Rosszul aludtam éjjel, talán a Jane Eyre esti film borzolta fel kedélyeimet. Pedig olvastam is és láttam is már, és mégis...
Így csak fél hétkor ébredeztem, de onnantól, mint egy tűzről pattant menyecskéhez illik, gyorsan összekaptam magam és irány a betervezett munka.
Először is apukámnak vittem a reggelit, ezt a tevékenységet csak a kávé elfogyasztása előzheti meg, amivel nem nagyon cicózok, bele a tej és lehajtom. Vagyis... nem, nem mondok igazat, mert egy régen történt kedves emlék miatt mindig megadom a módját.
Történt ugyanis fiatal pedagógus koromban, hogy nyáron rendszeresen vittük a gyerekeket a Balatonmáriára, az akkor még iskolánk tulajdonát képező táborba, egy hetes nyaralásra.
A busz és a sofőr állandó volt, Lecsó, a gyerekeknek (Lecsó bácsi), akinek rendes nevét még ma sem tudják sokan, ugyanúgy hozzátartozott a nyaraláshoz, mint a telken álló faházak.
Udvarhelyi házaspárral, Pistával és Icával táboroztattuk, valamit Zember is velünk volt, mint pártoló tag, aki gyermekszerető lévén nagy segítség volt nekünk. Szép emlékek fűződnek ezekhez a nyarakhoz!.
Akkortájt sok évig a Gengl házaspár, Marika néni és Béla bácsi voltak a gondnokok. A szó legszorosabb értelmében gondnokok, mert az ő szemüket, figyelmüket semmi el nem kerülte. Ha valamit nem találtak rendben, azonnal szóltak gyereknek, pedagógusnak egyaránt. Akkora volt a gondnokolás, hogy bevallom, nagy megkönnyebbülés volt az elválás a fordulónapon, bár Marika néni ilyenkor mindig bocsánatot kért, ha véletlen valakit megsértett, vagy nem úgy szólt, ahogy kellett volna.
Mi persze mindig megbocsátottunk, látva, hogy Marika néni szinte könnyezve integet a lassan hazainduló busz után az elmaradhatatlan fehér zsebkendővel kezében.
Na szóval a kávé...
Marika néniék nagyon korán keltek, s mire mi ébresztőt csaptunk, az udvar már friss volt a locsolástól, fürdő kitakarítva, és nekünk felnőtteknek kávét is főzött a konyhán.
Természetesen mi is jóval korábban ébredtünk és keltünk, mint ahogy a gyereknek kellett. Addigra, már munkára készen álltunk.
Egyik reggel aztán kicsit meghunytam, és igen-igen kapkodnom kellett. Leszaladtam hát a konyhára meginni a kávét, csak úgy a pultra támaszkodva. Sietősen fel akartam hörpinteni, mint az alkoholista a kocsmában az első felest, de Marika néni szigorú tekintettel rám szólt:
"Jegyezze meg, édes Icukám, hogy egy úrinő mindig ülve kávézik!"
Mondanom sem kell, azonnal lehuppantam az első utamba eső székre, s félszegen pislogtam, mint a gyerek, aki rossz fát tett a tűzre. Nem mintha valaha egy percig is úrinőnek tartottam volna magam, de a szigorú, ellenállást nem tűrő hang a székhez szegezett.
Innentől szállóigévé vált a megjegyzés, s nevetve mondogatjuk egymásnak:
" Jegyezd meg kérlek szépen, egy úrinő ülve kávézik!"
Ma délelőtt paradicsomot főztem be. Odáig jutottam, hogy mosás, aprítás, felfőzés, passzírozás.
Volt nekem valamikor tekerős passzírozóm, de valahogy mindig nagyon szerettem volna egy hagyományosat, ami anyukámék kamrájában már muzeális tárgyként nevelte-növelte magán évről-évre a rozsdát. Az a teknőszerű szűrő, amiben hengergetni kell a megfőtt paradicsomon azt az izét, és nagy edénybe csorog a lé. Egyszer aztán a szabadkai piacon addig nézegettem, addig kerülgettem, míg Zuram megvette végre a csilivili eszközt, ami persze nem a legkorszerűbb, de amikor ezzel dolgozom, Pongrácz nagymamám mozdulatai vannak előttem... vagy benne a sejtjeimben, mintha ősidők óta erre állna rá a kezem! Szeretek vele bíbelődni.
Jól belenyúlt a délutánba, mire elkészültem. Pedig nem sok lett, mindössze tíz liter, na de milyen tíz liter! Saját kertből, saját termesztésű, szép és egészséges paradicsomból, jó sűrű lé! Télen majd inni és főzni elsőrendű lesz! Néhány ilyen napot tervezek még, mert ennyivel nem mehetünk neki a zord időnek.
Volt év, hogy több, mint száz liter sorakozott az üvegekben és az is elfogyott! Nem is teszem messzire a befőzéshez szükséges edényeket, passzírozót. Így legalább biztosan megtalálom legközelebb! :)
A temetőben is jártam, mert tegnap nem vittem friss vágott virágot anyukám sírjára.
Éppen véget ért a szerencsétlen balesetben meghalt fiatalember, Robi temetése. Nagy-nagy tragédia. Nem is tudok elképzelni annál nagyobb fájdalmat, mint mikor szülő temeti gyermekét.
Nyugodjon békében, Isten adjon megnyugvást szüleinek!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése