában tájversbe oltott alanyi, szubjektív líra.
Ballagását a finoman egyensúlyozott versdallamnak köszönheti: egy pillanatig sem tudja az ember eldönteni, hogy felező hatosokat, vagy jambikus trimetert olvas-e? Mindenesetre az ütemhangsúly pattogását ballagóvá oldják a jambusok.
Susogását a hangzósságnak köszönheti: sok a sziszegő és sok a folyamatosan ejthető zöngés hang. Az egyik suttog, mint a szél, a szellő, a másik ballag, mint a folyócska.
A tárgyiasságot, a plaszticitást a majd minden sorban meglévő jelzős szerkezetek, és a mozgékony, tömör, de soha nem túllihegett metaforák biztosítják. (Ez Fitó Ica másik nagy erénye: a klasszikus mértéktartás elve.)
No, és akkor az ígért bizonyítás!
Emlékszem, amikor először olvastam ezt a Verset – sőt, szerkesztettem be valahová, csak már arra nem emlékszem, hogy a Kaptárba-e vagy a Toronyba -, Ica küldött egy magakészítette fotót is, és kérte, hogy azt szerkesszem a vers mellé.
Azon a képen minden apró és minden nagyobb részlet éppen úgy volt, ahogy a versben, vagyis elmondhatom joggal a költeményről, hogy „verismo”, realista a javából.
Csakhogy megint: egyetlen éles kontúr, határolóvonal part és folyó, ködös ősz és tavaszi est között itt bizony nincsen.
Foltokat látunk, hangulatokat sejtünk, ahogy a legnagyszerűbb impresszionista művekből szoktuk meg. Ha egy szót kéne használnom e vers jelzőjeként, bizonyára az lenne: tünékenység.

Számlálhatatlanul sok törvénye van az Alkotásnak, de van egy fő, egy másíthatatlan, egy kardinális: semminek, amit épp eddig a művedig csináltál, nincsen súlya, nem számít, semmiféle érdemet nem szerzett létrehozójának. Csak ez az egyetlen, amit épp ma festettél, szobortál, írtál, komponáltál meg, csakis ez élettapasztalataid középpontja, képességeid, tetőfoka, tehetséged próbaköve.
És ezt – látom, olvasom, hallom - Fitó Ica tudja.
Na, és ez, éppen ez az impresszionista-realizmus (bocsánat az új esztétikai kategóriáért, ami persze létezik még attól, hogy most ötlöttem ki) lényege.

Most még a prózáról, mert szép Verseken kívül, számos prózai alkotást (elbeszélést, szösszeneteket, és egy dokumentarista kisregényt is tartalmaz a kötet).
Ha azt mondtam Fitó Ica lírájáról, hogy impresszív, akkor prózájára meg azt mondom: expresszív, és ezért – bár prózai formában íródtak – csak líra az is.

Karácsonyi gondolatok

Szent karácsony este
csend borul a tájra,
kisded születését
egész világ várja.
Megváltó ereje
olyan nagyon kéne,
önzetlen szeretet
tisztaság és béke.
Betlehemi csillag
ragyogd be a lelkünk,
mutasd meg az utat,
hogy kell jónak lennünk.

Végtelen a sok bűn,
s égig ér a bánat,
ki harácsol, dőzsöl,
nem néz üres szájat.
Sok földi kiskirály
álságos fohásza
még többért esedez,
ez egyetlen vágya.
Éhező emberek,
hajléktalan magány
fohásza felér-e...
már nekik is talány

Megváltó tisztaság
Olyan nagyon kéne,
földi hívság helyett
Jézus bölcsessége.
Betlehemi csillag
ragyogd be a lelkünk,
mutasd meg az utat,
hogy kell jónak lennünk.

/kép a netről/

Dec. 7. Elveszett hit

Tegnap, azaz Mikulás napján kissé borongós hangulatban jegyeztem le gondolataimat. 
Ma már ismét süt a nap, és a régi Mikulás napi események között eszembe jutott, mekkora hibát követtem el valamikor. Talán még ma sem bocsátottam meg magamnak figyelmetlenségemért. 
Mert akkor, azon a Mikulás napon nagyon figyelmetlen voltam, aminek következménye kisfiam mérhetetlen csalódása lett.
Munkaközösség vezetőként rám hárult, hogy gondoskodjak Mikulásról az alsó tagozatban. Nem voltak akkor még erre a feladatra felkészült profi Mikulások, szülőket, később pedagógusokat kértünk fel a szerepre. Az osztályomban egyik kisfiúnak elég mély hangú, igen agilis anyukájára gondoltam, és aki a felkérést el is vállalta. Egész napos feladat volt ez, hiszen benn a központi iskolában négyszer három párhuzamos, azaz tizenkét osztály délután, kinn Újfaluban négy osztály tanulói délelőtt várták műsorral a "Nagyszakállút".  S ha már úgyis ott lesz az Újfalusi Iskolánál, elvállaltattuk vele az iskola melletti óvoda három csoportjánál is a szereplést. Érintett voltam benne, hiszen Lackó kisfiam akkor járt oda a  középső csoportba, gondoltam, szülőként segíthetek az óvónők ezen gondjának megoldásában.
Így hát, a legtürelmetlenebbeknél, a kis óvodásoknál kezdtünk. Én kísértem a Mikulást, hiszen én tudtam, mikor, hova kell mennie. Tündériek voltak a gyerekek, hatalmas szemekkel, áhítattal hallgatták a Mikulás bácsi jóra intő szavait, meghatódva mondták el a betanult verseket, énekeltek, táncoltak. Jó érzés volt látni, hogy az én kisfiam is boldogan, bár megszeppenten vonult ki a Mikulás bácsi elé, mondta el a versét, s kipirult arcocskája ragyogott a boldogságtól, mert dicséretet és simogatást kapott a csomag mellé.
Miután a három csoportnál eleget tett a Mikulás, mentünk a szomszéd épületbe, a kisiskolásokhoz. Elkértem az óvónőtől kisfiamat is, legyen velem, majd gyorsan hazaviszem anyukámhoz, ha végeztünk ennél az iskolánál. Éppen lesz annyi időm, mert belterületen akkor még délután jártak az alsó tagozatosok.
Szóval, mentünk át az iskolába, elöl a Mikulás, utána én a kisfiammal. 
Akkor csengettek ki nagyszünetre, hát betessékeltük a nevelői szobába Mikulás bácsit kicsit pihenni.
Szüksége is volt rá, mert nagyon melege volt a piros köpenyben, nagysapkában. Nem is kérette magát, azonnal lekapta fejéről a nagysapkát, lerántotta a nagy szakállát, ledobta a palástot is, és fellélegezve mondta:
-"A jó francba, de k..va melegem volt, majd megfulladtam, folyik rajtam a víz!" - és ledobta magát a fotelbe, megszabadulva szorító terheitől.
Az én kisfiam meg a sarokban döbbenettől kikerekedett szemmel, megkövülten meredt a fotelben ülő nénire, akiről kiderült, hogy nem is a Mikulás.
Biztosan sok hibát elkövettem szülőként, ez az egyik közülük. 
Kisfiam akkor veszítette el a  gyermekkor egyik nagy ajándékát, a feltétlen hitét abban, hogy van Mikulás..

Napló - Csendes ma az est

Csendes ma az est.
Milyen más volt ez a nap valaha, mikor még  két fiunk izgalommal várta a Mikulást! Mi Zemberrel ugyanolyan lázban voltunk. Lestük a pillanatot,talán picit lanyhul a figyelmük a srácoknak, s ki tudjuk lopni az elkészített csomagokat a teraszra.
Magam előtt látom, ahogy kíváncsian ki-kinézegettek, aztán meglepetten észlelték, hogy már itt járt a Mikulás, ahogy kipirult arcocskájuk ragyogott az örömtől, ahogy sietős boldogan bontogatták az ajándékokat. Nevetéstől, vidámságtól volt hangos a ház. Mi is boldogok voltunk.
Ezt a játékot még akkor is eljátszottuk,amikor már rég nem hitték, hogy van igazi Mikulás! Úgy tettek, mintha... és lesték, mi pedig mindig kiügyeskedtük az udvarra a csomagokat.
De jó is volt! Nekünk mára már csak az emlék maradt.
Most rajtuk a sor, ők játsszák gyermekeikkel ugyanazt a játékot.
Csendes ma az est.

Naplójegyzet Szeg Jánosné és Matos Maja kötetéről - könyvajánló

Már közhely számba megy, mennyire rohan az idő!

Pedig bizony így van. Most néztem meg, a Naplóba május végén írtam utoljára. Ami pontosan alátámasztja azt a tényt, hogy „rohan az idő”.  Észre sem vettem, s elsuhant fölöttem a nyár, a maga forróságával, sok szép (és nem szép) élményével együtt.
Na, nem jól van ez így, nem szeretnék elfelejteni semmi jó történést, ennek egyik biztos formája, hogy lejegyzem. „Meg is teszem, még, ha utólag is” – ígérem magamnak.

De most ennél fontosabb dologról akarok beszámolni! Mit beszámolni, egyszerűen világgá kiáltani, de legalább is ismerőseimmel tudatni, hogy két igencsak értékes, szép könyv birtokosa lettem, amelyeken még érződik a semmihez nem hasonlítható nyomdaillat.

Az egyik kötet hét elején került birtokomba, szerzője Macánk, azaz Szeg Jánosné Bányászi Margit

A  kötet címe: 

Gondolataim…

ISTENRŐL, A VILÁGRÓL
AZ EMBERI KAPCSOLATOKRÓL

Maca, a következő gondolatokkal indítja útjára kötetét:

„Ajánlom „Gondolataimat” azoknak, akik már megtértek Istenhez, mert azok érteni fogják.

Ajánlom azoknak is, akik ezt még nem tették meg, mert a meghívottak között ők is ott vannak”

Mivel egyik csoportban biztosan benne vagyok, na és mindannyian benne vagyunk, nagy kíváncsisággal lapozgatom, ízlelgetem a verseket. Maca hite irigylésre méltó, s az ő gondolatai erősíthetik a mi hitünket is. Tanácsain érdemes elgondolkodni:

"Ember még lehet szép az életed,

De igyekezz, mert a SZÜRET közeleg."

A másik könyvet  pénteken kaptam ajándékba barátnőmtől, Majától.

Ha nem tudnám is, milyen témájú versek találhatók a kötetben, ha nem látnám is a címet, a borítókép akkor is elárulná, ebben bizony gyermekversek várják, hogy az olvasó birtokba vegye őket! Mert már ismerem a képet. Az is Matos Maja műve, azaz festménye. mert nem csak verseket ír, hanem (többek között) fest is.

Matos Maja

MESEVÁROS

Maja így ajánlja kötetét:

„ Végre átadhatom neked első könyvemet, melyben óvodás és kis iskolás gyermekeknek szóló verseimet gyűjtöttem egybe”.

Én még hozzátenném: Ajánlom minden gyermeklelkű felnőttnek is a verseket, melyek varázslatosak, vidámak, életigenlők, őszinte rácsodálkozással az élet szépségeire.

Mi felnőttek, sok gondunkkal, bajunkkal, hajlamosak vagyunk arra, hogy nem veszünk tudomást minderről. Pedig életünk e világban egyszeri és megismételhetetlen, s Maja versei által, az ő szemével nézve is láthatjuk, milyen csodálatos!

A verseket keceli óvodás és kisiskolás gyermekek rajzai teszik még hangulatosabbá, bájosabbá.

Mindkét kötetet ajánlom örömmel és szeretettel!

F. Ica

Napló 2017. máj. 28

Soha ne legyen rosszabb hetem!
Azzal kezdődött, hogy múlt vasárnap megünnepeltük Zember 70. születésnapját. Mint mostanában mindig, nagy családi összejöveteleinket a vadkerti-tónál levő kisházunknál tartjuk. Cirka húszan biztosan vagyunk ilyenkor, sok hely kell! S mivel sok munkával is jár egy ilyen vendéglátás, hogy ne legyek mosogatórongy, mire asztalra kerül az étel, hát kiosztjuk a feladatokat. Most így történt:
Zoli fiam megfogta a halat, mi felpucoltuk előző este, lesóztam, be a hűtőbe.
Bátyám reszortja a halászlé főzése.
Az általam bepácolt tarját Laci fiam sütötte meg parázson.
Zember kolbászt sütött, ezzel úgy 10 óra felé jóllakattuk a már ott lévőket.
Én a konyhán csirkeszárnyat, velőt és gombát rántottam.
A tortát és süteményeket vittük, azokat még itthon sütöttem péntek-szombaton.
Fél egy felé, mire már mindenki oda tudott érni, akkor aztán az ünnepelt egészségére degeszre ettük magunkat! Rajtunk aztán ne múljon!

Hétfőn akklimatizálódtunk kicsit. El alkalomból Zemberrel hajnalok hajnalán kimentünk a szőlőbe, és azt a 800 négyszögölt tíz órára megkapáltuk.
Kedden bátyámékhoz autóztunk a Szelidi-tóhoz, segítendő a kerítés közé behúzni az átláthatóságot megszüntető mélyzöld hálót. Ja és megenni a finom sonkás babgulyást.

Nem volt sima a munka menete, kissé ütköztek a nézetek a hogyanról, de a babgulyás elfogyasztásakor már a legnagyobb egyetértésben kanalaztunk.
Szerda különutas volt, Zember a szőlőben, én már a permetallergiám miatt oda nem mehetek. Én itthon.
Csütörtök nálunk kisünnep, piac, gyerekekkel beszélgetés. A piaccal nagyon elégedett vagyok, remek ruhadarabokat sikerült turkálnom. Ha olvasod, kérlek ne húzd az orrod a turkálás mián, mert nagyon klassz dolog! 
Pénteken Büdöstó! Csak ketten Zemberrel, nagyon kicsi kertészkedés. 
A fő attrakció a malachús sütése, ebből szerencsémre Zember lassan doktorál! Én meg addig élveztem az életet! Függőágyon elmélkedtem a világ folyásáról, empátiával, na meg kis nosztalgiával gondoltam év végi hajrában roskadozó kollégáimra. majd megpróbáltam Karinthyt olvasni, azt készítettem erre a napra, de sajnos otthon felejtettem az olvasó szemüvegem, így csak néhány majdnem kívülről ismert verset futottam át. /Pl. Előszó./
Ebéd az olyan volt, hogy azt ki kellett pihenni! Bár inkább lefutni, de legalább sétálni kellett volna ahelyett, hogy kifeküdtük :) Én a napon a függőágyban, Zember a hűvös faházban.
Estefelé hazakeveredtünk. 
Én még elmentem egy előadásra a Múzeumba. Régen voltam már ott, nehezen emésztem meg a pellengérre állítást itt a facén, de már annyiszor meghívtak, úgy éreztem, itt az ideje, hogy legyűrjem magamban a sértettséget.
Ma vasárnap, igazi békebeli húsleveses, sült kacsás vasárnap.  
Este misére mentem. Terike sírdogált mellettem, a héten volt hét éve, hogy férje meghalt. Nagyon sajnálom őt, és ismét csak hálát adtam Istennek, hogy mi még vagyunk egymásnak.
Most meg írás közben fagyizgatok, Zember hozta ide hozzám, kiszolgált!
Hát kell ennél szebb , jobb hét?

2017. május 7.

Vasárnap

Tegnap nagy családi összejövetelen ünnepeltünk. Anyák napja, s az én születésnapom majdnem egybeesett, jó alkalom hát az együttlétre. Nagyon szeretem az ilyen napokat!
Már a készülődés is micsoda öröm! Végre kedvemre süthetek, főzhetek, az egész hét ennek jegyében telik.
Először a tervezés. Hosszú lista, mit akarok majd az asztalra tenni. majd jön az egyeztetés Zemberrel, aki leránt kicsit a földre, s realizálja az elképzeléseimet. Ami direkt szerencse, mert el sem tudnék annyi mindent készíteni, mint amit szeretnék. 
Így is hosszú a lista, jól meg kell szerveznem a munkát, hogy az ünnepi asztalra minden időben odakerüljön. 
De még mindig sikerült! A nagy család minden tagja megtalálja kedvencét. Mert hát... van, aki sült sertéstarja-párti, van, ki rántott velő függő, mi kisunokáimmal rántott csirkeszárny, sült csirke, sült kacsacomb fanok vagyunk,  de rántott gomba, hal is legyen. Na meg mindezek előtt vagy finom húsleves, vagy halászlé. Most igazi, hagyományos babgulyás, füstölt csülökkel, oldalassal és marhalábszárral került először az asztalra. 
Na és a sütemények! Mit sütemények, igazi sütemény-költemények! Ebben aztán kiteljesedem, nagyon szeretek sütni. 
Mondanom sem kell, senki nem maradt éhes. Vidám, szeretem-nap volt.
A mai nap már kissé könnyesre sikeredett. 
Régi anyák napjára emlékeztem, amikor én, a kisgyerek köszöntöttem édesanyámat.
Aztán olyanokra, mikor én, mint tanító néni terveztem meg, és tanítottam be anyák napi műsort. Micsoda izgalommal vártuk anyukáinkat a gyerekekkel! Erre én is meghívtam minden évben az édesanyámat, s köszöntöttem őt, mint minden gyerek. A műsort legtöbbször végigkönnyeztem, s annak végén boldogan öleltem meg a sajátomat. Mindez már emlék...
Ma a temetőben tudtam csak átadni a virágcsokromat, s ölelés helyett a könnyek jutottak nekem.
Este misére mentem, ahol az atya szentbeszéde alatt megint csak kicsordult a könnyem. (ahogy láttam, nem voltam ezzel egyedül)
Jobb szélen az első sorban egy anyuka birkózott ölében fickándozó,csacsogó kisgyermekével. "Milyen szép is ez"- gondoltam magamban - "anyák napján itt az egész család. 
"Engedjétek hozzám a gyermekeket!" - csengtek fülemben Jézus szavai. 
Gubik atya, a mi szeretett Misink is nagyon szerette, ha tele van az Újfalusi Templom kicsi gyerekekkel. Olykor csacsogtak, akár futkostak, játszottak az oltár körül, Misi pap haragudott, ha rájuk szóltak a felnőttek.
Ezek a gondolatok mind átsuhantak rajtam, amíg teljes figyelemmel hallgattam az atya beszédét az anyaságról, a sokunknak már csak szívében élő édesanyák hiányáról, a mindünk édesanyjáról, Máriáról...
Mindezt kicsit megfűszerezte az egyáltalán nem zavaró, de időnként hangoskodó kisgyerek. Anyukája egy idő után nyilván belefáradt a csitításra, mert kivitte egy időre kicsikéjét. Sajnáltam, hogy nem apuka vitte ki, mert időközben az atya megáldotta a jelen lévő édesanyákat. De az is lehet, hogy az áldás idején már újra visszajöttek, és a kismama is részesülhetett benne.
Megható, lélekemelő volt, - mint mondtam fentebb - és milyen jó, hogy eljöttem.
De történt valami a  mise végét jelentő áldás előtt.
Hogy jönnék én ahhoz, hogy bíráló szavakat mondjak Isten szolgájáról, nem is teszem.
De akik ott voltak, tudják, mire gondolok.

"Engedjétek hozzám a gyermekeket!" - mondta vala Jézus. 

Gubik atya, a mi szeretett Misink is nagyon szerette, ha tele van az Újfalusi Templom kicsi gyerekekkel.

Már ez is a múlt...

A tegnapi mise után azt gondolom kevesebb kismama hozza el a még csendben ülni nem tudó kicsikéjét.
Ha hozza is, - az atya határozott kérésére - valahol hátul, a kijárathoz közel kell keresnie maguknak helyet.

 

Ahol égbolt ölel vizet

 /Bátyámnak/

ahol  égbolt ölel vizet

s felhők benne fürdenek

ahol tóhoz simul a föld

fák karcolnak kék eget

hol nyugalom  béke honol

madárdalt ígér a hajnal

párás vízen csónak táncol

friss szél köszönt trilla dallal
              

hova nem ér hazug világ

hű a nádas minden szava

őszinte a vízi világ

tisztán cseng a madár dala

hol a kisház tóra néző

benne remény ott dobog

Isten adjon számos évet

legyetek nagyon boldogok



F. I.