2012. január 7., szombat

Nézem őt féltve


Az ajtót csendben
nyitottam be,
ne csapjak zajt,
pihenésed ne zavarjam.
Némán fürkészlek…
Sápadt arccal dőlsz a falnak
(félig ülve) ágyadon
kezed imára kulcsoltad.
Csukott szemed mit rejt vajon?
Hova repít az álombéli
gondolat
mi egyre lassabb,
s melyet szavakba önteni
egyre nehezebb..
Repít tán kicsi gyerekkorba
hol a mama bőszoknyája körül
játszottál a porba’..
Repít tán délceg férfi létbe,
ki azt a huncutszemű lánykát
táncba vitte félve..
Vagy tán Dániába vitt el a gondolat.
Hadifogolytábor…
miről meséltél sokat.
Ott raboskodtál
míg itthon asszonyod
megszülte kisfiad,
s remélted csak…
egyszer végre
karodba kaphatod
ha véget ér a rettenet..
s nem csak lelkedet,
de egész valódat
adhatod majd nékik
oltalmazónak.
Gyalog tetted meg
a hosszú utat szeretteidhez,
nem kímélted magad…
Elnézem ősz hajad
ráncos, öreg kezed
mi egykor oly erős volt
Istenem…hogy remeg..
Sápadt, fáradt tested
öli élet terhe..
Gondbarázdált arcod
simítnám szeretve.

Én Teremtőm!
Azt kívánom,
jótékony,
megnyugvást hozó álom
könnyítsen jó apámon!
A nyolcvannégy év alatt
oly nehéz volt sorsa
s csak ritkán fordult jobbra.
Gyakorolj kegyet kérlek,
álmodja csak a szépet!

Hosszasan nézem Őt,
féltve,
Istenem kegyelmét
kérve.

2008, II. 16.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése