Juhász / apósom emlékére

korabeli kép Tóth papáról

Hajnalban subáját hátára vetette,

zsíros kalapját fejre biggyesztette,

mamkája már kocogott serényen,

a gajmós botot nyújtotta kezébe,

amivel terelő kutyáknak utat mutatott,

kik értettek minden mozdulatot,

s zsigerből vigyáztak a

színből kiáradó birka-rengetegre,

gazdájuk és botja rezdülését lesve.

Ritkás erdő fövenyében - míg a nyáj legelt,

két hűséges társa éberen figyelt-

öreg juhász a botjára támaszkodott,

s mikor a pipából a dohány kifogyott,

tán szundikált is egyet.

Azért egész nap tétlen nem maradt,

mert a gyapjasokkal dolga is akadt,

gajmóját a lesántult birka

lábába akasztotta,

zsebéből előkerült másik

szerszáma a bicska.

Értette a módját, nem teketóriázott,

rögvest megkörmözte, vagy férget kivágott.

Megkönnyebbült jószág iramodott tova,

juhász meg a gajmóst subájára dobta,

s eldőlt a hűvösbe. Feje alatt a bot,

mélyen arcára húzta a kalapot.

Méhek zsongására, madarak dalára,

teli hasú birkák kérődző hangjára

egy szebb életről álmodott.

Tóth papa a nyájjal