Csíkosnadrág néven lett hírhedt Krisztián, már első
osztályos korában. Bizonyára onnan a neve, hogy legtöbbször ebben a kirívóan
csíkos ruhadarabban járt iskolába. A hírhedt jelzőt meg.... hát a rakoncátlan,
túlmozgásos, és sokszor a szemtelenség határát súroló, sőt átlépő
viselkedéséért, nagy szájáért kapta. Legalábbis a nevelői szobában így
jellemezte, - mit jellemezte - naponta szidalmazta az elsős tanító néni.
Sehogyan sem jöttek ki egymással, így kínlódták át a második évet is. Ha
Csíkosnadrág szóba jött a nevelők között, csak szánakoztak kolléganőjükön, s
titokban örültek, hogy nem az ő osztályukat rongálja.
Ámde Csíkosnadrág harmadikos lett! A többi nevelő
boldogan fellélegzett, mikor kiderült, hogy én leszek az, aki megkapja ezt a
gyereket. Bár az osztály összetétele sem túl biztató, na de Csíkosnadrággal!
Hát bizony év elején, úgy három hónapig ugyancsak
megvívtuk egymással a csatát! De Csíkosnadrágból lassan-lassan Krisztián lett.
Észrevette ugyanis, hogy engem ő komolyan érdekel. Hogy odafigyelek rá, és nem
csak szidom, sőt, ha lehet dicséretet is kap.
Ő ennek hogy tudott örülni!!
Ilyenkor csak úgy csillogott a szeme! Ha panaszt hallottam rá, mindig időt
szántam a tények kiderítésére, s többször rájöttem, az már mindenkinek
természetes, hogy Krisztián a hibás. Akkor is, ha nem! Ezt mindig kitárgyaltuk
az osztállyal, és a gyerek nagyon hálás volt az igazságért.
Negyedik osztályra már egészen jól kezelhető,
hozzám bizalommal forduló lett.
Év végére meg -bizton állíthatom- nagyon
megszerettük egymást. Bár alig bírt átevickélni ötödikbe, nagyon megígérte
nekem, hogy igyekezni fog, és nem hallok majd róla rosszat.
De nem így lett. Igaz, a csíkos nevet nem cipelte
már magával, de egyre többet lehetett hallani viselt dolgairól. A tanulás nem ment,
tanáraival szemben sündisznó - tüskéket növesztett, szemtelen volt. Ha
találkoztam vele, s kérdőn néztem rá, csak lesütötte a szemét, s azt mondta:
- Majd megpróbálok jó lenni.
Ha alsós nevelőt küldtek helyettesíteni Krisztián
osztályába, hát akkor sem bírt magával. Már tudták, csak azt kell mondani:
-
Krisztián! Megmondom az Ica néninek, hogy
viselkedsz!
-
Nem volt tovább gond vele.
A gyerkőc bizony megbukott ötödikben, megbukott
hatodikban.
Már újra hírhedt lett, s egyre nagyobbakra nőttek a
sündisznó-tüskéi. Sok rosszat hallok róla...... nagyszájú, verekedős, erőszakos
kamasszá vált.
A minap is átjött az alsós gyerekek épületébe,
valamelyik kisebbel volt halaszthatatlan elszámolni valója. Már éppen a
nyomaték kedvéért ütlegelni kezdte a (nem éppen ártatlan) negyedikest, amikor
az ügyeletes nevelő közbelépett.
Ennek az lett az eredménye, hogy Krisztián az
összes indulatával a tanító néni ellen fordult. Minősíthetetlen hangon
szabályosan „leugatta”.
Így hallottam a nevelői szobában. Nagyon szomorú
lettem.
Mit ad Isten, hazafelé a bolt előtt, ott áll a
gyerek. Csak odamegyek hozzá!
- Csókolom Ica néni - mondja csendesen.
- Krisztián fiam, mit hallottam ma rólad! Nagyon
szomorú vagyok.
- Hát....elszállt az agyam- mondja lehorgasztott
fejjel.
- Nagyon megbántottad Márti nénit.
- Tudom, és már bánom is.
Ekkor látom ám, hogy Márti néni is a boltban van. A
fiú is észreveszi, sietve elköszön...
Figyelem, miért. Téblábol egy darabig... aztán odasomfordál kolléganőmhöz.
Na és mit hallok!
- Tanár néni, szeretnék bocsánatot kérni! Nagyon
csúnyán viselkedtem délelőtt. Máskor nem teszem!
Akkor mi cinkosan összemosolyogtunk a kiengesztelődött
tanító nénivel.
