Azzal kezdeném, ami valamiért elmaradt, hogy leírjam, de amit nagyon fontosnak vélek.
20-án, amikor a templomi koncertre mentem, Zember tett egy sétát a szokásos Bogárzó-parti kis-úton, a hídig. Mellettünk csak két ház van, aztán lakatlan terület, egyik oldalon magasodik egy fal, valaha jobb napokon egy átlátható kerítés volt, azon túl a fürdő területe, mindig vidám strandolókkal. Ma már csend honol a magánkézre juttatott hatalmas területen. Másik oldalon a (sajnos betonteknőbe szorított) kis patakocska. Csendes hely egy jó kis sétára.
Na, szóval Zember éppen hazafelé sétált már, amikor Huszár Anita két kis gyönyörűsége, az ikrek (tőlünk két házzal odébb) kiszaladtak, egy-egy kis nejlonzacskóval a kezükben, és Zember felé nyújtották.
"Laci bácsi, Laci bácsi, ajándék!" - mondták nagy örömmel. Pár szem linzer sütemény volt mindkettőben.
Persze, hogy elfogadta Zember a kedvességet! Még lelkére kötötték, hogy egyik csomag Ica nénié ám, és vidáman visszaszaladtak házuk udvarára.
Örül a lelkem, hogy Anita ilyen jó szülő, bizony, sokan példát vehetnének róla. Azt, hogy nem csak kapni, de adni is boldogság, már ilyen kisgyermek korban kell megtanulni, megtapasztalni, a szülő segítségével, irányításával.
Amikor panaszkodunk a csak magára gondoló, követelőző, önző fiatalságra, talán el kellene gondolkodnunk, megtettünk-e mindent azért, hogy ne így legyen...
Kicsi dolog, de pl. pár szál virág az óvó- vagy tanító néninek, csak úgy a kertből, minden különleges alkalom nélkül, komoly nevelési lehetőség, és sorolhatnám a számtalan, semmibe nem kerülő alkalmakat.. amikor megéli az a csöppség, milyen jó érzés adni!
Természetesen viszonozni fogjuk a kedvességet, és ez nekünk is öröm lesz!
Nagyon szeretem ezt a naplóbejegyzésedet. Nagy és mély igazságtartalma miatt is...
VálaszTörlésA kép is kedves... lélekmelengető...
Köszönöm Janám!
VálaszTörlésHa valaki, akkor te biztosan tudod, milyen fontos nevelőeszköz lehet a fent leírt kis-szomszédok esete és hasonlók!