Parasztkesergő

Alig pirkadatkor

pacsirta hangjára

felébred a paraszt,

Indul a határba.

Nem lovas szekéren,

vízen és kenyéren,

mint tette az apja,

meg az öregapja.

Traktorát izzítja,

tárcsáját akasztja,

kacsoló-gép rendbe’,

irány a szőlőbe.

Ám ott csak feje fő,

hiába a sok tő,

megint nincs termése,

tavasz – fagy elvitte.

Hát, most sem lesz haszon,

s kiadás egy vagyon

olajra, permetre,

gépek részletére.

És az ő munkája?

Már nem is számolja!

Napcserzett az arca,

bánatránc takarja.

Megvívja a harcát

égi elemekkel,

eurós kvótával,

födi „istenekkel”.

Bízva a jövőbe’

sóhajt: majd jövőre

talán fagy kerüli,

Isten megsegíti!

mint egykor az apját,

őt is ez élteti.