Édesanyámra emlékezem

Emlékezés szirmai

 /a képre kattintva nagyobban látható/

Köszönöm Bakkné Szentesi Csillának, hogy elkészítette ezt a videót!


                           ***


Nélküled-ünnep/ naplóbejegyzés

2011. április 23., szombat 18:25

Hazudlak magamnak

Magamnak hazudlak, hogy vagy nekem.
Reggeli kávém mellé idehazudlak, ahogy aggódva kérdezed:
„Csak nem vagy beteg kislányom, olyan sápadt  a színed"- mondod.
„Dehogy!  Múló fejfájás" - nyugtatlak, mint mindig.

Hazudlak magamnak.
Idehazudlak mellém az ünnepi készülődésbe is. Tudod! Sok a dolgunk.
Holnap jönnek a gyerekek, hozzák a kis dédikéket.
Mennyire szeretted őket!
Lackót, az elsőt. Valamiért mindig vele álmodtál, zavaros, rossz álmot. Folyton elveszítetted és kerested őt. Ezért ébren is nagyon féltetted, csupa aggódás voltál, nem éri-e valami baj.
Toncsikát, a kis cserfest alig vártad, hogy megölelhesd, hallgathasd a csacsogását. Milyen boldog voltál, mikor megtudtad, hogy ezt a nevet adják neki, a dédipapáét és a fiadét, Antal.
Nikikét,  a nagyon várt kislányt, akivel Zoli unokád ajándékozott meg. Gyönyörű lányka, sötét haját és jó barna bőrét tőled örökölhette.
Damjánkáért mennyit imádkoztál! A Jóisten segítségét kérted éjjel - nappal, hogy a korán érkezett kisbaba életben maradjon. Szemed száraz nem volt azokban a hetekben! Később is beleszőtted minden fohászodba a sok gonddal bíró Mónika unokádat és a betegségekkel küszködő, de azért cseperedő Damjánkát.
Csak remélem, hogy Kicsi Zolika, a most öt éves dédikéd valamennyire emlékezni fog rád. Az őt nagyon szerető Ilona mamára.
Itt leszel velünk holnap! Nem ünnepelhetünk nélküled.
Tőled tanultam meg az ünnepek tiszteletét. Te voltál az, aki megmutattad, mekkora összetartó erő a családban az anya. A kis családi ház mindig hazahívott bennünket az ünnepeken.
Most én folytatom, úgy teszek, ahogy tőled tanultam.
Magam köré gyűjtöm a családunkat.  Gyerekeket, unokákat.
Sokat fogunk beszélgetni Rólad, mintha itt ülnél a szoba közepén, a kis dédikkel körülvéve.
Mint azelőtt mindig.

~o~

Egy éve

Azon a hajnalon

mérhetetlen fájdalomtól

fuldokoltam némán,

míg feladtam rád ruhád,

a mennybe menőt,

illőt,

melyben Isten előtt megjelenhetsz.

Azon a hajnalon

sötétség borult

a házra.

Kihunyt a legfényesebb csillag.

Sírtunk, ahogy az árvák sírnak.

2011. okt. 21

~o~

Hiány

Hamu alól felparázsló, égető hiány

szántja rögösre napjaim.

Hiába nézek magasba föl vágyón,

felhő kékjén, fátyol fodrain

csak kondenzcsíkot húzó gép repül.

De álmomban barázdák simulnak,

Csillaglényed fénye rám terül.

2011. szept. 1.


****

 Fáj - vers 

 

Fáj-utakon gyakran ösvényt vágok,

szél süvítés hóesés között,

dércsipkékből gyűjtöttem virágot,

fagyott-könnycsepp masnival  kötött.

Fáj-utaknak állomása hantod,

égi csended burka rám terül,

elsiratom mély titokba' tartott

hiányod, mit vonszolok belül.

Jégpáncél ölelte fáj-virágok,

gyászszalagokat cibál a szél,

magányosan, kifosztottan állok,

hallgatom, mit fagyott rög mesél.

Könnycsepp gördül dermedt rózsaszálra,
fáj-szorítás enged, csendesül...
fejfán vacog mécses láng magánya,
kék égen fehér galamb repül. 

 
2011. febr. 6.

*** 

Új év kezdetén/2011.

 

Életfám ágai ismét szaporodtak,
s kéretlen rám köszönt az új...
az első év, mit nélküled élek.
Nélküled, de veled.
Mert benne vagy minden
sejtemben.
Minden gondolatomban,
tettemben rád ismerek...
Te és én már örökre egyek.
Én vagyok az anya
és én vagyok a gyermek.
Viselős-féltőn
magamban cipellek.
                          
Ha tükörbe nézek,
megtört fáradtan,
te nézel vissza rám,
szomorú szemű édesanyám.



***

 

Túl friss még a hant

 

Túl friss még a hant s a fájdalom,

hogy írni tudjak rólad.
Itt érzem kezembe simuló,
reszkető ujjaid szorítását,
látom könnyben úszó szemed,
ahogy elmeséled álmod.
Ritkán sírtam előtted,
hogy ne aggódj értem.
Folyhat már a könnyem,
nem látod.

2010. nov. 29.


***

Fehér viráglepel 

 

 Tavasz óta dédelgetted, s

a kora őszi napsütésben

együtt bimbóztuk a

fehér krizantémokat.

Beszéltél hozzájuk:

„Szép nagyra nőjetek

halottak napjára!”

Így lett.

Most fehér viráglepel

borul kertedre, és

sírodra.

2010. nov. 3.

 

 

Krizantémok anyukám kertjéből




***

Annyira kevés

 fájdalmat palástol

tettetett jókedv

sírásba hajlik

torzult nevetés

mit érted tehettem

annyira kevés

2010. nov. 6.


***

Ma így hiszem/ naplóbejegyzés

A napokban csendesen olvasgattam hangulatomhoz illő írásokat, verseket.
Az "elmúlás" szó nekem ma nagyon fájó.
Benne van a "soha vissza nem térő",
a "hogyan lehet elfogadni az elfogadhatatlant"-kérdés,
Benne a mélységes fájdalom, és benne a hála a
"mindigmellettemvolt" édesanyám hosszú életéért.
Hála azért, hogy nehéz hónapjaiban, heteiben, napjaiban és utolsó óráiban vele lehettem, és kicsit törleszthettem a sok jóért.
Elgondolkodtató, vajon mi is a fontos, az igazán fontos az életben.
Én azt gondolom, igaza van annak, aki azt írta nekem, az elmúlás, szerettünk elvesztése -a fájdalmon túl- jobbá tesz bennünket.
Ma így hiszem.

 2010. október 25., hétfő 07:05

 

 

                                                                             ***

Lélekharang

Lélekharang szól
fájdalmas, síró hangon,
elmúlást kongó.
Soha nem múló
bánat lelkemben.


***

 

 

 

Elhagyott/naplóbejegyzés

21-én éjjel kettőkor édesanyám végleg elaludt.
Azt hiszem, most lettem igazán felnőtt. Nagyon fáj.

2010. október 22., péntek 06:34


                                                                          ***

 

Könyörgés

 

Ne indulj el, még ne,

ne engedd el kezem.

Ne hagyd, hogy a bús ősz

magával cipeljen!

Nem adhatod még fel

legyél erős, kérlek!

Mély, fájó sóhajod

ne küldd még az égnek,

ne jöjjön az angyal

jaj, ne jöjjön érted!

Imám szálljon csak föl,

könyörgésem, melyben

magamnak, magunknak

egy kis időt időt kérek.

Nem adhatod még fel,

nem mehetsz el! Nézz rám!

Nélküled megcsonkult

fa vagyok,

szomorú szemű

anyám.

2010. 10. 19.

****

 Csendes áhítatban

Anyám

megfáradt karjait

ölébe ejtve,

csendes áhítatban

üldögél a virágoskertben.

Reszkető ujjai között

rózsafüzért morzsol.

Imádkozik,

vagy csak úgy sorolja

bánatát az Úrnak,

megtört szeméből

gyémántcseppek hullnak.

 2010. ápr. 19.

                                                                             
                                                                                  ***

Megint elestél

Megint elestél.
Bedagadt bokával,
tehetetlenül fekszel.
Vérömlenyeid hiába jegelem,
nem segít,
a fájdalom felkúszik
lelkedig.
Gond-barázdált arcodról
pergő könnycseppjeid
nem győzöd törölni
reszkető kezeddel.
Ó, Istenem!
Bármit megtennék érted,
hogy könnyítsem
nehéz öregséged,
anyukám.

2010. ápr. 11.

***

Édesanyám

 Idén nyolcvan éves.

Anya..... Anyám. Nekem anyuka.... anyuci..... anci.

Mióta megszülettem, az életem része.... az  enyém.  Fa és a gyümölcse.

Soha, senki előtt nem volt életem olyan nyitott könyv, mint előtte.

Ismeri minden gondolatomat..... akkor is, ha nem mondom ki..... belém lát.

Rám néz, és észreveszi, ha baj van. Hiába titkolnám őt féltendő. Nem lehet.....

Ő tudja!

És mindig mellettem áll.... feltétel nélkül szeret engem.

Így, csak Ő tud.... az anyám. Elfogad olyannak, amilyen vagyok.

Türelmes velem. Akkor is, ha a sok gondom miatt feszültebb, ingerültebb vagyok. És ha megbántom, mindig megbocsát....

Ő mindig megbocsát!

Soha, senki nem aggódott annyira érdek nélkül értem, mint Ő.

Példát mutat nekem, hisz én is anya vagyok. Gyermekeimre is szórja áldásos szeretetét. Félti őket, mint engem.... aggódik a háttérből.

Ha vigaszra szorulok, itt van..... Ha boldog vagyok, velem örül.

Fa és a gyümölcse.

Életem nagy ajándéka, hogy Ő van, és hogy ilyen.

IGAZI ANYA!

Köszönöm Őt jó sorsomnak.

2006.