2017. december 24., vasárnap

Karácsonyi gondolatok

Szent karácsony este
csend borul a tájra,
kisded születését
egész világ várja.
Megváltó ereje
olyan nagyon kéne,
önzetlen szeretet
tisztaság és béke.
Betlehemi csillag
ragyogd be a lelkünk,
mutasd meg az utat,
hogy kell jónak lennünk.

Végtelen a sok bűn,
s égig ér a bánat,
ki harácsol, dőzsöl,
nem néz üres szájat.
Sok földi kiskirály
álságos fohásza
még többért esedez,
ez egyetlen vágya.
Éhező emberek,
hajléktalan magány
fohásza felér-e...
már nekik is talány

Megváltó tisztaság
Olyan nagyon kéne,
földi hívság helyett
Jézus bölcsessége.
Betlehemi csillag
ragyogd be a lelkünk,
mutasd meg az utat,
hogy kell jónak lennünk.

/kép a netről/

2017. december 7., csütörtök

Dec. 7. Elveszett hit

Tegnap, azaz Mikulás napján kissé borongós hangulatban jegyeztem le gondolataimat. 
Ma már ismét süt a nap, és a régi Mikulás napi események között eszembe jutott, mekkora hibát követtem el valamikor. Talán még ma sem bocsátottam meg magamnak figyelmetlenségemért. 
Mert akkor, azon a Mikulás napon nagyon figyelmetlen voltam, aminek következménye kisfiam mérhetetlen csalódása lett.
Munkaközösség vezetőként rám hárult, hogy gondoskodjak Mikulásról az alsó tagozatban. Nem voltak akkor még erre a feladatra felkészült profi Mikulások, szülőket, később pedagógusokat kértünk fel a szerepre. Az osztályomban egyik kisfiúnak elég mély hangú, igen agilis anyukájára gondoltam, és aki a felkérést el is vállalta. Egész napos feladat volt ez, hiszen benn a központi iskolában négyszer három párhuzamos, azaz tizenkét osztály délután, kinn Újfaluban négy osztály tanulói délelőtt várták műsorral a "Nagyszakállút".  S ha már úgyis ott lesz az Újfalusi Iskolánál, elvállaltattuk vele az iskola melletti óvoda három csoportjánál is a szereplést. Érintett voltam benne, hiszen Lackó kisfiam akkor járt oda a  középső csoportba, gondoltam, szülőként segíthetek az óvónők ezen gondjának megoldásában.
Így hát, a legtürelmetlenebbeknél, a kis óvodásoknál kezdtünk. Én kísértem a Mikulást, hiszen én tudtam, mikor, hova kell mennie. Tündériek voltak a gyerekek, hatalmas szemekkel, áhítattal hallgatták a Mikulás bácsi jóra intő szavait, meghatódva mondták el a betanult verseket, énekeltek, táncoltak. Jó érzés volt látni, hogy az én kisfiam is boldogan, bár megszeppenten vonult ki a Mikulás bácsi elé, mondta el a versét, s kipirult arcocskája ragyogott a boldogságtól, mert dicséretet és simogatást kapott a csomag mellé.
Miután a három csoportnál eleget tett a Mikulás, mentünk a szomszéd épületbe, a kisiskolásokhoz. Elkértem az óvónőtől kisfiamat is, legyen velem, majd gyorsan hazaviszem anyukámhoz, ha végeztünk ennél az iskolánál. Éppen lesz annyi időm, mert belterületen akkor még délután jártak az alsó tagozatosok.
Szóval, mentünk át az iskolába, elöl a Mikulás, utána én a kisfiammal. 
Akkor csengettek ki nagyszünetre, hát betessékeltük a nevelői szobába Mikulás bácsit kicsit pihenni.
Szüksége is volt rá, mert nagyon melege volt a piros köpenyben, nagysapkában. Nem is kérette magát, azonnal lekapta fejéről a nagysapkát, lerántotta a nagy szakállát, ledobta a palástot is, és fellélegezve mondta:
-"A jó francba, de k..va melegem volt, majd megfulladtam, folyik rajtam a víz!" - és ledobta magát a fotelbe, megszabadulva szorító terheitől.
Az én kisfiam meg a sarokban döbbenettől kikerekedett szemmel, megkövülten meredt a fotelben ülő nénire, akiről kiderült, hogy nem is a Mikulás.
Biztosan sok hibát elkövettem szülőként, ez az egyik közülük. 
Kisfiam akkor veszítette el a  gyermekkor egyik nagy ajándékát, a feltétlen hitét abban, hogy van Mikulás..


2017. december 6., szerda

Napló - Csendes ma az est

Csendes ma az est.
Milyen más volt ez a nap valaha, mikor még  két fiunk izgalommal várta a Mikulást! Mi Zemberrel ugyanolyan lázban voltunk. Lestük a pillanatot,talán picit lanyhul a figyelmük a srácoknak, s ki tudjuk lopni az elkészített csomagokat a teraszra.
Magam előtt látom, ahogy kíváncsian ki-kinézegettek, aztán meglepetten észlelték, hogy már itt járt a Mikulás, ahogy kipirult arcocskájuk ragyogott az örömtől, ahogy sietős boldogan bontogatták az ajándékokat. Nevetéstől, vidámságtól volt hangos a ház. Mi is boldogok voltunk.
Ezt a játékot még akkor is eljátszottuk,amikor már rég nem hitték, hogy van igazi Mikulás! Úgy tettek, mintha... és lesték, mi pedig mindig kiügyeskedtük az udvarra a csomagokat.

De jó is volt! Nekünk mára már csak az emlék maradt.
Most rajtuk a sor, ők játsszák gyermekeikkel ugyanazt a játékot.

Csendes ma az est.

2017. augusztus 27., vasárnap

Naplójegyzet Szeg Jánosné és Matos Maja kötetéről - könyvajánló



Már közhely számba megy, mennyire rohan az idő!

Pedig bizony így van. Most néztem meg, a Naplóba május végén írtam utoljára. Ami pontosan alátámasztja azt a tényt, hogy „rohan az idő”.  Észre sem vettem, s elsuhant fölöttem a nyár, a maga forróságával, sok szép (és nem szép) élményével együtt.
Na, nem jól van ez így, nem szeretnék elfelejteni semmi jó történést, ennek egyik biztos formája, hogy lejegyzem. „Meg is teszem, még, ha utólag is” – ígérem magamnak.

De most ennél fontosabb dologról akarok beszámolni! Mit beszámolni, egyszerűen világgá kiáltani, de legalább is ismerőseimmel tudatni, hogy két igencsak értékes, szép könyv birtokosa lettem, amelyeken még érződik a semmihez nem hasonlítható nyomdaillat.


Az egyik kötet hét elején került birtokomba, szerzője Macánk, azaz Szeg Jánosné Bányászi Margit

A  kötet címe: 

Gondolataim…

ISTENRŐL, A VILÁGRÓL
AZ EMBERI KAPCSOLATOKRÓL


Maca, a következő gondolatokkal indítja útjára kötetét:

„Ajánlom „Gondolataimat” azoknak, akik már megtértek Istenhez, mert azok érteni fogják.

Ajánlom azoknak is, akik ezt még nem tették meg, mert a meghívottak között ők is ott vannak”


Mivel egyik csoportban biztosan benne vagyok, na és mindannyian benne vagyunk, nagy kíváncsisággal lapozgatom, ízlelgetem a verseket. Maca hite irigylésre méltó, s az ő gondolatai erősíthetik a mi hitünket is. Tanácsain érdemes elgondolkodni:

"Ember még lehet szép az életed,
De igyekezz, mert a SZÜRET közeleg."







A másik könyvet  pénteken kaptam ajándékba barátnőmtől, Majától.

Ha nem tudnám is, milyen témájú versek találhatók a kötetben, ha nem látnám is a címet, a borítókép akkor is elárulná, ebben bizony gyermekversek várják, hogy az olvasó birtokba vegye őket! Mert már ismerem a képet. Az is Matos Maja műve, azaz festménye. mert nem csak verseket ír, hanem (többek között) fest is.


Matos Maja

MESEVÁROS


Maja így ajánlja kötetét:

„ Végre átadhatom neked első könyvemet, melyben óvodás és kis iskolás gyermekeknek szóló verseimet gyűjtöttem egybe”.


Én még hozzátenném: Ajánlom minden gyermeklelkű felnőttnek is a verseket, melyek varázslatosak, vidámak, életigenlők, őszinte rácsodálkozással az élet szépségeire.

Mi felnőttek, sok gondunkkal, bajunkkal, hajlamosak vagyunk arra, hogy nem veszünk tudomást minderről. Pedig életünk e világban egyszeri és megismételhetetlen, s Maja versei által, az ő szemével nézve is láthatjuk, milyen csodálatos!

A verseket keceli óvodás és kisiskolás gyermekek rajzai teszik még hangulatosabbá, bájosabbá.





Mindkét kötetet ajánlom örömmel és szeretettel!

F. Ica

2017. május 28., vasárnap

Napló 2017. máj. 28

Soha ne legyen rosszabb hetem!
Azzal kezdődött, hogy múlt vasárnap megünnepeltük Zember 70. születésnapját. Mint mostanában mindig, nagy családi összejöveteleinket a vadkerti-tónál levő kisházunknál tartjuk. Cirka húszan biztosan vagyunk ilyenkor, sok hely kell! S mivel sok munkával is jár egy ilyen vendéglátás, hogy ne legyek mosogatórongy, mire asztalra kerül az étel, hát kiosztjuk a feladatokat. Most így történt:
Zoli fiam megfogta a halat, mi felpucoltuk előző este, lesóztam, be a hűtőbe.
Bátyám reszortja a halászlé főzése.
Az általam bepácolt tarját Laci fiam sütötte meg parázson.
Zember kolbászt sütött, ezzel úgy 10 óra felé jóllakattuk a már ott lévőket.
Én a konyhán csirkeszárnyat, velőt és gombát rántottam.
A tortát és süteményeket vittük, azokat még itthon sütöttem péntek-szombaton.
Fél egy felé, mire már mindenki oda tudott érni, akkor aztán az ünnepelt egészségére degeszre ettük magunkat! Rajtunk aztán ne múljon!





Hétfőn akklimatizálódtunk kicsit. El alkalomból Zemberrel hajnalok hajnalán kimentünk a szőlőbe, és azt a 800 négyszögölt tíz órára megkapáltuk.
Kedden bátyámékhoz autóztunk a Szelidi-tóhoz, segítendő a kerítés közé behúzni az átláthatóságot megszüntető mélyzöld hálót. Ja és megenni a finom sonkás babgulyást.





Nem volt sima a munka menete, kissé ütköztek a nézetek a hogyanról, de a babgulyás elfogyasztásakor már a legnagyobb egyetértésben kanalaztunk.
Szerda különutas volt, Zember a szőlőben, én már a permetallergiám miatt oda nem mehetek. Én itthon.
Csütörtök nálunk kisünnep, piac, gyerekekkel beszélgetés. A piaccal nagyon elégedett vagyok, remek ruhadarabokat sikerült turkálnom. Ha olvasod, kérlek ne húzd az orrod a turkálás mián, mert nagyon klassz dolog! 
Pénteken Büdöstó! Csak ketten Zemberrel, nagyon kicsi kertészkedés. 
A fő attrakció a malachús sütése, ebből szerencsémre Zember lassan doktorál! Én meg addig élveztem az életet! Függőágyon elmélkedtem a világ folyásáról, empátiával, na meg kis nosztalgiával gondoltam év végi hajrában roskadozó kollégáimra. majd megpróbáltam Karinthyt olvasni, azt készítettem erre a napra, de sajnos otthon felejtettem az olvasó szemüvegem, így csak néhány majdnem kívülről ismert verset futottam át. /Pl. Előszó./
Ebéd az olyan volt, hogy azt ki kellett pihenni! Bár inkább lefutni, de legalább sétálni kellett volna ahelyett, hogy kifeküdtük :) Én a napon a függőágyban, Zember a hűvös faházban.
Estefelé hazakeveredtünk. 
Én még elmentem egy előadásra a Múzeumba. Régen voltam már ott, nehezen emésztem meg a pellengérre állítást itt a facén, de már annyiszor meghívtak, úgy éreztem, itt az ideje, hogy legyűrjem magamban a sértettséget.
Ma vasárnap, igazi békebeli húsleveses, sült kacsás vasárnap.  
Este misére mentem. Terike sírdogált mellettem, a héten volt hét éve, hogy férje meghalt. Nagyon sajnálom őt, és ismét csak hálát adtam Istennek, hogy mi még vagyunk egymásnak.
Most meg írás közben fagyizgatok, Zember hozta ide hozzám, kiszolgált!
Hát kell ennél szebb , jobb hét?

2017. május 7., vasárnap

2017. május 7.

Vasárnap

Tegnap nagy családi összejövetelen ünnepeltünk. Anyák napja, s az én születésnapom majdnem egybeesett, jó alkalom hát az együttlétre. Nagyon szeretem az ilyen napokat!
Már a készülődés is micsoda öröm! Végre kedvemre süthetek, főzhetek, az egész hét ennek jegyében telik.
Először a tervezés. Hosszú lista, mit akarok majd az asztalra tenni. majd jön az egyeztetés Zemberrel, aki leránt kicsit a földre, s realizálja az elképzeléseimet. Ami direkt szerencse, mert el sem tudnék annyi mindent készíteni, mint amit szeretnék. 
Így is hosszú a lista, jól meg kell szerveznem a munkát, hogy az ünnepi asztalra minden időben odakerüljön. 
De még mindig sikerült! A nagy család minden tagja megtalálja kedvencét. Mert hát... van, aki sült sertéstarja-párti, van, ki rántott velő függő, mi kisunokáimmal rántott csirkeszárny, sült csirke, sült kacsacomb fanok vagyunk,  de rántott gomba, hal is legyen. Na meg mindezek előtt vagy finom húsleves, vagy halászlé. Most igazi, hagyományos babgulyás, füstölt csülökkel, oldalassal és marhalábszárral került először az asztalra. 
Na és a sütemények! Mit sütemények, igazi sütemény-költemények! Ebben aztán kiteljesedem, nagyon szeretek sütni. 
Mondanom sem kell, senki nem maradt éhes. Vidám, szeretem-nap volt.
A mai nap már kissé könnyesre sikeredett. 
Régi anyák napjára emlékeztem, amikor én, a kisgyerek köszöntöttem édesanyámat.
Aztán olyanokra, mikor én, mint tanító néni terveztem meg, és tanítottam be anyák napi műsort. Micsoda izgalommal vártuk anyukáinkat a gyerekekkel! Erre én is meghívtam minden évben az édesanyámat, s köszöntöttem őt, mint minden gyerek. A műsort legtöbbször végigkönnyeztem, s annak végén boldogan öleltem meg a sajátomat. Mindez már emlék...
Ma a temetőben tudtam csak átadni a virágcsokromat, s ölelés helyett a könnyek jutottak nekem.
Este misére mentem, ahol az atya szentbeszéde alatt megint csak kicsordult a könnyem. (ahogy láttam, nem voltam ezzel egyedül)
Jobb szélen az első sorban egy anyuka birkózott ölében fickándozó,csacsogó kisgyermekével. "Milyen szép is ez"- gondoltam magamban - "anyák napján itt az egész család. 
"Engedjétek hozzám a gyermekeket!" - csengtek fülemben Jézus szavai. 
Gubik atya, a mi szeretett Misink is nagyon szerette, ha tele van az Újfalusi Templom kicsi gyerekekkel. Olykor csacsogtak, akár futkostak, játszottak az oltár körül, Misi pap haragudott, ha rájuk szóltak a felnőttek.
Ezek a gondolatok mind átsuhantak rajtam, amíg teljes figyelemmel hallgattam az atya beszédét az anyaságról, a sokunknak már csak szívében élő édesanyák hiányáról, a mindünk édesanyjáról, Máriáról...
Mindezt kicsit megfűszerezte az egyáltalán nem zavaró, de időnként hangoskodó kisgyerek. Anyukája egy idő után nyilván belefáradt a csitításra, mert kivitte egy időre kicsikéjét. Sajnáltam, hogy nem apuka vitte ki, mert időközben az atya megáldotta a jelen lévő édesanyákat. De az is lehet, hogy az áldás idején már újra visszajöttek, és a kismama is részesülhetett benne.
Megható, lélekemelő volt, - mint mondtam fentebb - és milyen jó, hogy eljöttem.
De történt valami a  mise végét jelentő áldás előtt.
Hogy jönnék én ahhoz, hogy bíráló szavakat mondjak Isten szolgájáról, nem is teszem.
De akik ott voltak, tudják, mire gondolok.

"Engedjétek hozzám a gyermekeket!" - mondta vala Jézus. 

Gubik atya, a mi szeretett Misink is nagyon szerette, ha tele van az Újfalusi Templom kicsi gyerekekkel.

Már ez is a múlt...

A tegnapi mise után azt gondolom kevesebb kismama hozza el a még csendben ülni nem tudó kicsikéjét.
Ha hozza is,
- az atya határozott kérésére - valahol hátul, a kijárathoz közel kell keresnie maguknak helyet.


 




2017. február 27., hétfő

Ahol égbolt ölel vizet








 /Bátyámnak/

ahol  égbolt ölel vizet
s felhők benne fürdenek
ahol tóhoz simul a föld
fák karcolnak kék eget

hol nyugalom  béke honol
madárdalt ígér a hajnal
párás vízen csónak táncol
friss szél köszönt trilla dallal
              
hova nem ér hazug világ
hű a nádas minden szava
őszinte a vízi világ
tisztán cseng a madár dala

hol a kisház tóra néző
benne remény ott dobog
Isten adjon számos évet
legyetek nagyon boldogok



F. I.

2017. január 14., szombat

Most még...




Most még jégszigetek
sodródnak egymásnak
a jeges áradatban,
a parton fázósan húzzuk
össze magunkon
a sziszegő szél cibálta kabátot,
de belső szemünk már látja
a várva-várt csodát,
az éledő természetet.
Csak tartsunk ki addig,
csak ne adjuk fel a reményt!