Szép napra ébredtünk ma is, Istennek hála! Elsuttogtam magamban háromszor, amit bátyámtól tanultam.
"Krisztusi fehér fényt kérek, magamra és a családomra!"
Azt mondja, őt ez megnyugtatja, segíti. Ha így van, én is mondogatom, ártani nem árthat, és talán meghallják kérésem valahol....
Tegnap a facén egyik ismerősöm feltette a kérdést:
"Tényleg ide jutott a világ? Senki nem akar, nem tud örülni?"
Én meg ezt írtam oda:
" Én
tudok örülni!
Örülök, hogy ép kezem, lábam, örülök, hogy látok és
hallok. Örülök, hogy ma még tudottan nincs visszafordíthatatlan
betegségem. Örülök minden napnak, ami baj nélkül múlik el fölöttem.
Örülök, hogy nem vagyok egyedül, van társam, vannak barátaim.
Ebben a
korban sok embernek már ennyi sem jut.
Aminek nem örülök, az nagyon
hosszú lista lenne, jórészt tőlünk objektív okok miatt."
...és ezt teljes őszinteséggel írtam.
Most
pl. örülök, hogy nyugodt éjszakánk volt, örömmel töltött el félálmomban
a hálószobába beszivárgó, frissen főzött kávé illata.
Behallatszott
Zember neszezése, készülődése borotválkozáshoz. Szeretem, hogy ezt
minden nap megteszi, nincs az a kapkodós reggel, hogy elmaradjon.
Szeretem nap lesz, mert hazajönnek Tónikámék! Apukánál a virágoskertben edzenek kicsit, nagyon kigazosodott a sok esőtől.
Délután
egy órakor intettünk búcsút Bátyámnak és Margónak. Kész apukám kertje,
gaztalanított állapotban, nagyon üde, nagyon szép. Hogy örülne ennek
édesanyánk!
Apukánk
sajnos nem örült sem a bátyáméknak, sem a kertnek, mert mostanában
egyre többet alszik, átaludta a délelőttöt is. Hamarosan megyek és
felkeltem, mert enni kell, ha bármily' keveset is, és egy kis folyadékot
is muszáj beleerőltetni. Ezért kissé morcos szokott lenni, sőt
mondhatnám, hogy nagyon mérges, de neki ezt is szabad!
Mint
ahogy szabad bort innia, és szabadna akármit megennie, amit megkíván.
Ezekből az étel nem érdekli, de vörösbor mindig van az asztalon, és kis
ásványvizes fröccsöt még haragvó állapotában is elfogad.
Tónikámékkal
kicsit üldögéltünk a diófa alatt, kávéztunk, jégkrémeztünk,
meghánytuk-vetettük a világ dolgait, szidtunk jobbra, szidtunk balra,
majd áttértünk szép családi emlékekre, most éppen Orcsik papa viselt
dolgaira, jót nevettünk rajta, magunkon.
Mikor
elmentek, és be akartam zárni a kaput, akkor kiderült, hogy Tónikám
megint eltüntette a mobil zárunkat, ugyanis ő nyitotta ki reggel, tehát
csak ő tüntethette el. Zuram szerint csak mi vagyunk erre képesek, a
két tesó, ugyanis Tónikám éppen olyan eltüntető művész, mint én! Ha
valamit valahova leteszünk, az biztos, hogy egy ideig nincs meg! Tónikám
nyaralásunkkor, házpásztorként is eltüntetett egy kapuzárat, azóta sem
találjuk!
Szerencsére, Zuram ismer bennünket, tudja, mire számíthat, hát van pár db. arra az esetre, ha netán a mi kezünkbe kerülne :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése