Itt, mintha semmi sem változott volna...
virágaid most is fényre mosolyognak,
mint minden tavaszon,
a nap is vidáman benevet a gangon
hunyorgó hosszú ablakon...
de megrepedt ágyad fölött a tapéta
s a félrecsúszott függönyt
nincs, ki igazítsa pontos ráncra.
Szűzanya karja ugyanúgy tárva,
de nincs már, ki elimádkozza
reszkető kézzel bánatát.
Kisrádiód a polcon három éve néma,
s ha ajtót nyitok megsimogatom néha
könnyáztatta, hófehér párnád.
Vasárnap kezemben virágcsokor sír,
jaj, nem tudlak már megölelni!
2013.
