Fáradt szememből
könnyár szivárog
de sokan fogják
érezni hiányod!
Itt hagytad lányod,
két kis unokádat
sirat a vejed is, és
én az anyatársad.
Engem köt a munka, Te
voltál ott velük,
igaz szülőként
helyt álltál mellettük.
Családodnak éltél,
nem törődtél mással,
Titkoltad bajodat, senki
meg ne lássa.
Ha kértelek
vigyázz, csak legyintettél.
A halált
kinevetted, fricskát integettél.
Minden idegszálad
családért remegett…
Tegnap este jött a
döbbent rettenet!
Hiába segítség,
orvosok, élesztés,
lányod zokogása,
életért könyörgés.
Hiába szállt
esdeklő kérésünk az égig,
te nem jöttél
vissza, bár rimánkodtunk végig,
hogy ne add fel, vegyél
levegőt, könyörögve kérünk!
Van még dolgod
köztünk, hiányoznál nékünk.
Jaj, nyisd ki szemed,
nyisd ki! Mutasd a fricskádat
nevetve, mint mindig a
gonosz halálnak!
Te néma maradtál,
csak lányod zokogott,
csókolgatva arcod,
kisimult homlokod,
hajad cirógatta,
könyörgött, becézett:
„Gyere vissza anyu, jaj,
kérlek, szeretlek..
szükségem van
rád, nem, ezt nem teheted,
hogy itt hagysz, hogy
meghalsz, kezem elengeded!”
Micsoda fájdalom,
micsoda veszteség!
Életed derekán
elvisz a messzeség!
Drága anyatársam,
megígérem neked,
Lányomként
fogom szeretni gyermeked.
Szememből a könnyek
sűrűn peregnek…
Tudom-e én pótolni
szereteted?
Vigyázok majd
rájuk,
megígérem
neked.
Nászasszonyom
halálára
2007. szept.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése