Nézem őt féltve

Az ajtót csendben

nyitottam be,

ne csapjak zajt,

pihenésed ne zavarjam.

Némán fürkészlek…

Sápadt arccal dőlsz a falnak

(félig ülve) ágyadon

kezed imára kulcsoltad.

Csukott szemed mit rejt vajon?

Hova repít az álombéli

gondolat

mi egyre lassabb,

s melyet szavakba önteni

egyre nehezebb..

Repít tán kicsi gyerekkorba

hol a mama bőszoknyája körül

játszottál a porba’..

Repít tán délceg férfi létbe,

ki azt a huncutszemű lánykát

táncba vitte félve..

Vagy tán Dániába vitt el a gondolat.

Hadifogolytábor…

miről meséltél sokat.

Ott raboskodtál

míg itthon asszonyod

megszülte kisfiad,

s remélted csak…

egyszer végre

karodba kaphatod

ha véget ér a rettenet..

s nem csak lelkedet,

de egész valódat

adhatod majd nékik

oltalmazónak.

Gyalog tetted meg

a hosszú utat szeretteidhez,

nem kímélted magad…

Elnézem ősz hajad

ráncos, öreg kezed

mi egykor oly erős volt

Istenem…hogy remeg..

Sápadt, fáradt tested

öli élet terhe..

Gondbarázdált arcod

simítnám szeretve.

Én Teremtőm!

Azt kívánom,

jótékony,

megnyugvást hozó álom

könnyítsen jó apámon!

A nyolcvannégy év alatt

oly nehéz volt sorsa

s csak ritkán fordult jobbra.

Gyakorolj kegyet kérlek,

álmodja csak a szépet!

Hosszasan nézem Őt,

féltve,

Istenem kegyelmét

kérve.

2008, II. 16.