Hozzád hajoltam

Gabikának

Erőtlenül ülsz,
soványan, hajlottan,
hogy észre vegyél,
elébed hajoltam.
Ami körötted van,
már nem is nézed.
fénytelen a szemed...
nagyon messze réved,
hova nem kellene
ahova - mint mondod -
vágyódsz már, szeretnéd,
ne legyen több gondod.
„ne tedd még” - biztatlak-
„emlékezz a szépre,
hisz oly gazdag a múltad”
„az csak a múlt”-súgod -,
„de mondd, mi a jövő...
...egyenes az út
a sötétbe vivő...”
"Hiszen egyenes az,
mióta születtünk”
- érvelek halványan-
„és e szép kort
meg sem érik, hányan...”
mosolyod erőtlen,
könnyed is megcsillan,
egykor vidám éned
múlt ködébe illan.

Erőtlenül ülsz,
soványan, hajlottan,
hogy megöleljelek,
hozzád hajoltam.

2009. dec. 12.