Dexára várunk nyolcan.
Az ajtó fölött olykor
piros lámpa lobban
jelezve, hogy bent
a csont éppen
feltérképezve.
Hideg van itt.
Fogatlan néni remegőn
húzza össze magán
szegényes kabátját,
aggódva nyugtatja
türelmetlen lányát.
A váró siralmas...
a falon hatalmas
penészfolt,
valaha tán fehér volt,
mint az a kopott,
régi pad is,
amin ülünk,
míg sorra kerülünk.
Fekete-fehér kockás kövön
ritmust ver lábam,
s bár fázik a hátam,
magamban dúdolgatok
azért is vidáman:
„What a Wonderful World”
a dal feszültséget old,
ó, nincs..nincs itt semmi gond.
2009.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése