Hozzávalók:
2 l víz
2 db citrom
2 nagy marék citromfű (menta)
5 dkg citromsav
2 kg cukor
Elkészítés
A vízbe beleteszem a citromfüvet (mentát) és a karikára vágott citromokat.
Másnap ráöntöm a 2 kg cukrot, meg a citromsavat.
Felforralom, 15 percig főzöm.
Leszűrve üvegekbe töltöm, és száraz-dunsztba teszem.
Ajánlott az adag többszörösével dolgozni, ha van elég hozzávaló.
Nagyon finom!
Címkék
- Bemutatkozom (1)
- Csendhangok/könyvbemutató (3)
- Édesanyámra emlékezem (7)
- Emlékezés-szirmok (14)
- Én családom (16)
- Fakanál művészet (1)
- Főoldal (47)
- Gyermekversek (1)
- Haikuk (5)
- Keceli pillanatok (25)
- Képeim (1)
- Kerámiáim (1)
- Korkép (3)
- Könyv ajánló (1)
- Lélekversek (62)
- Napló (37)
- Naplójegyzet (7)
- Neked-veled (16)
- Noteszem-versek (1)
- Noteszemből (3)
- Őszi versek (11)
- PRÓZÁIM (1)
- Tavaszi (10)
- Természet (39)
- Töredékek (2)
- Ünnepekre (12)
2014. május 10., szombat
2014. május 1., csütörtök
Leveles a május... /Geri Lalira emlékezem
Geri Lali első sorban jobbról a harmadik
Úgy
tíz éves lehettem, mikor Laliba szerelmesedtem. Szép, barna pofija, nagy kerek
szeme ma is itt fénylik előttem. Tudta azt az egész osztály, hogy mi vagyunk a
szerelmespár. Az esküvőt is eljátszottuk, a szünetben lagzit csaptunk. Hajamba
virágkoszorút fontunk, Lalim karon ragadott, mögöttünk, mint vendégsereg, az
osztály sorakozott.
A
Zárda Iskola udvarán körbe – körbe vonult a népes nászsereg. Jelképesen
esküvőre sétáltak a „vendég” gyerekek.
„Leveles
a május, virágos a rét,
majálisra
menni, jaj, de csodaszép.
Búzavirág
koszorú,
ma
senki sem szomorú….”
Énekeltük
vidáman, mert így illik a lagziban. Ragyogott a menyasszony, és boldog volt a
vőlegény… Csak Náci bácsi (így hívták Kovács Ignác tanító bácsinkat) könyörtelen
sípja akadályozta meg a boldogító igen kimondását.
Felső
tagozatban már csak barátok voltunk, Lalival.
Jólelkű, jószívű, nagyon becsületes fiú volt. Mindannyian szerettük.
Aztán…elszálltak
az évek. Lali elkerült Kecelről, iskolái végeztével tiszti egyenruhában
szolgálta a hazát.
Osztálytalálkozón
ha összejöttünk, örültünk egymásnak, melengető érzés volt emlékezni a gyerekkori élményekre, jókat
nevettünk mindannyian!
Aztán
egyszer (ma már sok éve) kaptam a hírt fekete gyászkeretben.
Elment
Lalim, kis szerelmem, soha többé nem nevetünk már mi ketten…
Tavasz
van megint.
Könnyes
szemmel nézem a virágos rétet, dúdolgatok egy régi szép emléket:
„…búzavirág
koszorú.
ma
senki sem szomorú…”
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)