Nagyon szép idő van! Igazi szőlőérlelő, meleg őszi nap.
Már messziről látja Gábor a katonás sorokat. Elégedetten
szemléli a szinte centiméter pontossággal megkacsolt szőlőt. Nem lóg ki vessző,
nem hajlik se jobbra, se balra. Az idén igazán lehet gyönyörködni benne.
Hatalmas, egészséges leveleket növesztett, amik már kezdenek bíborszínűre
változni, jelezve, hogy elérkezett az ősz. Gábor idejében megritkította őket,
hadd érje a fürtöket fény, mert a napfény az, ami a szemeket édesre érleli.
Mennyi munka volt ezzel, mire eljutott idáig! Metszésben még
volt segítsége, az asszony ki-kijárogatott vele. Megosztották a munkát. Ő metszett, a
feleség meg kötözte le a szálvesszőket. Már akkor látszott a rügyeken,
egészségesen átvészelték a telet, duzzadtak is, ahogy kell. Mire végeztek, már
csöpögött a vessző..mit csöpögött! Szinte folyt! A homok meg szomjasan itta fel
a nedűt, csak a cseppek helye látszódott. Ilyenkor már igyekszik minden gazda
befejezni ezt a munkát.
Még egy-két hét, és a kis rügyecskékből előbújnak a levelek,
megindul a hajtás növekedni. Mintha húznák, napról-napra akkorát fejlődik.
Éééés! Látni már a kis fürtöcskéket! Mennyi-mennyi bújik elő!!!!
Nono, csak módjával az örömnek, mert hátra vannak még a
fagyok. A május eleji, az nagyon veszélyes. Gábor azokban a napokban állandóan
az időjárás jelentést hallgatta a rádióban, nézte a tévében. És imádkozott.
Kérte a Jóistent, hagyja meg a termést, ne jöjjön az a kora reggeli fagy, ami
romba döntheti a reményeit. Az idén meghallgattatott. A fagyosszentek sem
tettek kárt, lehetett hát bizakodni.
De azért nagyon sokat kinn alszik még a szőlő! Ezt a régi
öregektől hallotta, és tudta, milyen igazuk volt. Jönnek a nyári viharok,
elverheti a jég. Vagy nem ad a Jóisten esőt, és nem tudnak kifejlődni a szemek.
Itt a kiskunsági homokon gyakran előfordul a nagy szárazság. Sínyli a szőlő,
sárgul, fonnyad. De a sok eső sem jó, mert akkor meg hiába a gyakori drága
permetezés, nem lehet megvédeni a peronosztól, meg a lisztharmattól. Újabban
már virágzáskor el kell kezdeni a rothadás elleni védekezést is, tetemesen
megemelve a permetezési költségeket.
Tízszer kellett beszórni az idén!
De szép is a szőlő, Gábor szinte simogatja szemével a nagy,
kifejlett fürtöket. Óvatosan alányúl a munkától kérges tenyerével, megforgatja,
vajon nem tapasztal-e rothadó szemeket valahol elrejtve. Megnyugszik, semmi
bajt nem lát.
Még talán két hét, és lehet gondolkodni a szüreten. Szép a
termés, ígéretes. Nem volt hiábavaló a sok munka, kiadás. Megnyugodva megy
haza, bizalommal tekint a jövőbe.
Talán egy hét elteltével hatalmas seregélycsapat kering
Gábor szőlője fölött. Serregnek - surrognak a levegőben, hol elnyúlt, hosszúkás
alakban, hol gömbbé formálódva. A milliónyi madárka egy masszává gömbölyödve,
suhogó szárnyakkal vészjóslón kígyózik egyre kisebb körökben, és egyre lejjebb,
közeledve a célhoz. Azután szinte egy adott jelre lecsapnak, már egy sincs a
levegőben. Eltűnnek a szőlőlevelek között és hihetetlen gyorsasággal, kis
lábacskájukkal lerugdossák az indáról a szőlőszemeket…majd felcsipkedik. Mire a csapat felszáll és újra felhővé
formálódva eltakarja a napot, már csak a létől csöpögő kopasz indák meredeznek
szégyenkezve.
Nagyon szép idő van! Igazi szőlőérlelő, meleg őszi nap. Már
messziről látja Gábor a katonás sorokat. Elégedetten szemléli a szinte
centiméter pontossággal megkacsolt szőlőt. Nem lóg ki vessző, nem hajlik se
jobbra, se balra. Az idén igazán lehet gyönyörködni benne. Hatalmas, egészséges
leveleket növesztett, amik már kezdenek bíborszínűre változni, jelezve, hogy
elérkezett az ősz.
Ahogy közelebb ér, egyre jobban elkomorul a tekintete.
Valami nincs rendben. Az utolsó métereket futva teszi meg, és meredten bámul a
lekopasztott szőlőre. Csak áll megkövülten, és nem hisz a szemének. A kemény
férfitekintet megtörik, fájdalom ül ki az arcára. Keze ökölbe szorul, és vádlón
néz fel az égre. Aztán tartása meggörbül, fejét lehorgasztva áll
megsemmisülten.
A tehetetlenségtől elered a könnye, csöpög le a homokba, ami
ugyanúgy elnyeli, mint tavasszal a vesszőből csöpögő nedűt.
