2014. augusztus 7., csütörtök

Mától naplót írok

Aug. 8.

Ma először szedtünk nagyobb mennyiségű paradicsomot, ez már befőzésre lesz!
Télen szeretjük iszogatni, és sok ételbe is használom. Tavalyról még két üveggel maradt, természetesen semmi baja nincs!

Még egy fontos dolog történt, készítettem ordát.
Vagyis először felöntöttem az aludttejet túrónak, majd a lecsöpögő savóból, netes útmutatás alapján nyertem jó két dl ordát. Bár azt is mondhatnám, hogy ricottát, mert egyes receptek szerint a kettő ugyanaz.
A ricotta olyan előkelő név, nem?

Én nem tudom, az igazi, erdélyi orda milyen, de amit az előbb ettem, csak úgy zsömlére kenve, friss paradicsommal, az nagyon finom!
A francba, nem kellett volna vacsoráznom! Na már mindegy :)

 2014. aug. 7.


Régi elhatározásom, hogy naplót írok. Csak úgy magamnak, magunknak.
Annyira szaladnak a napok felettünk, nem győzzük kapkodni a fejünket!
Talán, ha a fontosabb, és érdekesebb dolgokat lejegyzem, kissé meglassúdik. Ki tudja...
Hát akkor kezdem!


                                                            ~o~   ~o~




Ma délelőtt, végre mozgolódhattunk a kertben. Én petrezselymet és sárgarépát gazoltam, ( kapálásról szó sem lehet, olyan vizes a föld) Zember forgatott és céklát vetett. Azt olvastuk ugyanis, hogy másodvetésnek még mehet.
Borzasztó párás és meleg a levegő, izzadtunk.
Egyszer csak megszólal Zember:
- Piszok nehéz ennek a reformkonyhás élelmiszernek a megtermelése!
A disznókkal kevesebb dolog volt!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése