Rózsaolajos szelence

A sokadik nyári szünet ez már.

Ilyenkor van idő és alkalom arra, hogy rendezgessem az elmaradt dolgaimat. Így az egész évben fiókok mélyén lapuló emlékek is előkerülnek. 
Az egyik polcról régen eltett, a feledés jótékony homályába merült tárgy akadt a kezem ügyébe.

Kicsi tárgyacska ez, de szívem összefacsarodik látványától!

          Egy díszesen kifaragott, színes, kis minaret formájú, fából készült szelence. Tudod, olyan lecsavarható kupolával. Belül picike üvegben rózsaolaj.

         Huszonhat éve kaptam ajándékba egyik tanítványomtól. Törökországban volt szüleivel, onnan hozta. Előttem van örömtől ragyogó pofikája, ahogy átnyújtotta nekem kis maszatos kezével. Ritkaság volt ez akkortájt, meg is szagolta az osztály minden tanulója!

         S bár Jancsi elég eleven fiú volt, aznap a boldogságtól, hogy adhatott, madarat lehetett fogatni vele.

Őrzöm ezt a becses ajándékot... Ritkán nyitom ki, hogy a tartalma, mely oly könnyen elillanó, sokáig tartson... Csak beleszagolok, és gyorsan visszazárom. Szomorúan látom, hogy már csak az üvegcse alján van egy kis rózsaolaj.

         Szeretném hinni, hogy a megszökött illatok felszállnak az égig! Hogy eljutnak Jancsihoz, aki már tíz éve az égi utakat járja azzal a motorral, amelyet úgy szeretett, s amely a halálát okozta egy kanyarban az országúton.

Hering Jancsi emlékére
2007.