Átmentem lelkemet

Egy megsárgult fénykép

fekszik az asztalon.

Egy kisleány néz rám,

ki én voltam egykoron.

Nagy fehér masni lóg

szép hosszú hajában,

Mély fekete szemmel

tekint a világba.

Ártatlan gyermek arc,

bátran néz elõre,

Hiszi, hogy minden és

bármi lehet belõle.

Hisz még a jóságban,

igaz barátságban,

Hiszi, hogy helye van

ebben a világban.

Tudja, hogy szeretik,

féltõn nevelgetik,

Hogy valaki bántsa,

soha nem engedik.

Egy megsárgult fénykép

múltamból, régebbrõl.

Maradt-e valami

gyermeki énembõl?

Maradt bizakvásom,

megmaradt a hitem.

Lettem, mi akartam,

s van itt helyem, hiszem!

Lett sok jó barátom,

most is van, ki szeret.

Gyermeki énembõl

                   átmentem lelkemet.