Tegnap, azaz Mikulás napján kissé borongós hangulatban jegyeztem le gondolataimat.
Ma már ismét süt a nap, és a régi Mikulás napi események között eszembe jutott, mekkora hibát követtem el valamikor. Talán még ma sem bocsátottam meg magamnak figyelmetlenségemért.
Mert akkor, azon a Mikulás napon nagyon figyelmetlen voltam, aminek következménye kisfiam mérhetetlen csalódása lett.
Munkaközösség vezetőként rám hárult, hogy gondoskodjak Mikulásról az alsó tagozatban. Nem voltak akkor még erre a feladatra felkészült profi Mikulások, szülőket, később pedagógusokat kértünk fel a szerepre. Az osztályomban egyik kisfiúnak elég mély hangú, igen agilis anyukájára gondoltam, és aki a felkérést el is vállalta. Egész napos feladat volt ez, hiszen benn a központi iskolában négyszer három párhuzamos, azaz tizenkét osztály délután, kinn Újfaluban négy osztály tanulói délelőtt várták műsorral a "Nagyszakállút". S ha már úgyis ott lesz az Újfalusi Iskolánál, elvállaltattuk vele az iskola melletti óvoda három csoportjánál is a szereplést. Érintett voltam benne, hiszen Lackó kisfiam akkor járt oda a középső csoportba, gondoltam, szülőként segíthetek az óvónők ezen gondjának megoldásában.
Így hát, a legtürelmetlenebbeknél, a kis óvodásoknál kezdtünk. Én kísértem a Mikulást, hiszen én tudtam, mikor, hova kell mennie. Tündériek voltak a gyerekek, hatalmas szemekkel, áhítattal hallgatták a Mikulás bácsi jóra intő szavait, meghatódva mondták el a betanult verseket, énekeltek, táncoltak. Jó érzés volt látni, hogy az én kisfiam is boldogan, bár megszeppenten vonult ki a Mikulás bácsi elé, mondta el a versét, s kipirult arcocskája ragyogott a boldogságtól, mert dicséretet és simogatást kapott a csomag mellé.
Miután a három csoportnál eleget tett a Mikulás, mentünk a szomszéd épületbe, a kisiskolásokhoz. Elkértem az óvónőtől kisfiamat is, legyen velem, majd gyorsan hazaviszem anyukámhoz, ha végeztünk ennél az iskolánál. Éppen lesz annyi időm, mert belterületen akkor még délután jártak az alsó tagozatosok.
Szóval, mentünk át az iskolába, elöl a Mikulás, utána én a kisfiammal.
Akkor csengettek ki nagyszünetre, hát betessékeltük a nevelői szobába Mikulás bácsit kicsit pihenni.
Szüksége is volt rá, mert nagyon melege volt a piros köpenyben, nagysapkában. Nem is kérette magát, azonnal lekapta fejéről a nagysapkát, lerántotta a nagy szakállát, ledobta a palástot is, és fellélegezve mondta:
-"A jó francba, de k..va melegem volt, majd megfulladtam, folyik rajtam a víz!" - és ledobta magát a fotelbe, megszabadulva szorító terheitől.
Az én kisfiam meg a sarokban döbbenettől kikerekedett szemmel, megkövülten meredt a fotelben ülő nénire, akiről kiderült, hogy nem is a Mikulás.
Biztosan sok hibát elkövettem szülőként, ez az egyik közülük.
Kisfiam akkor veszítette el a gyermekkor egyik nagy ajándékát, a feltétlen hitét abban, hogy van Mikulás..
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése